Menü

0103

Fotó: R. Iglar: Enteriőrkép a Tell Me What You See című kiállításból

Mondd el, mit látsz! – Válogatás a Skrein Fotógyűjteményből

21 • 08 • 03Baki László

A fényképezés világhírű ikonjai alkotják a Skrein Fotógyűjtemény magját, amely úttörő szerepet játszott a pillanatfelvételek megőrzésében és bemutatásában is. A két jellemző, amely megkülönbözteti más kollekcióktól az, hogy a gyűjtő mennyire rajong a kiváló kompozíciókért, és mennyire lenyűgözi az emberi természet. E két érdeklődési kör kihívásokkal is jár: Christian Skrein horizontja igen széles, és bár a gyűjtemény fókuszát az 1920-as és 1930-as évek jelentik, a 19. századtól a közelmúltig gyűjt képeket. 

Az 1945-ben, Bécsben született Skrein az 1960-as években fotóriporterként dolgozott különböző magazinoknak, majd a médium több területén is kipróbálta magát: reklám- és divatfotográfusi munkái mellett a művészportrék és az utcai fényképezés is érdekelte. Később Milánóba költözött, ahol az olasz Vogue magazinnak dolgozott egy ideig, majd az 1970-es években felhagyott a fényképezéssel és reklámokat készített különböző világmárkáknak. Ekkor kezdte el építeni a fotógyűjteményét is, mely napjainkra a világ egyik legnagyobb pillanatfelvétel-gyűjteményévé vált. 

A képek között megtalálhatjuk Robert Capa A milicista halála című felvételét is, de a gyűjteményt gazdagítja Alfred Eisenstaedt a Times Square-en 1945-ben készült ikonikus képe a csókolózó párról, Henri Cartier-Bresson eunuchja az utolsó kínai császári dinasztia udvarán, valamint Ilse Bing, Walker Evans, Gisèle Freund, Dorothea Lange, Man Ray, August Sander és Edward Weston alkotásai is. 

Köszönhetően saját fényképészeti gyakorlatának, Skrein vonzódik a riportfotók iránt, de a kuriózumok is markáns részét képezik a gyűjteményének. A salzburgi Museum der Moderne tereiben megrendezett Tell Me What You See. Skrein Photo Collection című kiállítás történeteket mesélve válogat e gazdag gyűjteményből, és ezek révén tanúskodik az önmagukban egyébként is igényes képekből álló heterogén kollekció a gyűjtő szemléletmódjáról. A nagyszabású válogatást a sokféle asszociációra módot adó kulcsfogalmak strukturálják, köztük olyan fotográfiai metaforák, amelyek a fényképészet történetének központi kérdéseire irányítják a fókuszt. 

A több mint háromszáz fényképből álló válogatás rávilágít a gyűjtő szemléletmódjára és szakértelmére. A képek az alábbi tizenkét szekcióba rendezve láthatók: A gyűjtő mint fotográfus; Váratlan kilátások; Nyomok; Alakzatok; A tárgyak világa; Szép hibák; Árnyjátékok; A döntő pillanat?; Istennők és istenek; Bűbájos szeszély; A hely szelleme / A bolygó szelleme; Fotográfusok mint képgyűjtők.

0103

Fotó: Alberto Korda: El Guerrillero Heroico, 1960/1967, Estate of Alberto Korda © Bildrecht Wien 2021
Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Henri Cartier-Bresson: New York City, 1960, Silbergelatineabzug © Henri Cartier-Bresson / Bildrecht, Wien 2021
Skrein, Photo Collection

0103

Fotó: Frank Meadow Sutcliffe: Excitement (Whitby, England), um 1888, Albuminabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: R. Iglar: Enteriőrkép a Tell Me What You See című kiállításból

0103

Fotó: Gisèle Freund: 14 Juillet, Paris, 1952, Silbergelatineabzug © Gisèle Freund / bpk / IMEC, Fonds MCC
Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Alfred Eisenstaedt: V-J Day (Kiss), Times Square, New York City, 14. August, 1945, Silbergelatineabzug © Alfred Eisenstaedt / Time & Life Pictures / Getty Images
Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Ismeretlen: Winston Churchill erhält „blendenden“ Empfang, 1949, Silbergelatineabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Bisson Frères: La Crevasse (Départ) (Montblanc), 1862, Albuminabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: R. Iglar: Enteriőrkép a Tell Me What You See című kiállításból

0103

Fotó: Anton Josef Trčka: Die Tänzerin Hilde Holger, Wien, 1926, Kontaktabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: August Sander: Auf dem Riesenrad im Prater, Wien, 1933, Silbergelatineabzug © Die Photographische Sammlung / SK, Stiftung Kultur – August Sander Archiv, Köln / Bildrecht, Wien 2021
Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Friedrich Seidenstücker: Berlin, 1932, Silbergelatineabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Berenice Abbott: Night View, New York, 1932, Silbergelatineabzug © Berenice Abbott / Getty Images
Skrein Photo Collection

0103

Fotó: Ismeretlen: Zwei Hälften (Frankreich), 1920er-Jahre, Kontaktabzug
© Skrein Photo Collection

0103

Fotó: R. Iglar: Enteriőrkép a Tell Me What You See című kiállításból

0103

Fotó: R. Iglar: Enteriőrkép a Tell Me What You See című kiállításból

Jegyzetek

Tell Me What You See. Skrein Photo Collection
Museum der Moderne – Salzburg
2021. június 12. – október 17.
Kurátorok: Kerstin Stremmel, Andrea Lehner-Hagwood