Menü

0103

Fotó: Szilasi Gábor: Saint-Tite, Québec, 1976 © Library and Archives Canada

Egy magyar fotográfus életművét vásárolta meg a Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár

21 • 04 • 02Baki László - Németh György

„Szilasi Gábor, akire az irodalmi és filmművészetbeli realizmus gyakorolta a legnagyobb hatást, még az 50-es évek elején, Magyarországon kezdett fotográfiával foglalkozni, és alkotásainak alapvető jellegzetességei már ezeken a korai felvételeken is láthatóak: képei az ember viszonyát vizsgálják a környezetéhez, illetve az embert ábrázolják saját környezetében, kellemes humorérzékkel, mély humanizmussal átszőve. Szilasi számára azonban a festőiség igénye majdnem egyenértékű a dokumentumszerűségével – ez alapján is Henri Cartier-Bresson szellemi rokonai közé sorolható. Szilasi egyébként, eltekintve néhány 60-as években látogatott kurzustól ill. műhelytől, autodidakta fotográfus.

Szilasi Gábor a vele készült interjúkban mindig hangsúlyozza, hogy mint alapvetően külföldi, külső szempontok szerint közelít a jellegzetes kétkultúrájú Québechez ill. lakóihoz. Ez a sajátos „kívülállás” még erősebb objektivitást kölcsönöz a dokumentumfotónak. Szilasi Gábor nemcsak fotográfus, a fotográfiát oktatta is. 1970 és 79 között a Collége du Vieux Montréalban, 1979-től a Concordia Universityn. Európában vendégprofesszorként Krakkóban tanított. A Stanford Universityn többször is járt, mint meghívott professzor.”

(Részlet a Mai Manó Házban 2003-ban megrendezett Szilasi Gábor kiállítás sajtóanyagából.)

0103

Fotó: Szilasi Gábor: Doreen, Montréal, Polaroid Type 55, 1989 © Library and Archives Canada

Szilasi Gábor 1957-ben huszonkilenc évesen emigrált Magyarországról, és 1959-ben került Québecbe, Montréalba, ahol azóta is él. Itt rövid idő alatt a kanadai művészvilág egyik vezető személyiségévé vált. Életműve nemrég a Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár gyűjteményébe került. A Punkt megkereste Jill Delaney-t, a Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár (LAC) vezető levéltárosát, akitől megtudtuk, hogy egy közel egy évtizedes egyeztetés és közös munka után, a Szilasi-életmű adományozás és vásárlás kombinációjaként került a LAC tulajdonába. Delaney elmondta azt is, nagyon örül, hogy a gyűjteményükben tudhatja az egyik legfontosabb huszadik századi kanadai dokumentarista fotográfus életművét. Jelenleg nincs tervben, hogy digitalizálják a teljes gyűjteményt, de remélik, hogy a későbbiekben további tételek is felkerülhetnek a honlapukra.

0103

Fotó: Szilasi Gábor: Gresham-palota, Budapest, 1955 © Library and Archives Canada

0103

Fotó: Szilasi Gábor: Jean-Claude Dubois, , Montréal, 2003 © Library and Archives Canada

0103

Fotó: Szilasi Gábor: Vésnök, Gozsdu udvar, Budapest, 1995 © Library and Archives Canada

Punkt

Hogyan került az életmű a Library and Archives Canada (Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár) tulajdonába?

J. D.

A LAC régóta kapcsolatban áll Szilasi Gáborral, akitől először 1975-ben vásároltunk fekete-fehér nagyításokat, 27 olyan képet, amelyet 1970-ben készített a Quebec közelében található Ile aux Coudres-ban. 1980-ban a montréali Saint Catherine Streetről, ill. a Québec állambeli Abitibi, La Sarre, Launay, Lebel-sur-Québillon, Malartic, Rouyn és Val-d’Or városairól, és az ott élőkről készült képek nagyításait vásároltuk meg. Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdtünk el komolyabban tárgyalni negatívarchívuma megvételéről, és 2019-re került birtokunkba összes negatívja, válogatott nagyítások és kontaktmásolatok társaságában.

Punkt

Mit tartalmaz a Kanadai Nemzeti Könyvtár és Levéltár által megvásárolt Szilasi Gábor életmű?

J. D.

A gyűjteményben található 80 000 fekete-fehér és színes negatív Szilasi Gábor teljes karrierjét (kb. 1954–2016) felöleli, Szilasi korai, magyarországi munkáival és az 1956-os forradalom idején készült fényképeivel kezdődően. A témák széles spektrumában megtalálhatók a vidéki Québec lakóiról és Québec jól ismert kulturális személyiségeiről készült portrék, a Montréal közösségeiről, többek közt a Les Impatients program tagjairól készült képek, családi fotók és önarcképek. Vannak a negatívok közt építészeti fotók, utcaképek és tájképek, amelyek Montréalban és Québec államban készültek, valamint Szilasi magyar-, francia-, olasz- és lengyelországi, portugáliai és egyesült államokbeli útjai során fotografált képek is.

A gyűjtemény részét képezi továbbá 96 fekete-fehér és színes nagyítás, amelyeket Szilasi Gábor maga készített, illetve Doreen Lindsay (Szilasi felesége) képe az André Kertész társaságában látható Szilasiról. A nagyítások különböző projektekből származnak, és a korai, Magyarországon készült képek mellett olyanok is megtalálhatók ezek közt, amelyeket akkor készített, amikor később visszalátogatott hazánkba. A gyűjteményben megtalálhatók ezen kívül a Québec állam városainak (köztük Abitibi, La Sarre, Launay, Lebel-sur-Québellon, Malartic, Rouyn és Val d’Or) lakóiról az 1970-es években készült portrék, valamint a St. Catherine Street kirakatairól 1979-ben készített, illetve az Université du Québec à Montréal építését dokumentáló képek. Szerepel a gyűjteményben 36 nagyméretű kontaktlap is, amelyek Szilasi 1990-es, Polaroid Type 55-öt felhasználó, kollaboratív portréprojektje során születtek.

Punkt

Mennyiért vásárolta meg a Library and Archives Canada a gyűjteményt?

J. D.

Ezt az információt személyiségi jogi törvények védik, nem tehető közzé.

Punkt

Mi a tervük az életművel? Lesz belőle kiállítás?

J. D.

A gyűjteményt jelenleg új helyre költöztetjük a hosszú távú tároláshoz, illetve kutatási segédlet (katalógus) is készül hozzá. A világjárvány miatt e tevékenységek megvalósítása késlekedik. A Library and Archives Canada megbízatása arról szól, hogy Kanada örökségét, ide értve a dokumentarista fotókat is, megőrizze és hozzáférhetővé tegye. Amikor elkészültünk a fizikai feldolgozással és a segédlettel, a gyűjtemény minden kutató számára hozzáférhetővé válik. Szilasi úr megtartotta a fotográfiák szerzői jogát. A LAC rendszeresen állít ki anyagokat gyűjteményeiből, de jelenleg nincs tervben kiállítás.