„Nincs szükségem rá, hogy azonnal rögzítsem a pillanatot.” – Jeff Wall képei a Glenstone Múzeumban

Öt évtized munkáit felölelő kiállítás nyílt a washingtoni Glenstone Múzeumban a kanadai születésű Jeff Wall (1946) munkáiból, aki a megrendezett és digitálisan manipulált fotográfia egyik legfontosabb képviselője.

Eleinte a festészet érdekelte, később művészettörténetet is tanult, majd az 1960-as években kezdett el fotográfiával foglalkozni. Pályájának már viszonylag korai szakaszában szakított az utcai fényképezés konvencióival és azzal, hogy a pillanatot már a megtörténtekor rögzítse. Jeff Wall nem az a fajta művész, aki készenlétben lévő fényképezőgéppel járja a világot, és ahogy mondja, ő több időt tölt a „nem fényképezéssel”. Először saját emlékezetében rögzíti a képet, majd hosszas tervezés és előkészítés után létrehozza saját verzióját. Az 1980-as évek közepétől kezdve digitális manipulációt is alkalmaz képeinek sokszor színpadias, drámai hatásának fokozására.

– mondta egy vele készült interjúban, ahol képeire a „dokumentarizmushoz közeli” kifejezéssel hivatkozik, hiszen első ránézésre pillanatképeknek tűnnek, kicsit alaposabb vizsgálat után viszont feltűnik a filmjelenetszerűség, a mesterkéltség. Fotói gondosan megtervezettek, a helyszínt előre kiválasztja, asszisztenseket, technikusokat és (többnyire nem professzionális) színészeket alkalmaz. Munkamódszerét ezért sokszor hasonlítják a színházi- vagy filmrendezőéhez, vagy akár a festőéhez. Fotográfiái néhol nyíltan utalnak ismert festményekre, és adott esetben konkrét adaptációk is lehetnek. Jó példa erre a The Destroyed Room, melynek alapjául Delacroix Sardanapalus halála című festménye szolgált, vagy a 19. századi japán művész Katsushika Hokusai fametszetének újraalkotása, a Sudden Gust of Wind. Ezek a művek szintén láthatóak a mostani tárlaton.

Wallra jellemző, hogy képeit meglehetősen nagy méretben (akár közel ember nagyságú szereplőkkel), lightboxokba helyezve tárja a közönség elé, ezzel is tovább fokozva a képek nézőre gyakorolt hatását. A látogatónak az az érzése támad, hogy – mint ahogy maga Wall is mondja – az üvegtáblán keresztül egy olyan világba csöppen, mely sajátjának kiterjesztése, és hirtelen valaki más életében találja magát. Képeire érdemes úgy tekintenünk, melyek nem a pillanat megragadására törekszenek, hanem inkább annak megtapasztalására buzdítanak. A kérdés pedig, hogy a képek szereplőinek mi a története, mi játszódott le a kiragadott jelenet előtt és után, Wall a néző fantáziájára bízza ezeket a válaszokat: