Menü

Vagányan empatikus – Bertien van Manen képeiről

29 • 07 • 20Barta Edit

Bertien van Manen a holland dokumentarista fotó meghatározó alakja, munkái olyan nagy múzeumok gyűjteményében is megtalálhatóak mint a MOMA, a Metropolitan Museum Tokyo vagy a Stedelijk Museum. Ez utóbbiban látható 2020. október elejéig retrospektív kiállítása, amely életművének hangsúlyos munkáira fókuszál. A kiállítás nem kronológiai sorrendben mutatja be Van Manen munkásságát, elsősorban fotókönyveit használja struktúraként, vizuális és tematikus csoportokat alkotva a múzeumban látható tizenegy sorozatából.

Van Manen divatfotósként kezdte karrierjét, azonban saját bevallása szerint az alkalmazott fotó világát nagyon hamar unni kezdte. Pályafutására Robert Frank fotókönyve, az 1958-ban megjelent The Americans volt a legnagyobb hatással, ami meghatározta életének későbbi alakulását is. Ettől kezdve a világ fotográfiai felfedezése és megismerése lett Van Manen alkotói célja. Az 1970-es évek közepétől hosszú és rendszeres utazásokat tett az USA-ban, az egykori Szovjetunióban és Kínában is. Alkotói váltásának magyar vonatkozása is volt, 1975-ben Magyarországra utazott, nálunk készítette első, Robert Frank-ihletésű sorozatát. Az Astoria-Nyugati pályaudvar sugarában készített képanyaga még erősen magán hordozza a példaképnek tekintett svájci mester fekete-fehér képeinek atmoszféráját és kompozícióit.

0103

Bertien van Manen: I Will Be Wolf, 1975

0103

Bertien van Manen, Helen and Camy, Cumberland, Kentucky,1987, from the Appalachian Mountains series, 1985-2013, gelatin silver print, from the collection of the artist

0103

Bertien van Manen from the Appalachian Mountains series, 1985-2013, gelatin silver print, from the collection of the artist

A Beyond the image: Bertien Van Manen and Friends kiállítás címében a friends kifejezés részben arra a baráti viszonyra és partneri alkotói pozícióra is utal, amelyet Van Manen a fotózások során alanyaival alakított ki. Utazásai során – melyre alkalmanként a családját is magával vitte – hosszú távú, baráti kapcsolatokat alakított ki az emberekkel, időről időre visszajárt az általa megismert családokhoz, közösségekhez. 1985-ben az USA-ba utazott, ahol az Appalache-hegység mentén, főként Kentuckyban élő bányászcsaládokat ismert meg és kötött velük életre szóló barátságokat, az 1990-es évek elejétől rendszeresen visszajárt az egykori Szovjetunió országaiba, a 2000-es évektől kezdve pedig a változófélben lévő kínai társadalom és a kínai fiatalok álltak érdeklődése középpontjában. Bárhová is utazott a világban, mindig megtanulta az adott ország nyelvét, hogy így tudjon még személyesebb kapcsolatot kialakítani az általa megismert emberekkel. Személyében egy vagány, ám érzékeny alkotó képe rajzolódik ki, akit elsősorban a társadalom perifériájára szorultak, a szegények sorsa foglalkoztatott.

0103

Bertien van Manen, Eva, Sasha and Alosha. Shachunia, 1993

0103

Bertien van Manen, Kazan, Vlada, 1992, from the series: A Hundred Summers, A Hundred Winters, chromogenic color print, Collection Nederlands Fotomuseum Rotterdam and Collection Stedelijk Museum Amsterdam

0103

Bertien van Manen, Novokuznetsk, Siberia, 1991, from the series: A Hundred Summers, A Hundred Winters, chromogenic color print, Collection Nederlands Fotomuseum Rotterdam and Collection Stedelijk Museum Amsterdam

Klasszikus fekete-fehér dokumentarista fotográfiái kezdetben távolságtartóak, csak távolról figyeli meg alanyait és lírai atmoszférát teremt köréjük (így pl. a magyarországi képein is), de ahogy haladunk előre Van Manen életművében, szemmel látható a fokozatosság, ahogy az általa fényképezett emberekhez közeledik. Kifejezetten izgalmas a Women as guests című sorozata, melyet a ‘70-es évek végén készített Hollandiában élő, fiatal bevándorló- és munkásnőkről. Nemcsak egy olyan társadalmi réteget mutat be rajtuk keresztül, akiknek utódai mára a holland multikulturális társadalom teljes tagjaivá váltak, hanem a társadalmi osztályhoz való tartozás képi reprezentációja is ebben az anyagában válik markánssá. Az alacsony életszínvonal és az ehhez kapcsolódó szegényes életkörülmények a ’80-as évekbeli amerikai képein (Moonshine), az ex-szovjet sorozatain (Let’s sit down before we go, A Hundred Summers, A Hundred Winters) és az ezredfordulót követő kínai anyagában (East Wind West Wind) is megjelennek, de Van Manen alkotói nézőpontja mindig rendkívül empatikus, sosem a nyomor, a szegénység kizárólagos ábrázolása a célja, hanem az általa megismert emberek életének teljeskörű bemutatása, amelynek a nyomor éppúgy a részét képezi, mint a családi ünnepek.

0103

Bertien Van Manen: Women as guests , részlet a sorozatból. Forrás: Black Qube magazine

A kilencvenes években a posztszovjet változásokkal párhuzamosan képi világa is megváltozik, snapshotszerű, színes fényképeket kezd készíteni, dekomponált, sötét tónusú, szétvakuzott felvételeket. Ez a képi esztétika jellemzi a Kínában készített hatalmas képanyagát is, amelyet több vászonra vetítettek ki a Stedelijk egyik termében. A téma ezeken a képeken is változatlan: játékos vagy unalmas hétköznapok, közösségi események, együtt étkező, kocsmázó, strandoló, táncoló emberek vagyis egyszerűen az élet az, amit Van Manen megörökít.

0103

Bertien van Manen, Tao in her Dormitory - Fudan University, Shanghai, 1998

0103

Bertie van Manen: Odessa, Pushkin street, 1991, from the series: A Hundred Summers, A Hundred Winters, chromogenic color print, Collection Nederlands Fotomuseum Rotterdam

Van Manen munkái nem önmagukban szerepelnek a kiállításon – a címbéli “friends” másrészről erre utal –, a termekben olyan nagy művészek képeivel is találkozhatunk, mint Robert Frank, Nan Goldin, Boris Mikhailov vagy Rineke Dijkstra. A kiállítás kurátorával – részben a Stedelijk, részben Van Manen saját gyűjteményéből – közösen kiválasztott fotográfusok munkái kontextusba, tágabb perspektívába helyezik a sorozatokat. Az egyes termekben látható fotográfusok munkái mellett Van Manen rövid, pár soros személyes kommentárjait olvashatjuk. Akadnak közöttük kifejezetten szép párosítások, Van Manen kínai anyagát (amely vetített és print képekből állt) a cenzúra fogalma köti össze Newsha Tavakolian videoinstallációjával, melyben némán tátogó iráni nőket láthatunk, akik számára az éneklés tiltva van. A gyász köti össze Van Manen férje halála után született írországi tájképeit Seiichi Furuya fotográfus beteg, depressziós feleségéről készített portréjával.

0103

Seiichi Furuya, Schattendorf, 1981, chromogenic color print, Collection Stedelijk Museum Amsterdam

A „vendégképek” többnyire csak laza párbeszédbe lépnek Van Manen munkáival, friss, villanásszerű ingert adnak a kiállítás nézőinek, kinyitnak egy-egy témát vagy problémát – mint az ifjúság vagy a társadalom perifériáján élők ábrázolása –, de nem igazán adnak lehetőséget az elmélyülésre. Persze nem is ez a céljuk, hanem hogy valami pluszt mutassanak meg Bertien van Manen ízléséből, fotográfiáról való gondolkodásából és tágabbra nyissák a dokumentarista fotó világát a nézők számára.