„Egy sorozat olyan üzenet átadására képes, amelyre egy kép alkalmatlan lenne.” – Válogatás Duane Michals munkáiból

Az 1932-ben Pennsylvaniában született Duane Michals 1951 és 1953 között a denveri egyetemen tanult, majd 1956-ban a New York-i Parson School of Designban folytatta tanulmányait. Első képeit szovjetunióbeli utazása során készítette 1958-ban. Az ötvenes évek végén New Yorkban telepedett le, és szabadúszó fényképészként különböző magazinok megrendelésére dolgozott, mint a Vogue, az Esquire, a Mademoiselle, a Show és a New York Times, ezen belül is a portréfényképezésre specializálta magát. Már ezeken a korai képein is szembetűnő álomszerű, kicsit rejtélyes stílusa, és érzékelhető a szürrealizmus hatása. Az első önálló kiállítása a Szovjetunióban készült fotóiból állt össze, amelyeket 1963-ban mutattak be New York-ban a The Underground Gallery-ben.

Megkeresésünkre a fotográfus elmondta, hogy főként Atget munkái hatottak művészetére, és levelében Robert Franket is megemlítette, de azt is hozzátette, hogy ennek ellenére ő sosem volt rá igazán komoly hatással. „A Time Inc.-nél dolgoztam a Rockefeller Centerben, és egy nap ebédidőben betévedtem egy francia könyvesboltba, ahol megvettem Robert Frank Americans című albumát. A fényképek költői szempontból nagyon erősek voltak, meghatott Robert Frank lírája, amely túlmutat a puszta dokumentáción.” A svájci DU magazinban látta először August Sander munkáit, amik szintén megérintették. „Nagyon meghatódtam a képektől” – fogalmazott a Punktnak küldött levelében.

A fotográfia ma már nem a valóságról szóló idézet, hanem megrendezett történet. A művész nem egy bekövetkezett eseményt akar rögzíteni egy adott pillanatban, hanem egy meghatározott idő alatt lejátszódott kalandot akar elmesélni. Ehhez több fotót szekvenciába rendez, s néha szöveget is fűz hozzájuk. – olvashatjuk Francois Soulages gondolatait A fotográfia esztétikája című könyvében Duane Michals képeiről.

1966-ban Michals kézzel írott címeket adott a sorozatainak, amelyeket később hosszabb magyarázatokkal is ellátott. Ezzel az egyébként szigorúan vizuális, de mégis narratív jellegű történetmesélés értékét akarta még hangsúlyosabbá tenni. „Történetmesélő vagyok” – mondja gyakran, amikor nyilvános előadást tart. Michals újradefiniálta a médiumot azáltal, hogy befelé tekintett saját gondolataiba és álmaiba, hogy elmossa a határvonalakat a fotográfia és a filozófia között. A fotográfus 3–15 felvételt használ fel egy-egy történet elmeséléséhez, amely azonban sohasem egy lezárt elbeszélés, inkább titkokkal teli eseménysor, ahol kérdéseket tesz fel a nézőnek, hogy azok továbbgondolják a látottakat.