„Minden portré, amit készítek, egyben önarckép is” – Válogatás Bruce Davidson képeiből

Azzal, hogy a kiállítás felidézi a történelmi kontextust, amelyben Davidson dolgozott, és az ellentmondó reakciókat, amelyeket munkássága kiváltott, a tárlat kurátora, Sarah Bay Gachot azt mutatja meg, miként változott a dokumentarista fotográfia értelmezése és „olvasása” az elmúlt fél évszázadban.

„Davidson sosem állította, hogy valamilyen ideológia vagy konkrét szándék vezérelné: művészete a nyughatatlan kíváncsiságban, a kapcsolódás iránti őszinte vágyban és a türelemre való hajlandóságban gyökerezik. Azonban, ha a világ dokumentálásáról van szó, az ideológiák és szándékok a képen kívül is megmutatkozhatnak. Bármennyire is az a művész szándéka, hogy egyszerűen elmerüljön, megfigyeljen és megossza, amit lát, a kép mindig többről szól. Gyakran a kép határain túli nüanszok – a szemlélő kivételes nézőpontja, vagy a kép kiállításának helye és mikéntje – határozzák meg, később hogyan értelmezzük jelentését.” – olvashatjuk a kurátori szövegben.

Bár ritkán lett saját képei modellje, Bruce Davidson egyszer azt mondta:

A Közép-Nyugaton nőtt fel, egyedülálló anyja egy torpedógyárban dolgozott, és segített neki, amikor tízévesen megépítette első sötétkamráját a pincében. A középiskola után a Rochester Institute of Technologyn és a Yale-en tanult fényképészetet, katonaként pedig Párizsban megismerkedett Henri Cartier-Bressonnal. Miután visszatért az Egyesült Államokba, a Life magazin külsős fotográfusaként dolgozott, mielőtt a nagyhírű Magnum Photos ügynökséghez került volna. Frusztrálta a LIFE magazintól kapott megbízások esetleges és sürgős volta, ezért az elmélyedést igénylő, hosszabb ideig tartó feladatok után kezdett el érdeklődni.