Menü

Van még dalolni való az emberen túl*

02 • 11 • 20Körösvölgyi Zoltán

Az 1930-as években Henri Cartier-Bresson sértődötten jegyezte meg: „A világ darabokra hullik, és olyan emberek, mint [Ansel] Adams és [Edward] Weston, sziklákat fényképeznek!”[1] A kor szellemét és a modernizmus attitűdjét értve elfogadható, hogy felháborodásával a társadalmilag elkötelezett művészeti gyakorlat mellett érvel, amely látni és láttatni képes a(z akkori) gazdasági válság következményeit, hatását az emberiségre.

2020 őszén, a sokadik gazdasági válsághullám közepén, a pandémia által átírt (első) év vége felé járva, amikor a kiállítás megnyitóját is maszkban, másfél méteres távolságtartással és a galéria előtt, az utcán lehet celebrálni, amikor a globális felmelegedés és klímaválság tudatossága általánosan elterjedt, vagy hogy a Paul J. Crutzen által a köztudatba és közbeszédbe beemelt[2] kifejezést használjuk, az antropocén korában mi lehet aktuálisabb, a válságot mi fejezheti ki hívebben, mint az emberi tevékenység által felülírt vagy éppen átrajzolt táj, a Föld felszínének képe?

0103

Herendi Péter: Föld-Rajz No. 2, 2020, giclée print, 70 x 70 cm

Herendi Péter Föld-rajz című kiállítása zavarbaejtő. Első és felületes pillantásra geometrikus, tiszta szerkesztésű, időnként fémesen csillogó, nagyobb és közepes méretű fotográfiák terébe érkezünk, – mintha egy grafikai vagy festészeti kiállításon járnánk, Marcello Morandini jellegzetes fekete-fehér printjeit vagy Türk Péter hetvenes évekbeli fotókísérleteit látnánk, csak ezúttal emberek nélkül. A galéria belső termében kisebb színes, de változatlanul geometrikus képek özönével folytatódik a kiállítás. Itt már automatikusan bekapcsolhat Paul Klee nonfiguratívjainak, Jack Ox vizuális zene (visual music) képeinek, sőt, Alberto Burri ún. cretto-képeinek a hasonlata is. Nem járunk rossz ösvényen, különösen az utóbbi esetében, hiszen Burrit is a sivatag – az észak-afrikai hadviselés és az arizonai fogolytábor sivatagjának – töredezett földélménye indította el orvosi pályája után az impasto vastagon rétegzett, repedezett technikájú anyagfestészete [matter painting] és a szobrászat irányába.

Herendit elmondása szerint közvetlenül a mentorának tekintett Kerekes Gábor munkássága, különös tekintettel egyik sorozata indította el arra, hogy azt továbbgondolja. Kerekes már pályája elején, a hetvenes években is fotózott ipari épületeket, betonsilókat, de a közvetlen hatást Kerekes 2002-ben és 2005-ben bemutatott Over Roswell című sorozata jelentette, amelyen az 1947-es, ún. roswelli UFO-incidensből elindulva annak vizuális tapasztalata kezdte érdekelni: mit lát az, „ki gépen száll fölébe”[3]? A futurisztikus elgondolást sajátos technikával kezdte alkalmazni: az Új-mexikói Roswell városának műholdfelvételein látható építményeket, víztározókat, öntözőrendszereket, azok absztrakt, rajzos képét kinyomtatta, negatívot készített róla, majd abból újra képet, azaz a digitális technika népszerűsödésével szemben archaikus technikát alkalmazott.

Herendi nyilvánvalóvá teszi a kapcsolódást. „[A] Földről készített műholdfelvételek között kerestem az interneten az emberi tevékenység lenyomatait” – írja, – „különös tekintettel ezek fotográfiai megjeleníthetőségére. A monitorról digitálisan, illetve analóg módon kimásolt mezőgazdasági és ipari területek képei művészi kompozíciók hatását keltik” – teszi hozzá, majd rámutat: „A megművelt, vagy éppen elhanyagolt földek mintázata, formai gazdagsága, a vonalak rajzszerűsége grafikai nyomatok látványára emlékeztetnek. A grafitszürke képek a metál papíron csak erősítik a grafikai hatást. Az ipari témájú sorozat szándékosan túlszínezett darabjain a festőiség dominál.”[4]

0103

Herendi Péter: Föld-Rajz, No.4. 2020, giclée print, 70 x 70 cm

A pontos (ön)leíráshoz nem sokat lehet hozzátenni. Legfeljebb elgondolkodhatunk azon, mennyire időszerű, aktuális és – tetszés szerint – a Föld stigmáira nézve fájdalmas, vagy – az arról készült képek rajzolataiba, a bányák, ipari és mezőgazdasági épületek felülnézetébe, árnyékába, a jellé redukálódott képalkotó elemek formáiba és színeibe beleszédülve – gyönyörködtető ez a képanyag. Egyik oldalról belegondolhatunk abba, hogy a Jason W. Moore által kapitalocénnek nevezett rendszerében olcsó természetként (cheap nature) meghatározottak[5], a természeti kincsek, az élővilág (és nála természetesen az ember is mint munkaerő, a beszédes megnevezésű „emberi erőforrás”) ipari léptékű kizsákmányolása milyen sebeket ejtenek a Föld felszínén. Másrészt talán irigykedve merenghetünk el azon, milyen csodálatos munka lehet(ett) a számítógép előtt ülve a műholdak által rögzített képeket böngészve utazni, már-már transzcendens távlatból szemlélni a teremtett világot, gyönyörködni azokban a formákban, rajzolatokban, amelyekkel az emberi tevékenység azt módosítja – és elképzelni a rögzített (lementett vagy a képernyőről fotografált) képekkel végzett további munka izgalmát és szépségét.

Nem tudom, Herendi mennyit dolgozott e képekkel, de akár azt is el tudom képzelni, hogy Godfrey Reggióhoz (és persze alkotótársaihoz, Philip Glass zeneszerzőhöz és Ron Fricke operatőrhöz) hasonlóan évekig tökéletesítette a végeredményt, mint anno ők tették a Koyaanisqatsi (Kizökkent világ) esetében.[6] És olyan örömmel színezte át a képeket, mint amilyen örömmel látja meg a színeket Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjében a Földre érkezni kívánó, az emberi létezést első ízben megtapasztaló angyal, Damiel.

0103

Herendi Péter: Föld-Rajz, Nr.8, 2020, 20x20cm, giclée nyomat

0103

Herendi Péter: Föld-Rajz, Nr. 403, 2020, 20x20cm, giclée nyomat

0103

Herendi Péter: Föld-Rajz, Nr. 234, 2020, 20x20cm, giclée nyomat

A transzcendens tapasztalat, a fentről-lelátás élménye kézenfekvő olvasatként kínálkozik. A műholdak rendszere és azok képeinek internetes elérhetősége pedig megteremti az affordanciát Herendi számára e véget nem érő földészeti-emberészeti kutatáshoz. A Föld-rajz című kiállítást így egyben kellene hagyni.

A Fotóhónap 2020 programsorozat keretében megrendezett Herendi Péter: Föld-rajz című kiállítás 2020. november 6-ig látható az Art9 Galériában.

Jegyzetek

* Teljes szövegében: „Fonálnapok / a szürkésfekete pusztán. / Egy fa- / magas gondolat / fényhangot fog: van még dalolni való / az emberen túl.” Paul Celan: „Fonalnapok”, In: Uő., Halálfúga, szerk. Vas István, Várady Szabolcs, ford. Lator László (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1981), 77.

[1] Idézi Lucy R. Lippard, Undermining: A Wild Ride Through Land Use, Politics, and Art in the Changing West (New York and London: The New Press, 2014), 9.

[2] Paul J. Crutzen, „Geology of mankind”, Nature, Vol 415 (31 January 2002): 23,

[3] Ld. Radnóti Miklós, „Nem tudhatom”, 1944.

[4] Ld. Herendi Péter, „Föld-rajz”, Fotóhónap katalógus

[5] Ld. Jason W. Moore „Confronting the Popular Anthropocene: Toward and Ecology of Hope”, New Geographies 09 (2017): 186–191.

[6] A Qatsi-trilógia 1982-ben bemutatott első filmje hat évig készült.