Menü

A koronavírus-járvány alatt is készült portré a világhírű Brown nővérekről

21 • 07 • 09Baki László

Az 1947-ben Detroitban született Nicholas Nixon a 35mm-es filmet használó gépek helyett – Edward Weston és Walker Evans hatására – nagyformátumú fényképezőgéppel kezdett el dolgozni. Első kiállítását huszonkilenc évesen John Szarkowski kurátorsága alatt a Museum of Modern Art termeiben rendezték meg New Yorkban. Nixon munkái a Boston környéki iskolák diákjainak mindennapjait, különleges hangulatú városképeket, vak vagy éppen haldokló embereket ábrázolnak, de a társadalmi problémákat feszegető – a feleségével közösen készített – People With AIDS című projekt mellett talán leghíresebb munkája a Brown nővérekről készült sorozata, melyen már több mint negyvenöt éve dolgozik. 

Nicholas Nixon először 1974-ben fényképezte le akkor 25 éves feleségét Bebét és annak három húgát; Heathert (23), Mimit (15) és Lauriet (21). A legenda szerint ez a fotó nem maradt meg, a negatívot megsemmisítették, mert nem voltak elégedettek az eredménnyel. A következő évben júniusban, Laurie diplomaosztóján újra odaálltak a testvérek Nixon objektíve elé, és az ekkor készült kép már mindannyiuk tetszését elnyerte, így született meg az elhatározás bennük, hogy ezentúl ezt minden évben megismétlik. 

0103

Fotó: Nicholas Nixon: Heather, Mimi, Bebe és Laurie, New Canaan, Connecticut, 1975 © Nicholas Nixon, courtesy Fraenkel Gallery, San Francisco

A projekt a családi környezeten kívül is hatalmas siker lett, a sorozatot neves intézmények kiállítótereiben mutatták be, és a képeket 2002-ben könyvben is megjelentették, melyet azóta több kiadás követett, utoljára 2014-ben jelent meg Forty Portraits in Forty Years címmel Nixon sorozata. A nagyméretű, fekete-fehér fotókon a mindig ugyanabban a sorrendben látható Brown nővérek közvetlenül a szemünkbe néznek, ezzel lehetővé teszik, hogy feltérképezhessük, alaposan tanulmányozhassuk az emberi test öregedésének lassú és visszafordíthatatlan folyamatát. Bár a képek mindegyike mind ugyanarról a közhelyről szól (múlik az idő), mégis mind kivétel nélkül szívbe markoló.

A Brown nővéreket 1974 óta évente fényképező Nixon egy interjúban mesélte el, hogy ezzel a sorozattal – mely a világhírt hozta meg számára – bizonyos módon bekapcsolódott a családi hagyományokba, hiszen a nővéreket gyerekkorukban az édesapjuk fényképezte minden évben. Ezekből a képekből készültek a karácsonyi üdvözlőlapok, de Nixon mindig is lázadt ezek ellen, mert a lányok mindegyik képen mosolyogtak, melyet ő egyfajta hazugságként értelmezett:

„Eleinte sértett, mert ez olyan volt, mintha hamis képeket küldtek volna karácsonyra, de most már látom, hogy ezekkel a képekkel csak azt üzenték, hogy boldogok vagyunk. Úgy gondolom, hogy a Brown nővérek című sorozat általam készített első képe a közvetlenség és a valódi érzelmek miatt tetszett meg azonnal a lányoknak, és valószínűleg pont ez volt az oka, hogy a szülőknek viszont nem tetszett.”

A Pinakothek der Moderne 2021. július 11-ig látogatható tárlatán a legújabb, 2020-ban készült portrét is kiállítják. Ez az első múzeum, amely a sorozat összes, mind a 46 portréját bemutatja. A komplett sorozat megszerzése az Alexander Tutsek Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhető.
A legújabb, 2020-as fénykép – ami a koronavírus-járvány alatt, a szociális távolságtartás első évében készült – váratlan mérföldkövet jelent a sorozatban, hiszen ezúttal nem a megszokott csoportképet láthatjuk.

0103

Fotó: Nicholas Nixon: Heather, Mimi, Bebe és Laurie, Brookline, Massachusetts, 2020 © Nicholas Nixon, courtesy Fraenkel Gallery, San Francisco

A Brown nővérek című fotósorozat képeit 2022-ben a Mai Manó Házban is bemutatjuk.
Jegyzetek

Nicholas Nixon: The Brown Sisters, 1975 – 2020
Pinakothek der Moderne | Kunst
Collection+ | Room 27
2021. 03. 16. – 2021. 07. 11.