A buja természet és a megrendítő múlt „exhumálása” Sally Mann fotográfiáin

2021. augusztus 28. és október 30. között kerül megrendezésre Sally Mann legújabb kiállítása a párizsi Galerie Karsten Greve kiállítótermeiben, ahol az amerikai fotográfus két ikonikus sorozatából, a kétezres évek fordulóján készült Deep South és a Battlefields című szériákból láthatnak harminc nagy formátumú nagyítást az érdeklődők.

Sally Mann 1951-ben született a Virginia állambeli Lexingtonban, és a ’80-as években alapozta meg hírnevét a három gyermekéről készült Family pictures és az At Twelve című bensőséges fényképsorozataival. Mann figyelme a természetközelben töltött gyerekkortól idővel a déli államok tájainak fényképezése felé fordult, ezt a Deep South, a Battlefields és a Mother Land című sorozataiban láthatjuk. A What remains és a Body Farm című munkáiban a halál testre gyakorolt hatása iránti érdeklődése tükröződik, míg a legfrissebb, Abide with me és a Men című sorozatában a rasszizmus és a spiritualitás foglalkoztatja. Képeit világszerte kiállítják és számos gyűjteményben is szerepelnek, többek között a Modern Művészeti Múzeumban és a Metropolitan Művészeti Múzeumban New Yorkban, valamint a Corcoran Művészeti Galériában Washingtonban.

Sally Mann sorozataiban az 1970-es évek végétől kezdve a természet dominált:

A Deep South képi világában első ránézésre békés tájak láthatók álom és valóság közötti áttűnésben. Ezek részint kontemplációk a buja természetről és a déli államok szépségéről, részint pedig egy traumatizáló és megrendítő múlt exhumálásai.

A Battlefields illeszkedik Sally Mann szülőföldjének történetére irányuló folyamatos kutatásába és megmutatja az amerikai polgárháború véráztatta örökségét. A képeken látható komor táj megidézi a rabszolgaság, a szegénység, az igazságtalanság, a rasszizmus és a szenvedés időszakát, melyek egyben manifesztációi a polgárháborús csatatereken állomásozó vérontásnak. Ezeket a munkáit Mann „testfarmok”-nak nevezi. Kizárólag sötétszürke és fekete árnyalatú képein követte az elesett katonák csontjainak lelőhelyét és a lehető legközelebb exponált a talajhoz, így kompozícióiból szinte teljesen hiányzik az ég. Nézőpontja az elesett katonák utolsó pillanatainak imitációja. Más fotográfiáin viszont a misztikus fénnyel körvonalazott ég és a fák válnak fenyegetővé.
Sally Mann mégis azt mutatja meg, hogy a szépség a halálban is jelen van, a fák a halottak sírköveiként szolgálnak.

„A múlt sosem hal meg. Még csak el sem múlik”, írta William Faulkner Nobel-díjas amerikai író, akit Sally Mann jól ismert, és akinek szavai – messze az ország kollektív emlékezetének napsütéses, romantikus fantazmagóriáitól – pontosan írják le a Délt.

A Dél egyedi atmoszférájának megragadásához és a történeti hűség jegyében az 1990-es években Sally Mann egy 19. századi technikát kezdett el használni; a nedves kollódiumos eljárást. Mivel az előhívás gyorsaságot igényel, ezért Mann egy maga építette 8x10-es fényképezőgéppel, illetve egy mozgatható sötétkamrában dolgozik. A fotográfus néhány nagyításánál tea alapú fürdőt használt, másoknál kovafölddel és a harcterekről származó talajjal kezelte a felületet. A többperces expozíció és a régi objektív használata váratlan minőségekkel jár, de ez az eljárás tette lehetővé, hogy a kortárs viszonyok közt alkosson időtlen teret.