Menü

0103

Fotó: Tombor Zoltán

Tombor Zoltán a stuttgarti Művésztalálkozások vendége

21 • 03 • 09A Fehér Vera

A stuttgarti Magyar Kulturális Intézet 30 éves hagyományként tartja fenn Művésztalálkozások című kiállítássorozatát, melynek aktuális magyar vendége a közelmúltban hazaköltözött Tombor Zoltán, az olasz és amerikai kitérők után ismét itthon élő és alkotó fotográfus.

0103

Enteriőrkép: dr. Ralph Fischer

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

0103

Fotó: Tombor Zoltán

A duókiállítás német művésze dr. Ralph Fischer galériatulajdonos, fotóművész, közös kiállításuk címe pedig Párbeszéd az építészet megtapasztalásáról / Dialog über das Erleben von Architektur. Az intézet a német-magyar, és ezen belül különösen a baden-württembergi – magyar kulturális kapcsolatokat ápolja így. A március 9-én nyílt kiállítás a járványhelyzetben is látogatható, előzetes egyeztetéssel. Stuttgart után pedig utazik: egy későbbi időpontban megrendezésre kerül Ulmban és Berlinben, sőt, a tervek szerint még ebben az évben egy budapesti helyszínen is bemutatják.

0103

Enteriőrkép: dr. Ralph Fischer

A Művésztalálkozások lényege, hogy minden alkalommal egy helyi német, valamint egy anyaországi, magyar származású művészt kérnek fel a duókiállításra. dr. Fischer modernista architektúra-ikonokról készített képei mellett, Tombor eddig nem látott képeket állít ki, melyekkel ő is az épített, városi környezetet dolgozza fel. A fotói eredendően nem ehhez a kiállításhoz készültek. 2013 és 2018 között születtek, főként Brooklyn utcáin történő gyűjtései során. Saját bevallása szerint kezdetben a megfigyelésen, analizáláson túl nem volt különösebb célja a képekkel, a sorozat számára vizuális öröm forrása volt, hála az újra és újra megtalált strukturális és geometriai rendnek. A lelkesedés végül komoly munkává érett:

„Az elvem ennél a sorozatnál az volt, hogy a környezetemben lévő káosznak formát adjak, a minden nap látottat, a banálist érdekessé tegyem úgy, hogy csak egy bizonyos részletét metszem ki a valóságnak. Az utcai, vagy városi tájfotó (urban landscape) és az installáció-szerű tárgyfotó műfaját ötvöztem, melyekből végül számomra érdekes új dimenziók születtek. Ennek a kuplerájnak a fényképezése nagyban segített jobban megérteni Amerikát, és barátságot kötni egy rideg és elutasító várossal, legalábbis egy időre. Gestalt címmel létezik ebből a munkából egy válogatás, mely a több éves kutatás alatt szépen összeállt, s ebből állítunk ki Stuttgartban most 33-at.” – mesélte a Punktnak Tombor Zoltán a képeiről.

0103

Fotó: Tombor Zoltán

Azt is elmondta, hogy az installáció a német társalkotó és saját munkái közötti „váratlan” vizuális rímekre és formai kapcsolatokra épül, és pont ez a jazz-szerűség, az improvizatív tervezés tette rendhagyóvá a közös a munkát, mely nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a fényképei is készültek.

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

„Mindkettőjüknél érezhető egyfajta Spätlese, vagyis kései szüretű, érett zamat. De leginkább hasonlatos a vizuális befogadás aktív és tudatos volta, a nézőpontok nem egyszer unikális megválasztása, mellyel mindketten, ám különböző módon – akár kassáki-bortnyiki értelemben véve is – „képarchitektúrákat” építenek. Ez reciprok, vagy inverz módon zajlik, ugyanis a meglévő háromdimenziós térből, de leginkább tér szegmensekből, kameráik segítségével, új térlátszatokat komponálnak. Sokszor a mértani térelemek mértani síkelemekké válnak. Néhány azonos motívummal bíró fotót egymás mellé illesztve nyilvánvalóvá vált, hogy a kompozíciók jól értelmezhető, olvasható viszonyba kerülnek egymással. A művészekkel folytatott beszélgetések során még egy közös metszet látszott kialakulni, ez pedig a Bauhaus, és azon belül is Moholy-Nagy László iránti hommage. Ezért is választottuk Moholy németül megjelent könyvének egyik fejezetcímét alapul: Dialógus az építészet megtapasztalásáról.” – mondta Barki Márton művészettörténész, aki az intézet részéről Dán Bernadette kulturális menedzserrel együtt a kiállítás kurátora.

0103

Fotó: Tombor Zoltán

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

0103

Fotó: Tombor Zoltán

A tárlat érdekessége egy, a világjárványnak is köszönhető, interaktív megoldás: az installációban olyan információs táblákat helyeztek el, melyek QR-kódokat ábrázolnak. Ezekre okostelefonokkal kattintva hallhatjuk, amint maguk a művészek megszólalnak, és személyesen vallanak alkotásaikról. Olyan ez, mint egy állandó tárlatvezetés, melyen a szerzők minden kiállított fotójáról hallhatunk egy-egy gondolatot, de interpretációikkal közvetett dialógust is folytatnak maguk között a fotográfia építészetre való reflektálásáról.

0103

Fotó: dr. Ralph Fischer

0103

Enteriőrkép: dr. Ralph Fischer