A fényképező dadus – Válogatás Vivian Maier ritkán látott fotóiból

Vivian Maier 1926-ban született New Yorkban francia anya és osztrák-magyar apa gyermekeként. Sokat utazott Európa és az USA között, míg végül 1956-ban Chicagóban telepedett le, ahol dadaként dolgozott több mint negyven éven át. Élete vége felé, megtakarítások és rokonok hiányában, a korábban rábízott gyermekek gondoskodtak róla. Nehéz anyagi helyzete miatt a negatívokkal és egyéb fényképészeti eszközökkel teli dobozai árverésre kerültek. Maier 2009-ben, 83 éves korában hunyt el.
John Maloof, az amatőr történész, 2007-ben egy chicagói aukcióház árverésén bukkant rá egy jelöletlen, temérdek negatívot tartalmazó dobozra, s ezzel felfedezte a huszadik század egyik kiváló utcai fényképészét. Személyes érdeklődése szorgos kutatómunkává alakult, s az évek során feltárta a több mint 2000 filmtekercsből, 3000 nagyításból, és több mint 100.000 negatívból álló hagyatékot, melynek jelentős részét Vivian Maier valószínűleg soha nem mutatta meg senkinek.

10 évvel ezelőtt Maloof így írt a XX. századi fotótörténet egyik érdekes felfedezéséről:

2007-ben, miközben a Chicago észak-nyugati oldalán fekvő Portage Park történetének kutatásán dolgoztam, véletlenül rábukkantam Vivian Maier titkos fotográfus kincseire. A felfedezés által beinduló események láncolata fenekestül felforgatta nem csak az utcai fényképezés világát, hanem az én életemet is. Személyes szenvedélyem nagy nyilvánosságot kapott és az elmúlt négy évet azzal töltöttem, hogy megőrizzem és archiváljam Maier hatalmas életművét, amelyet több mint ötven évig titokban tartott.
Vivian Maiert különösen érdekelte az őt körülvevő világ. 1950 körül kezdett el fényképezni, és egészen a kilencvenes évek végéig fotózott, több mint százezer negatívot hagyva maga után. Objektívének fókuszában ugyanúgy felbukkant a Chicago régi lengyel negyedében gyülekező idős emberek csoportja, a kissé ízléstelen stílusú özvegy, mint az urbánus afrikai-amerikai közösség életének egy-egy pillanata. Éleslátása házivideók és hangfelvételek készítésére is kiterjedt. Amerika egy-egy darabja, az új fejlesztések kedvéért lerombolt történelmi helyszínek maradványai, az elnyomottak és nincstelenek láthatatlan élete, valamint Chicago legkedveltebb nevezetességei térnek vissza újra és újra képein.
Ugyanakkor, Maier engesztelhetetlen visszavonultsága és saját fotográfusi képességével kapcsolatos önbizalom hiánya majdnem a feledés homályába tartotta gyűjteményét. A véletlenek furcsa játéka nélkül Maier ikonikus képei talált tárgyakkal, művészeti albumokkal, újságkivágásokkal, házivideókkal, és egyéb csecsebecsékkel teli tároló szekrényekbe kerültek volna.
Nagyon megkedveltem egy Maier idézetet, amelyet az egyik hangfelvételén hallottam, ahogy éppen az élet és halál értelméről filozofál: