Menü

Soha nem látott André Kertész-képek kerültek elő egy világhírű magyar artista fiókjából

21 • 02 • 07Baki László

Zsilák György 1964-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy zsonglőrmutatványaival elkápráztassa a tengerentúli publikumot is. Kitartását siker koronázta, hiszen 2001-ben az International Jugglers Association (Amerikai Zsonglőregyesület) életműdíját kapta meg, emellett egy Jászai Mari-díj, és egy Hortobágyi Károly-díj büszke tulajdonosa, és az artistapályán eltöltött aktív éveikért – feleségével közösen – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapták.

A Punkt ezúttal azért beszélgetett Zsilák Györggyel, hogy elmesélje egy találkozás történetét, és most először megmutassa az összes képet, melyeket a világ egyik leghíresebb fotográfusa ajándékozott neki.

0103

Fotó: André Kertész: New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható

A Magyar Cirkusz és Varieté közvetítésével 1964 karácsonyán érkeztünk meg Floridába, akkor kezdtünk el együtt dolgozni a Ringling Bros. és Barnum & Bailey cirkusszal. Ez egy nemzetközi társulat volt, ahol mi magyarok is a műsor szereplői voltunk. Éveken át jártuk az USA nagyvárosait, és így kerültünk New Yorkba 1969-ben, ahol április 4-től május 17-ig a Madison Square Gardenben léptünk fel.

Szabadidőnkben a városban sétálgattunk, és egymás között magyarul beszélgettünk. Az első napok egyikén magyarul köszönt ránk az utcán egy úr, és megkérdezte, hogy: „Ti is magyarok vagytok?”
Bemutatkoztunk egymásnak, őt André Kertésznek hívták, kedves, nyitott és szimpatikus volt. Miután megtudta, hogy cirkuszban dolgozunk, nagyon lelkes lett, így meghívtuk az aznapi előadásunkra. A nevére még akkor sem is figyeltünk fel, csak azt láttuk, hogy van egy jó fényképezőgépe. Megjegyzem, hogy – a csapatban egyedüliként – nekem is lógott egy a nyakamban, lehetséges, hogy ezért is szólított meg minket. Kellemes élmény volt vele beszélgetni, de magáról, sikereiről semmit nem mondott el nekünk, végtelenül szerény ember volt.

Kertész nagyon élvezte az első cirkuszi napja minden percét, így később szereztünk neki egy állandó belépőt, és ezzel ő is a magyar csapat tagja lett. Pár nap múlva megtudtuk tőle azt is, hogy 1926-ban cirkuszi artistákról készített fényképeket Párizsban. Ezekből a képekből mutatott is néhányat nekünk, és kaptam belőle másolatot.
Kertésszel szinte minden nap találkoztunk a New York-i szereplésünk alatt. Úgy járt be a próbáinkra, mintha a munkahelye lenne, de a cirkuszon kívül is sok időt töltöttünk együtt, például elhívott – a későbbi feleségemmel, Zsuzsannával – a Museum of Modern Artba, ahol le is fényképezett minket, majd pár nap múlva hozta az előhívott felvételeket.

New York után mi tovább utaztunk az USA más nagyvárosaiba, és néha küldtünk egy-egy lapot egymásnak. Aztán pár évvel később egy könyvesboltban éppen André Kertész On Reading című albumát lapozgattam, amiben az együtt töltött, közös New York-i időszakból származó képet találtam, ahol kollégám a fellépőruhájában, a cirkuszi öltözőben egy padon fekszik.

1984-ben a Magyar Cirkusz és Varieté közvetítésével én már Németországban, a Krone Circus-nál dolgoztam, amikor Kertésznek Magyarországon volt kiállítása. Írt nekem, és meghívót is küldött, de sajnos a szerződésem nem tette lehetővé, hogy hazautazzak, és ismét láthassuk egymást.

0103

Fotó: André Kertész: New York, 1969 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható

0103

Fotó: André Kertész: Párizs, 1926 © Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható

0103

© Zsilák György magántulajdona, a fotó kizárólag engedéllyel publikálható

André Kertész 1969-ben írt képeslapja

0103

Fotó: Schuller Judit Flóra: Zsilák György a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban, Mai Manó Ház, 2021