Menü

Válogatás a harmadik alkalommal átadott Minimalist Photography Awards első helyezettjeinek képeiből

21 • 09 • 05Cserna Endre

Bár manapság a közbeszédben a minimalizmus legtöbbször az újabban divatos életmód-trendet és lakberendezési irányzatot jelöli, a huszadik század második felében megjelenő minimal art (esetleg reduktív művészet vagy ABC Art) mozgalom törekvéseinek hatása a mai napig jelentősen meghatározza sok alkotó munkamódszerét. A konceptualizmussal rokonságban kialakult, alapvetően a redukción és az analitikus, szisztematikus megközelítésen alapuló stílus egyfelől a század első felének geometrikus absztrakciójából, a Bauhaus törekvéseiből, illetve a konstruktivizmusból merített, másfelől – kifejezetten „amerikai” irányzatként – ideológiailag igyekezett szembeállni a (műkereskedelmi) mainstreambe szinte egyből asszimilálódó, figurális, a fogyasztói társadalom mibenlétét feltáró Pop Art-tal: innen az objektív, személytelen, érzelemmentes, alapelemekre redukált nyelv. Ez a hozzáállás a képzőművészettől kezdve, az építészeten át, egészen a zenéig elterjedt, azóta is éreztetve hatását.

A kevesebb több elvén működő formanyelv a fotográfiában is megtalálta a maga helyét, a neoavantgárd törekvésektől a düsseldorfi iskoláig megtalálhatjuk a minimalizmus élményét. Az ilyen irányú kortárs törekvéseknek ad hangot egyedülálló módon a non-profit Minimalist Photography Awards nevű egyesület, melyet Milad Safabakhsh alapított és a Minimalist Magazine tart fent azzal a céllal, hogy olyan fotográfus tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik e reduktív formanyelvvel dolgozva artikulálják üzenetüket, mutatják be témájukat.

A több mint 3700 beérkezett pályaműből végül az ausztrál Allen Koppe kapta a kétezer dollárral járó Minimalist Photographer of the Year 2021 díjat. Emellett tizenkét külön kategóriában hirdettek nyerteseket. A zsűri elnöke, Nick Moore így fogalmazott a díj szerepét illetően:

„A verseny minősége a beadott pályamunkák sokszínűségében rejlik. A Minimalist Photography Awards művészei olyan alkotók, akik elutasítják az őket körülvevő vizuális zajt és a költői, rendezett és fenséges pillanatok megtalálásával teremtik a díj erős mezőnyét.”

Az idén harmadjára kiosztott díjak zsűrizésében a következő tagok vettek részt: Nick Moore (British Journal of Photography), Paula Tognarelli (Griffin Museum of Photography), Peter Ibsen (Sunday-S Gallery), Craig Whitehead (Street Photographer), Milad Safabakhsh (B&W Minimalism Magazine).

Minimalist Photographer of the Year 2021 / Művészet kategória 1. helyezett
Allen Koppe On Route című sorozata a geometrikus absztrakció és a Lucien Hervére hajazó építészeti fotó hagyományát folytatja.

0103

Fotó: Allen Koppe: On Route © Allen Koppe / Minimalist Photography Awards

Absztrakt kategória 1. helyezett
Daniel Dencescu Murmurations című sorozata a seregélyrajok által a közös repülés során felvett elegáns alakzatokat és a folyamatosan változó ritmusokat mutatja be a római égbolt felett.

0103

Fotó: Daniel Dencescu: Murmurations © Daniel Dencescu / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Daniel Dencescu: Murmurations © Daniel Dencescu / Minimalist Photography Awards

Légi fényképezés kategória 1. helyezett
Brad Walls Pools from above drónfotográfus sorozata egyszerre juttatja eszünkbe Hiroshi Sugimoto mozijait és David Hockney híres medencés jeleneteit.

0103

Fotó: Brad Walls: Pools from above © Brad Walls / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Brad Walls: Pools from above © Brad Walls / Minimalist Photography Awards

Portré kategória 1. helyezett
Georg Mayer Anima című sorozata a Carl Gustave Jung-féle anima- és animus-elmélettel foglalkozik. Jung szerint a férfiben élő nő (anima) és a nőben élő férfi (animus) lelki reprezentáns alakítja a tudattalanban az ellenkező nemhez fűződő viszonyunkat.

0103

Fotó: Georg Mayer: Anima © Georg Mayer / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Georg Mayer: Anima © Georg Mayer / Minimalist Photography Awards

Építészet kategória 1. helyezett
Sandra Herber építészeti fotói az Észak-Dakotai elhagyatott Arena városában készültek. Az 1906-ban alapított város a kilencvenes évekre teljesen kiürült.

0103

Fotó: Sandra Herber: Arena City © Sandra Herber / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Sandra Herber: Arena City © Sandra Herber / Minimalist Photography Awards

Táj kategória 1. helyezett

Rosario Civello Tree in a Square című képe reduktív konstrukciójában a Franco Fontana által fémjelzett geometrikus tájképfotográfiai iskolát követi.

0103

Fotó: Rosario Civello: Tree in a Square © Rosario Civello / Minimalist Photography Awards

A további kategóriák díjazottjai:

0103

Fotó: Jonas Dahlstrom: Street kategória, 1. helyzett © Jonas Dahlstrom / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Francisco Riquelme-Montecinos: Toronto100 Variety, Fotómanipuláció kategória, 1. helyzett © Francisco Riquelme-Montecinos / Minimalist Photography Awards

0103

Fotó: Liz Barker: Hidden in Plain Sight, Open kategória 1 helyezett © Liz Barker / Minimalist Photography Awards

Fotó: Vera Conley: Signal, Hosszú expozíció kategória 1 helyezett © Vera Conley / Minimalist Photography Awards