Menü

Piti Marcell: Maga ura

21 • 03 • 29Piti Marcell

Az egymástól elszórtan fekvő, enyészetnek indult tanyák, vályogházak hanyatlásának környezetbarát természete volt az, ami kiindulópontot jelentett munkámban. Apaföld című fotósorozatommal lezártam a tanya mint téma, múltidézésként való megközelítését, és azok felé fordultam, akik továbbviszik ennek az életformának a hagyományait egy modern, újragondolt felfogáson keresztül.

Keresési listámat a Csongrád megyében élő, 50 év alatti fiatalokra szűkítettem. Kimondottan azokat kutattam, akik a maguk döntéséből választották a tanyasi életformát, van köztük biokertész, állattenyésztő, tájvédelmi őr, fazekas, akik mindemellett családanyák, családapák. Közös célkitűzésük a biogazdálkodás, a permakultúra megteremtése és a fenntarthatóság.
Indíttatásom alapjául szolgált, hogy a gazdákat, kistermelőket egy képen ábrázoljam környezetükkel és a rájuk jellemző attribútumokkal. Koncepcióm, hogy alanyaimról előre megkomponált képeket alkossak, de ez nem távolít el a hiteles ábrázolás igényétől, hogy reális képet alkossak róluk, előtérbe helyezve természetességüket. Végeredményben, saját döntéseim által, olyan portrék születtek, amilyennek én látom őket. A széllel szemben, az élménytársadalom minden kényelemorientált ragaszkodásával szemben, ezek az emberek a maguk urai.
Az eddig megvalósult képanyag rávilágít a szabadság egyfajta értelmezésére, amit kevesen érezhetnek közülünk. Mindemellett képet alkot a természettel szimbiózisban élő emberről, aki a modern technológiák által szintén részese az alföldi táj újrarajzolásának.

(Piti Marcell)

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 1, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 3, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 4, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 9, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 12, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 17, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 22, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 23, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 25, 2020

0103

Fotó: Piti Marcell, Maga ura No 26, 2020