5kérdés – Bánkuti András

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Bánkuti András fotóriportert kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

1976-ban, 18 éves koromban Hefelle József mutatott először számomra izgalmas képeket a szakiskolában. Ezek Yousuf Karsh portréfotói voltak, és megváltoztatták a gondolkodásomat a fényképezésről. Hruscsovról, a szovjet pártfőtitkárról készített két képről van szó. Az egyik a fotómodellnek, a másik pedig neki volt fontos. Az első kép nélkül soha nem készülhetett volna el a második. Churchillről készült képe is legendássá vált. A fáma szerint a műteremben vadul szivarozó angol miniszterelnök kezéből hirtelen kikapta szivart, majd exponált. Hihetetlen dühös, elszánt kép született. A Life magazinban kétszer is publikálták. Először belső, egészoldalas kép lett, később, 1945-ben, újra címlapra került. (Mindkét lap megvan a gyűjteményemben.)
Egy év múlva, 1977-ben az Új Tükör című lap tanulója lettem. Közvetlenül Révész Tamás tanulója, de Szalay Zoltán is sokat foglalkozott velem. Révész Búcsú a cigányteleptől című kiállítása és könyve is fontos felismerést és kiállást mutatott számomra.
1995 körül Josef Koudelka volt vendégségben nálunk (hozta a hálózsákját, a nappalinkban aludt, alig akarta elfogadni a felkínált kanapét) és amikor levette könyvespolcomról Révész Tamás albumát, ledöbbent. Nagyon tetszett neki és azt mondta, hogy ezt Csehországban még most sem lehetne kiadni.
Biztos, hogy nyomot hagyott bennem a szakiskolában szintén oktató Baricz Kati hozzáállása, maximalizmusa és kísérletezőkedve.
Urbán Tamás képei és témaválasztásai is magukkal ragadtak. Szerettem volna hasonlóan jó képsorozatokat készíteni.
Szalay Zoltán, Hemző Károly, Gera Mihály, és kortársaim; Kiss-Kuntler Árpád, Habik Csaba és Szigeti Tamás sokat segítettek ebben.

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

A World Press Photo kiállítása, amely a vasfüggöny mögött először Budapesten volt látható 1977-ben, Keleti Évának köszönhetően. A Nemzeti Galériában mutatták be, ennyi jó képet még sosem láttam egy kiállításon.
Sokat jelentett az első magyar sajtófotó kiállítás a Műszaki Egyetem klubjában 1982-ben, amit Szalay Zoltán rendezett Szarka Klára klubvezető meghívására.
Fontosak voltak számomra a Pilaszanovich Irén szervezte társadalomkritikus csoportos kiállítások a Fényes Adolf teremben. Az utóbbi két helyszínen már az én képeim is ott voltak.
1990-ben Londonban találkoztam először Sebastião Salgado képeivel a Photographers’ Galleryben. A múzeumok közül az 1993-ban meglátogatott rochesteri (USA) George Eastman House (teljes nevén George Eastman House International Museum of Photography and Film) volt meghatározó életemben. Vittem a gyűjteményükbe magyar fotókönyveket, majd éveken keresztül cseréltünk kiadványokat.
Egyszer még a könyvtáruk vezető munkatársa is eljött Budapestre, és rengeteg régi és új könyvet vásárolt mindenhol, ahol csak talált. A kapcsolatnak a múzeumot fenntartó Kodak cég csődje vetett véget. Nagyon hasznos volt számomra, mert közelebbről láthattam a világ egyik legjelentősebb fotográfiai gyűjteményének a munkáját. Itt kaptam kedvet ahhoz, hogy Budapesten is valami hasonlót csináljunk.
A megvalósításhoz persze kellett Kolta Magda, Kincses Károly és egy kis szerencse, sok-sok munka, a szakma támogatása és egy nagy adag optimizmus. Így született meg a Mai Manó Ház.

A fotóalbumok közül nagyon örültem Kálmán Kata: Tiborc című albumának, amelyet több mint húsz évig kerestem, és nem találtam sehol, míg egyszer csak megkaptam a feleségemtől névnapomra. Fontos volt és még ma is tanítani való alapműnek tartom az első, vallásról szóló fotóalbumot, Féner Tamás: ...és beszéld el fiadnak. - Zsidó hagyományok Magyarországon című munkáját, Gink Károly háromkötetes Bartók albumát, Korniss Péter Vendégmunkás kötetét és Urbán Tamás életmű-könyvét, nem véletlen, hogy ezek már sehol nem kaphatóak. Nagyra értékeltem Kincses Károlyék fotómúzeumi könyvsorozatát és Gera Mihály önzetlen könyvszerkesztői és kiadói munkáját. Magas színvonalú és megfizethető könyvek voltak, nagy hiányokat pótoltak.

A külföldi könyvek közül a nyolcvanas években sok esztendőn át kerestem Munkácsi Márton könyveit és a Capa testvérek publikációit. Azóta több kötetet is sikerült megvásárolnom. Büszke vagyok a Josef Koudelkától kapott, dedikált albumjaimra is. Külföldön még mindig kedvenc elfoglaltságom a fotográfiai könyvek felkutatása és megvásárlása.

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Magyar Néphadsereg Művelődési Házában 1983-ban. Habik Csaba barátomnak köszönhetően. Ő nagyította le a képeimet és õ javasolta kiállításra őket a Művháznak.

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Most digitális gépeket használok, de több régebbi analóg gépem és elég sok film is el van téve jobb vagy rosszabb időkre.

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Ezt a képet a folyamatosan bővülő sorozatomhoz, az Éjszakai Budapest esszémhez fotóztam.