Ki készítette A milicista halála című fotót? – Interjú José Manuel Serrano Esparza fotótörténeti kutatóval
26 • 11 • 22 Baki László Olvasási idő: 7 perc
A Punkt szeptemberben megjelent cikkére reagálva levelet kaptunk José Manuel Serrano Esparza fotótörténeti kutatótól, aki szerint Robert Capa készítette A milicista halála című ikonikus felvételt. A kutató úgy véli, hogy Gerda Taro fényképezőgépének azonosítása önmagában nem bizonyítja, hogy a képet ő készítette. A levél nyomán interjút készítettünk vele, amelyben saját álláspontját, az azt alátámasztó technikai elemzéseket és a felfedezés körülményeit dokumentáló forrásokat is ismerteti.
Hogyan azonosította Gerda Taro fényképezőgépét az 1936-os, Villa del Río közelében készült felvételeken és miért tartja fontosnak ezt a felfedezést?
2013 decemberében olvastam Irme Schaber Gerda Taróról szóló életrajzát. A könyvből tudtam meg, hogy Taro 1935-ben, első fizetéséből vásárolt egy 6×6 centiméteres negatívra dolgozó, egyaknás tükörreflexes Reflex Korelle fényképezőgépet, amelyet később a spanyol polgárháborúban használt. Korábban sokan úgy gondolták, hogy egy kétobjektíves Rolleiflexszel fényképezett.
Szerettem volna olyan képet találni, amelyen Taro ezzel a fényképezőgéppel látható. Hónapokon át tanulmányoztam a fotográfiáit, könyveket és dokumentumfilmeket néztem, és magam is beszereztem egy Reflex Korellét, hogy megismerjem a felépítését, a kezelőszerveit és a formáját.
2014 szeptemberében, a Robert Capa in Love and War című dokumentumfilmet nézve bukkantam rá a keresett felvételre. A képen Taro egy olyan fényképezőgépet tart a kezében, amelynek nagy, szögletes középső része, vékonyabb, lekerekített oldala és kiálló objektíve egyértelműen a Reflex Korelle jellegzetességeire emlékeztetett. A felvétel minősége nem volt kiváló, de a részletek alapján sikerült azonosítanom a gépet.
A felfedezést 2014. szeptember 24-én angolul, másnap spanyolul is közzétettem a blogomon. Szeptember 29-én benyújtottam a kutatás dokumentációját a madridi szellemitulajdon-védelmi nyilvántartáshoz, ahol M-006885/2014 számon vették nyilvántartásba; az eljárás október 30-án zárult le. Két hónappal később a spanyol FV Foto-Vídeo Actualidad magazin is közölte a kutatásomat. 2021-ben a New York-i International Center of Photography (ICP) honlapján megjelent, jobb minőségű képek további támpontot adtak az azonosításhoz.
0103
A „Robert Capa szerelemben és háborúban” (Robert Capa in Love and War) című dokumentumfilm televízióképernyőjéről készült felvétel (a filmet Anne Makepeace készítette és rendezte 2002-ben az American Masters tévésorozat számára, és a PBS tévécsatorna sugározta az Egyesült Államokban), amelyet José Manuel Serrano Esparza készített 2014 szeptemberének elején. Ennek a nagy fényképezőgépnek a formája és körvonalai azonban nagyban különböztek a korabeli többi középformátumú fényképezőgépétől (Rolleiflex Old Standard 6 x 6 cm, Zeiss Ikon Super Ikonta 6 x 9 cm, Voigtländer 6 x 9 stb.),
Az, hogy Taro egy Reflex Korellét tart a kezében, bizonyíték lehet arra, hogy ő készítette A milicista halála című felvételt?
Véleményem szerint nem. Az, hogy Taro a Villa del Río-i fényképeken egy Reflex Korellével látható, azt bizonyítja, hogy használt ilyen fényképezőgépet. Azt azonban nem, hogy ő készítette volna A milicista halálát, amelyet angolul The Falling Soldier címen ismerünk.
Álláspontom szerint a felvételt Robert Capa készítette egy 24×36 milliméteres negatívra dolgozó Leica II Model D fényképezőgéppel, Leitz Elmar 50 mm f/3,5 objektívvel. E következtetésben a kép technikai jellemzői, a képkivágás, a szemcsézettség és Capa fotográfiai stílusa egyaránt szerepet játszanak.
A 6×6 centiméteres negatív lényegesen nagyobb felületű, mint a Leica 24×36 milliméteres képkockája. Általában több részletet, finomabb tónusátmeneteket és kevésbé feltűnő szemcsézettséget várnánk tőle. A milicista halála ismert változatain viszont jelentős szemcsézettség látható. A kompozíció is fontos támpont: a kép alsó széle levágja a milicista lábának egy részét, az arc pedig a mozgás miatt elmosódott. Ezeket a tökéletlenségeket összeegyeztethetőnek tartom Capa gyors, ösztönös fényképezési módszerével.
Capa gyakran közel ment a témáihoz és a pillanat megragadása érdekében nem mindig készített precíz képkivágást. A Leica távmérős keresője és az objektív által rögzített kép között parallaxiseltérés lehet, különösen közeli távolságokon. Egy tükörreflexes fényképezőgép esetében ez a jelenség nem jelentkezik. Számomra a levágott láb ezért is fontos technikai körülmény.
Mindezekből arra következtetek, hogy a kép nagy valószínűséggel Leica II Model D géppel, 24×36 milliméteres negatívra készült. Azt azonban hangsúlyoznom kell, hogy az eredeti negatív elveszett, így a formátumot nem lehet közvetlenül ellenőrizni.
Milyen szerepet játszik Capa és Taro eltérő fotográfiai látásmódja az érvelésében?
Capa és Taro egyaránt jelentős fotográfusok voltak, de eltérő megközelítéssel dolgoztak. Capa képeit gyakran a közelség, a mozgás és a pillanat intenzitása határozza meg. Gyorsan reagált a történésekre, közel ment az emberekhez és a bemozdulást is képes volt a kép kifejezőerejének szolgálatába állítani.
Taro korai felvételein ezzel szemben gyakran hangsúlyosabb a kompozíció, az átlók és a geometrikus formák használata. Képei a konstruktivizmus és az avantgárd vizuális nyelvének hatását is mutatják. Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lett volna képes a háborús helyzetek dinamikáját vagy az emberi érzelmeket megörökíteni; inkább más eszközökkel dolgozott.
Taro 1936 augusztusában kezdett fényképezni Spanyolországban, míg Capa ekkorra már többéves hivatásos fotóriporteri tapasztalattal rendelkezett. Taro 6×6-os Reflex Korelléje ráadásul nehezebb és lassabban kezelhető gép volt, mint Capa Leicája. A filmtekercsre tizenkét képkocka fért, szemben a Leica 36 felvételével, a gép kezelése pedig több műveletet igényelt. A tükör mozgása a felvételkészítéskor szintén megnehezíthette a bemozdulás elkerülését.
Taro ennek ellenére kiváló képeket készített. Amikor 1937 februárjában áttért a Leica III-ra, munkája új lendületet kapott, és a későbbi riportjai – többek között Valsequillóban, La Granjuela térségében és a brunetei csata idején – már egy érett fotóriporter teljesítményét mutatják. Fontosnak tartom, hogy a szerzőség körüli vita ne homályosítsa el Taro önálló munkásságának jelentőségét.
Mit tudhatunk a felvétel körülményeiről és hogyan különíthető el a megrendezett jelenet a megrendezett fényképtől?
A felvétel 1936 szeptemberének első hetében, a spanyolországi Espejo közelében készült, rendkívül erős napsütésben. A környező képeken milicisták futnak, ugranak, pózolnak, illetve úgy tesznek, mintha lőnének. Ezek alapján egyértelműnek tartom, hogy a jelenetek egy részét valaki irányította. Azt azonban nem gondolom, hogy ezt Capa vagy Taro tette volna.
Több felvételen feltűnik egy idősebb, katonai sapkát viselő férfi, aki utasításokat ad a milicistáknak. A képeket összevetve arra jutottam, hogy ő irányította a mozgásokat és a pózokat, miközben Capa és Taro fényképezett. A férfit később Rafael Medina Ramírezként, „El Berenjeno” néven azonosították; az azonosításról 2011-ben a spanyol Público is beszámolt.
Ez a különbség lényeges: attól, hogy egy fotón szereplő emberek utasításra pózolnak, még nem következik, hogy a fotográfus találta ki vagy rendezte meg a jelenetet. Az én értelmezésem szerint Capa és Taro a milicisták parancsnokának utasításai nyomán kialakuló helyzeteket dokumentálták.
Capa nem beszélt spanyolul, Taro pedig – bár valamennyire ismerte a nyelvet – az általam vizsgált képeken nem azonosítható a jelenetek irányítójaként. A fényképeken látható férfi hatalmi helyzete és a milicisták hozzá való viszonya szerintem azt támasztja alá, hogy a mozgásokat ő rendelte el. Ez természetesen az általam vizsgált képekből levont következtetés, nem pedig az elveszett negatívból közvetlenül ellenőrizhető tény.
0103
A kép szelektív kivágása, amely Gerda Taro fényképének alsó felét foglalja magában: öt milicistát (köztük az egyik A milicista halála című kép alakja), valamint a kép jobb oldalán látható, katonai sapkát viselő idősebb tisztet ábrázolja, aki – Esperanza véleménye szerint – egészen egyértelműen utasításokat ad a milicistáknak a fényképezés közben végrehajtandó mozdulatokra vonatkozóan.
Az eredeti negatív elveszett. Milyen bizonyítékok alapján lehet mégis következtetni a felvétel formátumára és szerzőségére? Mit tanít ez az eset a fotótörténeti kutatásról?
A milicista halála esetében nem maradt fenn az eredeti negatív, és tudomásom szerint eredeti nagyítás sem. A különböző publikációkban megjelent változatok képaránya eltérő: egyesek közelebb állnak a 24×36 milliméteres formátumhoz, mások négyötödös, nagy formátumú képkivágásra emlékeztetnek. A Vu magazin 1936-os közlése panorámásabb, míg a Life 1937-es változata sötétebb, és a felső képrész is módosulhatott.
John G. Morris, a Life egykori képszerkesztője személyesen beszélt nekem arról, hogy a magazinnál gyakran retusálták, sötétítették és újrakivágták a fényképeket, hogy jobban illeszkedjenek az oldal elrendezéséhez. A Life-ban megjelent változat esetében is ilyen beavatkozást valószínűsített. Ez azért fontos, mert a ma ismert nagyítások képarányából nem lehet automatikusan az eredeti negatív méretére következtetni.
Az ICP-nek tulajdonított kijelentés, miszerint a kép 6×6 centiméteres negatívról készült, szintén vitatott. Alfonso del Barrio, az FV Foto-Vídeo Actualidad szerkesztője megkereste az intézményt, és az általa kapott válasz szerint az ICP nem erősítette meg ezt az állítást. Ezt lényegesnek tartom, mert egy intézmény álláspontját nem szabad ellenőrzés nélkül idézni.
A kutatás tanulsága számomra az, hogy a fotótörténeti állításokat többféle bizonyítékkal kell alátámasztani: a képek technikai elemzésével, a korabeli közlések összevetésével, a fényképezőgépek működésének ismeretével és a kutatási eredmények dokumentálásával. Ugyanilyen fontos a felfedezések időrendjének pontos rögzítése és a korábbi kutatók munkájának elismerése.
A digitális médiában gyakran nagyobb figyelmet kap az újdonság és a gyors közlés, mint az ellenőrzés. Pedig egy vitatott fotográfia esetében különösen fontos, hogy az újságírók, kutatók és intézmények megvizsgálják a forrásokat, és ha tévedés jelenik meg, helyesbítsék.
Harminckét éve foglalkozom ezzel a témával. Meggyőződésem, hogy A milicista halála Robert Capa felvétele.
José Manuel Serrano Esparza Capa-kutatásaival kapcsolatos további információk a blogján érhetők el.