Menü

„Semmi nem örök, de bármi megidézhető.” – Válogatás Gulyás Miklós Oroszlánváros című sorozatából

21 • 11 • 05Gulyás Miklós

Gulyás Miklós – Balogh Rudolf-díjas fotográfus – 1957-ben született Budapesten. Fényképezni az Iparművészeti Főiskolán tanult, ahol 1989-óta tanít; a BA, MA, és a Doktori Iskola tanára, jelenleg egyetemi docens. A Fotóhónap2021 programsorozat eseményeként az ArtPhoto Galéria legújabb kiállításán Gulyás Miklós munkáit láthatjuk, aki így írt a 2020 és 2021-ben készült Oroszlánváros című sorozatáról:

„Oroszlánváros című sorozatom lényegében fotó archeológia. A fényképezőgép majdnem úgy működik itt, mint a régészet folyamatánál az ásó, melynek segítségével az idők során a tárgyakra rakódó idegen rétegeket eltávolítják. A képkivágás hasonló gesztus ehhez, amennyiben lehagyjuk a képről az időben eltérő látványelemeket. Az ilyen fotó lényegében időutazás. A sorozat darabjai, üres, ember nélküli, modern látványelemeket többnyire kerülő, építészeti fotóhoz hasonló képek. De nem a szokásos nézőpontokból készültek. Felismerjük, hogy Budapesten vagyunk, mégis olyan, mintha egy időtlen, képzeletbeli városban járnánk. A képanyag egyes darabjai szándékoltan megzavarják az időérzékelésünket. Nem tudni: a történelem letűnt távlatait érzékeljük, vagy valamilyen kataklizma utáni jövőbeli városban járunk, melyből valahogyan elillant a modernitás. A régi és az új, egy sokkal nagyobb időtávlatban már egyneművé olvad. Az összkép azért vonzó, szeretnénk fizikai értelemben is sétát tenni itt.

A világ nagyvárosainak fejlődési folyamatai során organikusan egymásra épülő építészeti terek jöttek létre. A kulturálisan meghatározott formavilág, építés és pusztulás egymást követték mindig is. Az eredeti funkciójukat elveszített terek fokozatosan láthatatlanná válnak, fizikai és szellemi értelemben egyaránt. A modern tekintet csak a kirakatok magasságáig látja be a várost. A gyönyörű képeslapok és poszteralbumok, bár minden részletet megmutatnak, mégis inkább eltakarják a látványt, mert megszokottá merevedett irányokból emblémaképpé sematizálják a város amúgy változatos tereit. Szellemi lényük eltűnik a szemünk elől. Majdnem mindegy melyik városban készültek az ilyen képek, mert a fényképészeti és a nyomdai módszerek is egyformák már.

Az épületek állaga folyamatosan romlik, kontúrjaik halványodnak, a felújítás, bár legtöbbször kívánatos és nagy áldozatokkal jár, mégis megzavarja az építmények valódi idő kontextusát. Az építészeti terek furcsa módon tünékenyek, engem éppen ez érdekel, az elveszített aura. A fotó által feltárom és újraépítem az elveszített karaktert. A modernitás fizikai rétegei alól kell felhoznom ezeket az építészeti formákat, majd fotókká transzformálni őket. A képek segítenek megérteni eredeti világukat, ami után többnyire szemérmesen vágyakozunk is. Elveszített szellemiséget szeretnék megidézni, nem mérnöki formákat és nem esztétikai magaslatokat. A mi kultúránk formáira is hasonló sors vár, semmi nem örök, de bármi megidézhető. A tematika ellenére, kerülni akartam az archaikus fotóhatást, mert azt szeretném, ha a letűnt és meghaladott formák újra megérintenének minket.

A fotók analóg és digitális, vegyes technikával készültek: filmre vannak fotózva, de a végeredmény digitális print. A régi és az új technika együttes használatával tudtam elérni az elgondolt hatást."

0103

Fotó: © Gulyás Miklós: Részlet az Oroszlánváros című sorozatból, 2020-2021

Jegyzetek

Gulyás Miklós: Oroszlánváros
Artphoto Galéria
2021. október 19. – november 11.

A kiállítás a Fotóhónap2021 rendezvénysorozat eseménye.