„Amit csak érdemesnek tartottam, lefényképeztem.” – Németh József (1911 – 2006) élete és képei

A világ fotóművészetének legjelesebb 20. századi alkotóit bemutató angol kiadású hatalmas enciklopédia, a Contemporary Photographers 1988-as 2. kiadásában¹ három magyar fotográfus kortársával együtt Németh József képviselte a hazai fotóművészetet. A klasszikus fotóstílust megvalósító mesterként tartják számon, aki a legtisztább kompozíciós elvek szerint építkező fotográfiát a legtökéletesebb technikával ötvözte. Életművének sokoldalúsága, tematikájának gazdagsága zavarba ejtően széleskörű. Ami megkülönböztette kortársai fő áramlatától, az nem a témaválasztása, hanem kísérletező alkata volt. Ő nem azok közé a fotográfusok közé tartozott, akik az élet döntő pillanatait ragadták meg. Némethet nem csupán a valóság felszíne érdekelte, céljául tűzte ki, hogy a témát az eszmeiség síkjára transzponálja. Fényképeinek alkotói folyamata nem a kamera zárjának kioldásával kezdődött és végződött, hanem huzamosabb, érlelő munka gyümölcse volt. Összetett műveinek valamennyi részletét a végső változatig maga gondolta ki, készítette el és öntötte formába. „Mindig arra törekedtem, hogy ne csak a látott valóságot fényképezzem, hanem igyekeztem a rendezéssel hozzátenni valamit a fotóhoz.”² – mondta. Képek – emlékek ³ című könyvének mottója szerint: „Aki emlékké rögzíti a változó és mulandó Szépet, tartalmassá és maradandóvá teszi életét…”

Németh József 1911. március 5-én Budapesten, szegénysorsú józsefvárosi családba született Németh Márton és Blaskó Berta harmadik gyermekeként. A Tavaszmező utcai gimnáziumban kezdte a középiskolát, de a gimnáziumi tantárgyak helyett inkább a mozgó, működő szerkezetek, a műszaki dolgok érdekelték. Tizenegy éves korában kezdett fényképezni, majd 1926-ban kapta bátyjától első fényképezőgépét, egy 6,5x9 centiméteres üveglemezre dolgozó, dupla kihuzatos Voigtländer gépet. Két év múlva egy 6x9-es rollfilmes Kodakra váltott. Később, az 1930-as években egyre újabb és újabb fényképezőgépek jelentek meg. Miután Németh sok típust kipróbált közülük, végül megbízhatósága és pontossága miatt az 1925-ben piacra került kisfilmes gépet, a Leicát választotta. „Akkoriban tisztán amatőr alapon, teljesen tudatlanul, laikus módon kezdtem fényképezni. Főként a kíváncsiság hajtott.”⁴ – emlékezett indulására. Tizenöt-tizenhat éves diákként főként aktokat fényképezett, – mint mondta – „nagyon kíváncsi voltam, hogy néz ki egy nő ’eredetiben’.”⁵  Sevcsik Jenő szakkönyveiből, német szaklapokból és könyvekből tájékozódott és nyert inspirációt, de főként saját tapasztalatokból okulva, kísérletezett és készítette különböző témájú felvételeit. Nem volt tagja a fotóamatőrök egyesületének, önmagát képezve, ismereteit gazdagítva sajátította el a fényképezés technikai fortélyait. 

„Ismeretszerzésem és fokozatos tapasztalataim segítségével jutottam előre. … Látásmódom változásával egyre jobban megszerettem és szenvedélyemmé vált a látott világ és történéseinek rögzítése. Másik oldalról a fényképezőgépek műszaki konstrukciója és esztétikai formaszépsége ejtett rabul. … amit csak érdemesnek tartottam lefényképeztem.”⁶ – emlékezett. 

„Mindent ki akartam próbálni, … ezért fényképeztem sportot és színházat, tájat, portrét, állatokat, növényeket, de voltak mikrofelvételeim is. Hihetetlenül lelkesen dolgoztam, megszállottként váltogattam a különböző objektíveket, vizsgáltam, melyiknek milyen az élessége, rajzolata.”⁷ Kipróbálta és a témának megfelelően alkalmazta a különböző különleges laboreljárásokat is: az izohéliát, a relieffotót, a Person eljárást, a tónusredukciót, a high-key-t és a többit. Egész életútján jellemző, hogy a sokszínű kísérletezések mellett különös gondot fordított a kép technikai tökéletességére, később a műtermi technika legképzettebb specialistájává vált. Fotószerű ábrázolásnak „a tónusok lágy és harmonikus átmenetét, a kép tulajdonképpeni szépségét és mondanivalóját”⁸ tartotta. Képei tökéletességének titkát kutatva szerény véleményt fogalmazott meg: 

„Érzésem szerint semmi újabbat nem hoztam. Talán abban tértem el a szokványostól, hogy gyakran használtam nagylátószögű és teleobjektíveket, máskor meg szokatlan szemszögből mutattam a témát. … Kihasználtam az objektívek tónusrajzoló képességét, és előhívással is igyekeztem fokozni a részletrajzot.⁹ … Nincsen semmi titkom.”¹⁰

A középiskola ötödik osztályától a Felső Ipariskola fém-vasipari szakosztályára iratkozott át, ahol rajzolni is tanult, s hamar kitűnt rajzkészségével. Műszaki tanulmányait 1929-ben végezte el. Egyéves önkéntes katonai szolgálatát a fényszórós alakulatnál töltötte le, karpaszományosként szerelt le. Ezután 1930–34-ig Tóth Imre és Tsa. központifűtés-szerelő vállalatánál műszaki rajzolóként helyezkedett el és műszaki számításokat végzett. A gazdasági válság idején a vállalat tönkrement, 1934-ben megszűnt, ezután kerámiákat készített, alkalmi fotómunkákból, retusálásból élt, majd 1938-ig a Térképészeti Intézetnél nagy pontosságot kívánó rajzoló-mérő-transzponáló munkákon dolgozott. A műszaki pálya, mint életre szóló hivatás nem igen vonzotta, érdeklődési köre a művészetek felé fordult. Ebben bátyja, dr. Németh Antal, – aki 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója volt – is segítette, bemutatta Jaschik Álmosnak, akinek jó hírű magániskolájában ismerkedett meg a vizuális kultúra korszerű felfogásával, s fejlesztette ki grafikai tudását. Különböző vállalatoknak emblémákat, prospektusokat tervezett, reklámgrafikákat, készített. Mivel jól rajzolt, megtanulta a kisméretű festék-szórópisztollyal végzett amerikai retust, mellyel a fényképek nyomdai célra való korrigálását és szép, aprólékos, pontos műszaki ábrázolások festését végezte. E technikával gépalkatrészek belsejének ábrázolását, zavaró részletek eltüntetését, különböző tárgyrészletek, más-más felvételek összekapcsolását is lehetővé tette. Dolgozott a Ganz és a Láng gépgyáraknak, s főként az Elzettnek. Fényképezőgép reklámjaival – Leica-, Contax-, Linhof-hirdetések rajzaival – figyelemreméltó sikert aratott. Társával Rockenbauer Pállal az Állatkert pályázatán két plakátjukkal is díjat nyertek. Képzőművészeti kulturáltsága fotográfiai munkásságának meghatározó vonása lett. Szerteágazó érdeklődése más területen is megmutatkozott, különböző hangszereken, zenekarokban játszott, versenyszerűen sportolt, automata pisztolyos versenyző, sőt, íjászatban 1935-ben budapesti- és országos bajnok volt. A sportokhoz kötődő érdeklődése eredményeként jelent meg 1943-ban első, fotóival illusztrált könyve, a Szabadfogású birkózás.¹¹ 

1938–46-ig a Gamma gyárban fotográfusként, műszaki és művészi tanácsadóként és tervezőként, majd művészeti vezetőként sokirányú tevékenységet folytatott: műszaki fotókat, rajzos propagandafilmet, s – mivel a gyár a háború alatt hadiüzem lett – műszerekhez speciális fotótechnikai úton készült szálkeresztet, távcsőhöz 1 cm²-nyi üveglemezre 30-40 jelet ráfényképezve szállemezeket készített. Kibontakoztathatta különböző technikai problémák iránti érdeklődését, a fényképezés kémiája, a lencserendszerek optikai felépítése egyaránt foglalkoztatta, többek között lágyrajzú lencsét is tervezett. Visszaemlékezései szerint¹² legjelentősebb, világelső találmánya 1943-ban a képet a keresőben szemmagasságban, oldalhelyesen mutató tetőél-prizma¹³ megszerkesztése volt, melyet a Dulovits Jenő által konstruált, korszakos jelentőségű kisfilmes gépbe, a Duflexbe építettek be. A találmányt a gyár sajnos nem szabadalmaztatta, így a pentatetőél-prizma először 1949-ben a Contax S-ben, majd japán fényképezőgépekben jelent meg és indult nemzetközi diadalútjára. Formatervezőként a Duflex feliratát és elegáns, korszerű külső formáját a rejtett gombokkal Németh tervezte. A kedvezőtlen történelmi helyzet miatt¹⁴ azonban a gép nem került sorozatgyártásra. Még a Gammánál dolgozva 1945 után felvetette egy 9x12 cm-es lemezre dolgozó, a legkomplikáltabb fotográfiai feladatok megoldására alkalmas kardán rendszerű műszaki fényképezőgép gondolatát, a tervet és a műszaki rajzokat is elkészítette, de a prototípus két példányának elkészülte után ez a munka is leállt.¹⁵ Hosszú stagnálás után 1959-re Garas Pál technikus segítségével készítette el az átdolgozott műszaki gép mintapéldányának kivitelezését, de sajnos ebből sem lett sorozatgyártás. ’Gamma Fényképező Élet’ néven megalakították a Gamma-gyár fotóegyesületét, melynek keretében fotósétákat, laboratóriumi gyakorlatokat, előadásokat tartottak, pályázatokat hirdettek, kiállításokat rendeztek. A Gamma Élet című üzemi lapban a fényképezést népszerűsítő, a kezdőknek és haladóknak hasznos tanácsokat adó állandó rovatot indítottak. Németh a lap számos címlapjának és belső oldalának grafikáit rajzolta és készítette fotóit.

1939-ben a Gammánál révbe érve a Zivatar utcába költözött első önálló lakásába és feleségül vette Kremsz Etát. Andrea leányuk 1946-ban született.

Munkásságának csúcspontját az 1940-es, ’50-es években érte el. 1943-ban a magyar amatőrök előző évi nemzetközi és hazai kiállításokon elért eredményei alapján kialakított rangsorában a Fotoszemle második helyre tette Némethet¹⁶. A legváltozatosabb tárgykörökben kísérletezett ki új képtípusokat. A tájfényképezésbe új színfoltot, változatosságot hozott az őszies, ködös, szórt világítású, tónusgazdag tájtípus kialakításával. Az elhagyatott padsorok lágyan kígyózó, ködbevesző vonalával, finom szürke tónusok gazdag skálájával az őszi hangulatot megragadó Szigeti köd című fotójára 1940-ben hatezer fotó közül a zsűri neki ítélte az AGFA-nagydíjat. Sok sikert elért 1939-es Két kis veréb című képén meglepő ötletével a líraiságot az új tárgyias anyagszerűséggel, szűk képkivágással, szinte a bauhausos látásmóddal egyesítette, melyen a kép tárgya nem is jelenik meg, csak a két kis didergő madár árnya vetül az ablak finom tónusokkal, hihetetlen anyagszerűséggel ábrázolt jégvirágos felületére. Ízig-vérig avantgárd mű az 1940-ben műteremben felvett, a fények és árnyékok kontrasztjára, s különösen a perspektivikus hatás felfokozására épített, rendkívül egyszerű, mégis igen nagyhatású kompozíciója, a Perspektíva. 

Németh már 1936-tól fényképezett színesre, s a Gamma vezérigazgatójával és a Híd szerkesztőjével, Zilahy Lajos íróval Színes film Kft.-t hoztak létre, ennek keretében Németh fényképezett a lapnak. 1942–1943-ban magyar városmonográfiák – Kecskemét, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Győr és Ják – képanyagát fényképezte, de ezek a munkák még a kiadás előtt a bombázások áldozatává váltak.¹⁷ 1944-ben a Parlament teljes, eredeti állapotát rögzítő, 624 darabból álló színes Agfacolor kisfilmre fényképezett diapozitív felvételből álló fotódokumentációt készített. Kívül–belül minden apró részletet, szobrot, címert, díszítést lefényképezett, hogy ha netán az épületet károsodás érné, dokumentációja segíthesse a helyreállítást. A bombatalálatot kapott kupolát övező üvegablakok sorát újakkal pótolták, az eredetieket csak Németh József felvételein láthatjuk.¹⁸ Németh az anyag sorsáról csak annyit tudott, hogy a diapozitíveket levitték egy alagútba a Duna alá. Szerencsére „a tematikus csoportokba rendezett anyag túlnyomó többsége elfogadhatóan ki- és megvilágított, éles és még a mai követelmények szerint is többé-kevésbé színhelyes. Ilyen módon a dia-együttes betölti hivatását, hatvanöt év elteltével is használni lehet arra, ami miatt elkészítését megrendelték.”¹⁹ Jelenleg az Országgyűlés Hivatala Műszaki Igazgatósága ezek közül jelenleg 569 diát őriz, és mind a mai napig a helyreállítási-restaurálási munkák segédletéül használják. Németh döbbenetes képekben örökítette meg Budapest 1944-45-ös ostroma alatt rommá lőtt számos részletét. A Gamma-gyár Némethet felmenttette a frontszolgálat alól, így a háborús viszontagságok után folytathatta munkáját. 

Miután 1946-ban elbocsátották a Gammától, Németh szándékosan megőrizte amatőr státusát, hogy szabadon dolgozhasson a fotó mindazon területén, amely érdekelte. Így 1946-től önálló tervező lett, aki főként fotós plakátokat, reklámanyagokat készített. Első amatőr korszakának könyvei, az 1944-ben megjelent, a Leica sokoldalúságát bemutató Leica felvételek²⁰ és az 1946-ban a nyomdából kikerült Képek – emlékek széleskörű témaválasztását mutatják a tájképtől a meghitt hangulatú csendéletekig, portrékig, de érdekelte a zsáner, a sportfotó, a mikró-makró felvételek, az akt és a reklámfotó egyaránt. A Magyar Művészfényképezők Országos Szövetsége megbízásából Kankowszky Tamás által szerkesztett Magyar Művészfotók²¹ című albumban megjelent 96 kép közül 21 Németh József felvétele. Német nyelvterületen is gyakran megjelentették képeit és írásait: a Linhof kiadványaiban a Groβbildtechnikben, az Angewandte Fotografie-ban, az International Phototechnikben, és az International Photos évkönyvben.

Később fokozatosan szűkült tematikája. Mint önálló fotográfust nagyvállalatok és a külkereskedelmi ex-cégek – mint az Artex, az Elektroimpex, az Elzett gyár, a Ferunion, a Herendi porcelángyár, a Hungarotex, a Monimpex, a Nikex, a  Tanimpex és a többiek – látták el plakát-, reklámanyag-, prospektus- és katalógus-megrendelésekkel, a nyugati piacra szánt szép, színes kiadványok készítésével. 1956-ig számos munkáját Kálmán Béla fotográfussal készítette. „Egymás után jöttek a megrendelések, mert pontos voltam és jó munkát végeztem.”²² – nyilatkozta. A Chemolimpex, Elektroimpex, Malév, Transelektro anyagából naptár is készült. Pedig az 1950-es évek politikai atmoszférájában, – amikor mindenben az ellenség kezét látták – nem volt egyszerű reklámfotót készíteni, sok mindenre kellett vigyázni, sok szempontra kellett tekintettel lenni. 

„A minisztériumba hívtak össze minket. Elmondták, minden reklám optimizmust sugározzon, a modelleket csak derűs arckifejezéssel lehet fotografálni: egészségesek mosolygósak legyenek, a szebb jövő felé irányuló, bátor helytállásról tanúskodjanak.”²³ – emlékezett az akkori követelményrendszerre. Fontos volt, hogy a tervezésnél figyelembe vegyék a szabványosított nyomdai papírméreteket. Hangsúlyos volt az is, hogy a tárgy anyagszerű, szinte kézbe vehető legyen, olykor a reklámozandó áru még el sem készült, de már küldeni kellett róla a szép színes fotót. Ilyenkor a grafikus Németh megrajzolta, festékszóróval megfestette a tárgyat, hátteret, árnyékot is festett neki, és a rajzról készült fotóreklámot küldték ki. Így tett később az MTI-nél is, mikor egy harisnyareklámhoz nem találtak elég szép lábú modellt, ő igazán szép lábakat festett, mint kézzel festett felirata írta: „Szép láb még szebb nylon harisnyában.”²⁴ Reklámanyagai némelyikéből könyv is megjelent: 1955-ben a Sárospataki kerámia,²⁵ 1974-ben a Hollóházi porcelán,²⁶ 1976-ban a Herend porcelánművészete,²⁷ és 1989-ben a Szép Magyar Könyv versenyen díjat nyert Zsolnay porcelán.²⁸ A külkereskedelmi lapok – a Danubion Trade, az Artex és Ferunion lapja, az A+F – is rendszeresen publikálták fotót és grafikát ötvöző anyagait. A Hungarian Foreign Trade 1949-ben megjelent első számát szinte teljesen egyedül készítette.

1961–71 között a Magyar Távirati Iroda illusztrációs rovatának grafikus fotóművészeként munkájában teljesen szabad kezet kapott. Az MTI-nél is közvetlenül tárgyalt a vállalatok képviselőivel, a megrendelő cégekhez fűződő szerteágazó kapcsolatai és megbízható munkája révén számtalan megbízást hozott munkahelyének. A műteremben a téma által kiváltott érzelmi hatáshoz hangolva alakította a háttér színeit, s a tárgy hangulatának megfelelő hátteret keresve szívesen készített tárgyfotókat, reklámokat természeti környezetben is. Szinte kizárólag színes filmre fotózott, elsőként alkalmazott a műteremben izzólámpák helyett örökvakut. A műtermi világítást megújító Nap-elmélete szerint – hiszen a természetben is egy főfény, a Nap adja a meghatározó világítást, minden más csak derítést nyújt – a műteremben is ezt, egy főfényt és derítést kell alkalmazni. Érdekes kísérleteket végzett a színes fényképezés szokásos módszerének és látásmódjának továbbfejlesztése céljából. A látvány transzponálásának elérésére különböző színes szűrőket, színes lámpákkal több irányból vetített világítást alkalmazott. „Akkoriban elérkezett hozzánk a színes technika, tarka-barkák lettek a képek, Én mindig törekedtem a színek harmóniájára, és kontrasztos kompozícióval kívántam elérni a kellő hatást.”²⁹ – mondta. „Mostanában én is a lehiggadt színeket keresem. Fehéret a fehérben, vagy világosat a világosban, vagy a barnás tónusok aranyos megjelenítését.”³⁰ – nyilatkozta 1975-ös interjújában.  Véleménye szerint a reklámfotográfusnak is a saját ízlésének megfelelően a legjobb minőséget nyújtva, a közízlés előtt járva, azt alakítva kell alkotnia. 60. évét betöltve nyugdíjba vonult, s önálló fotográfusként dolgozott tovább leányával.

Alkalmazott fotográfusi munkája mellett mindvégig szoros kapcsolatban állt a hazai és nemzetközi fotóélettel, a magyar fotóművészet alakulásának aktív résztvevője volt. 1956-ban alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 1999-től a Szövetség Senior Alkotócsoportjának tagja, 1957–58-ban a MADOME (Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesülete, később Magyar Fotográfiai Egyesület) elnöke, 1956-72-ig a Fotó lap szerkesztőbizottságának munkatársa volt. Technikai problémák iránti érdeklődésének eredményeit olvasmányosan megírt, tanító, népszerűsítő jellegű fotókönyvekben osztotta meg az amatőr fotográfusok széles tömegével. A kisfilmes fényképezésről és a kis gépekről szerzett technikai tapasztalatait 10 olcsó fényképezőgép bemutatásával a Fotosorozatban 1955-ben megjelent Olcsó gép – jó felvétel!³¹ című kis kötetében ismertette. A különböző objektíveket és a velük elérhető eredményeket az 1958-ban, a Fotokönyvtár köteteként kiadott Különleges objektívokban³² publikálta. 40 könyvben és számos folyóiratban jelentek meg képei, rendszeresen írt szakcikkeket a hazai és külföldi szaklapokba és számos előadást tartott a fotóklubokban. Kiállító művészként igen sikeres volt, hazai és nemzetközi kiállításokon világszerte kedvelt munkái 1 obeliszket, 11 serleget, 16 aranyérmet, 21 ezüstérmet, 32 bronzérmet, és számos oklevelet nyertek, háromszor kapta meg az olaszországi Rizzoli díjat³³, 1958-ban a Fotóművészet Nemzetközi Szövetségétől Hon. EFIAP³⁴ kitüntetésben részesült. Hazai kitüntetéseinek is hosszú a sora: 1957. MADOME arany jelvénye, 1971. Balázs Béla díj, 1978. Érdemes Művész, 1981. Pécsi József díj, 1988. Kiváló Művész, 1998. a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje, 1998. a Magyar Reklámszövetség és 1999. a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíja, 2001. a MAOE³⁵ Alkotói Nagydíja. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve³⁶, és 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981.³⁷ című átfogó fotótörténeti kiállításokon 7-7 képpel méltóképpen szerepeltették munkásságát. Egyéni kiállítása elsőként 1963-ban Lengyelországban Varsóban, Krakkóban, Wroclawban és több más városban volt,³⁸ itthon csak több mint húsz évre rá, 1985-ben láthatták munkáit a Fotóművészeti Galériában. A következő évben leányával közösen állított ki a Budapesti Művelődési Központban.³⁹ Gyűjteményes tárlatát 1999-ben láthatta a közönség a Magyar Fotográfia Egyesületében. 2004-ben a Mai Manó Házban Keresztmetszet ⁴⁰ című kiállításának ajánlója „Egy élő klasszikus a szó minden értelmében” megfogalmazással jellemezte reklámfelvételeit és művészi célból megszülető akt-, zsáner- és tájképfotóit. 2005-ben Dunakeszin⁴¹ láthatták fotóit, és 2006-ban halála előtt két héttel Dörgicsén az Ól Galériában rendeztek kiállítást. Élete utolsó szakaszában, az Iparművészeti Főiskolát végzett grafikus- és fotóművész leányával, Andreával közösen készítette munkáit, 95 éves koráig aktívan dolgozott, kiállításokat szervezett. 2006. július 29.-i halálával nyolc évtizedes, sikerekben gazdag életpálya zárult le. 

Németh Andrea az általa kiadott két könyvben ismertette meg Német József emlékezetes munkáit. Áldozatos kitartással folytatja és őrzi apja munkásságának szellemiségét, dolgozza fel, menedzseli hagyatékát. A fotóművész életében, 2003-ban megjelent szép kivitelű képes album, a Németh József képemlékeit⁴² is már leánya szerkesztette, tervezte. 2006-ban a HAP Galéria Magyar forma ⁴³ című kiállításán dr. Bárány Nándor, Dulovits Jenő, Németh József és Seidner Zoltán munkáiból Fejér Zoltán rendezett kiállítást. 2009-ben került vetítésre Lugosi Lugo László Németh József portréja ⁴⁴ című 2007-ben készült portréfilmje. Németh Andrea szintén saját kiadásában adta ki és tervezte, szerkesztette a Németh József 1911-2006 ⁴⁵ című könyvet, melyben képekkel illusztrálva adta közre édesapja részletes visszaemlékezéseit életútjáról, és a barátok, kollégák emléksorait a fotóművészről. 2007 óta a 12. kerületben a Tóth Lőrinc utca 39. sz. ház falán – ahol 55 évig élt és alkotott – Rácz Edit szobrászművész alkotta domborműves portréjával díszített emléktábla⁴⁶ őrzi emlékét. Németh József születésének 100. évfordulóján, 2011-ben és a következő évekre áthúzódva Németh Andrea tíz emlékkiállítást szervezett, rendezett. Hármat Budapesten: Budapest 12. kerületi Önkormányzat épületében⁴⁷, a Kóka Ferenc Galériában⁴⁸ és a Magyar Sajtó Házában.⁴⁹ A kiállítássorozat újra Dörgicsén⁵⁰ és Dunakeszin⁵¹ 2012-ben Székesfehérváron⁵², Balatonföldváron⁵³, 2013-ban Hódmezővásárhelyen⁵⁴, Balatonalmádiban⁵⁵, Sopronban⁵⁶ folytatódott. Volt kollégái 2011-ben a MAOE szervezésében „Hommage á Német József” ⁵⁷ című kiállításával tisztelegtek emléke előtt. 2017-ben a Moszkvában megnyílt Magyar avantgárd 1918-1939 című kiállítás⁵⁸ anyagában Németh József képei is szerepeltek. Munkáinak időtállóságát bizonyítja, hogy 2019-ben a https://maimanohaz.blog.hu/-n⁵⁹ 2019-ben a Mai Manó Ház Facebook oldalán Németh József 1944-ben Budapesten készült képét kedveltétek a legtöbben.

Németh József a legtöbb elismerést a női test szépségét megfogalmazó aktfotóival aratta, a műfaj egyik legeredetibb megújítója volt. Elegáns szépségű, finom zárkózottságú, olykor hűvösen tartózkodó aktjai többnyire erotikától mentes, bensőséges, olykor melankóliába hajló, visszafogott, lírai hangulatot sugallnak. 

„Legkedvesebb területem az aktfényképezés. Ez fiatalkorom óta változatlan. Ezt tartom a legnehezebbnek. – vallotta. … Aktfotóimon a test szépségét és a mozdulat harmóniáját örökítettem meg. – mondta. … Művészien, szépen visszaadni a női test harmóniáját úgy, hogy az vizuálisan is élményt nyújtson, és ne tévedjen a naturalizmus vagy a pornográfia területére. … A témát igyekeztem olyan szublimáltan megjeleníteni, amennyire csak lehet.”⁶⁰ 

E cél érdekében minden felvétele alaposan megfontolt, megszerkesztett, tudatosan megtervezett. Aktfotóinak általában jellemzője a statikusság, a kiegyensúlyozottság. Csillogó fényhatások helyett inkább a szórt világítást, a szürke tónusok leheletfinom, gazdag átmeneteit kedvelte. Korai aktképein természeti környezetben, vízparton, fürdés közben, vagy szobrász-műteremben pihenve mintegy indokot keresett a ruhátlan test bemutatására. Már az 1930-as években készült tájképei, s szabadtéri aktképei kapcsán is a szürke, ezüstös tónusok, a ködös hangulatok specialistájaként emlegették. Később egyre inkább elhagyta a környezet megjelenítését, sőt, a térhatás érzékeltetését is. A fénnyel való stilizálás számos változatát alkalmazta, és a test finoman plasztikus, szoborszerű tömörségére koncentrált. A dokumentáló fényképszerűségen való túllépéssel az esztétikum minél teljesebb visszaadására törekedett, a test szépségét a lényegre törő formakultúra tökéletességével érzékeltette. Egyik legismertebb aktfelvétele a high-key technikával készült Gyöngyvirágos akt, mely 47 nemzetközi kiállításon szerepelt, 42 katalógusban közölték és 12 díjat nyert. Aktjai a stilizálás következtében egyetemes érvényű általánosítást érnek el, melyben a modell konkrét, személyes vonásai elsősorban a gondosan megválasztott világítás segítségével háttérbe szorulnak. Így az alakok tiszta, klasszikus ívelésű, dekoratív vonalak kompozíciójaként mutatkoznak meg, időtlenségét sugallnak. Végvári Lajos szerint „az emberi test szépségének – az eszmeiség síkjára transzponált – általános jellegzetességeit kívánja megragadni.”⁶¹

Ez az időtlenség vonatkozik a tárgyak anyagi szépségét érzékeltető csendéleteire és reklámjaira is, a stilizáció bensőséges líraiságot, egyben egyetemes általánosítást kölcsönöz anyagainak. A beállítás, a gondosan megszerkesztett kompozíció, a világítás, a környezetet alkotó tényezők megválasztása aktjainál és csendéleteinél egyaránt az alkotó gondolatainak mérnökien pontos kifejezéséhez járulnak hozzá. „A mérték … egyéniségének olyan tulajdonsága, mely stilizáló hajlamával együtt a stílusjegyeken túl már tartalmi kérdéseket is érint.”⁶² – írta Csányi Miklós. Kifinomult színkultúrájú képeinek jellemzője a környezet mélységi kiterjedésének leszűkítése, illetve megszüntetése, a nagy homogén egységek, tömör felületek és a belőlük kiemelkedő határozott vonalú kontúrok ellentéte. A körvonalak, az arányok és a világítás pontos elrendezésével és – mint például a Vitaminok, vagy Herend című csendéletein – a homogén fehér háttér alkalmazásával Németh a hétköznapi tárgyakat időtlen látvánnyá alakítja át. „Szeretem a tiszta hófehér papírra helyezni a tárgyakat, mert akkor a környezet jól kiemeli a tárgyak kontúrjait.”⁶³ – mondta. Mint Végvári Lajos – aki „a ’képzőművészeti szépségekkel’ vetekedő aktfelvételek mesteré”⁶⁴-nek nevezte Némethet – írta: „A dolgok költői vízióvá, a szépség röppenő és illékony látomásává alakulnak fotográfiáin.”⁶⁵ A lágy pasztell árnyalatok finom elrendezését vagy az élénk színárnyalatok erős érzelmi hatását stilizált grafikai elemekkel és a világosan tiszta kompozícióval kombinálja úgy, hogy a végső kép még megőrzi eredeti fotografikus értékét. Mindemellett elképzeléseit, ötleteit gyakran könnyed játékossággal valósítja meg. Egyes felvételein a stilizálás eszközeként a tónusok redukálását, a fotografikát alkalmazta. Reklámjai – hol a felvételt grafikai elemekkel képpé egészítve ki, hol a felületet fényképek és grafikai elemek segítségével dekoratívan kitöltve – egyszerűségükkel, világos kompozícióikkal kapják meg a nézőt. Soha nem rögtönzött a műteremben. „A csendélet-fotót azért szeretem, – mondta – mert úgy tudom beállítani, ahogy én akarom. … elsősorban mindig az volt a fontos, hogy szép legyen a kép, természetesen a rajta levő tárgy is. … Előre elhatározom, hogy mit akarok. Sokszor előre megrajzolom a felvételt és a skicc alapján állítom be a témát.”⁶⁶ – avatott be munkamódszerébe.

Végezetül a magyar reklámfényképezés utolérhetetlenül ötletes és eredeti nagymesterének, a reklámfotót humorral és groteszkkel fűszerező, mindenki által Fülesnek nevezett Tóth József írta:

„Mesterem és példaképem. Csak apámhoz tudom hasonlítani.”⁶⁷ Németh Józseftől búcsúzó sorait idézem: „A 60-as évek elején egy legenda érkezett az MTI-fotó illusztrációs rovatához, 49 évesen, művészi munkássága csúcsán, sok-sok sikerrel a háta mögött. Utánozhatatlan eleganciával külső megjelenésében és munkájában egyaránt. … Elég volt jelenléte ahhoz, hogy szavak nélkül tanúja legyek annak a nagystílű alkotómunkának, mely tevékenységét jellemezte. Rendkívül gondos előkészítés – s miután nagyszerűen rajzolt – precíz kiérlelt vázlatok. Míg kortársai a műtermi munkában a nem létező lámpákat is szívesen bekapcsolták volna, ő egy spottal, egy derítőlappal csodákat művelt. Amikor megkérdeztem, hogy az MTI gyakorlattal szemben, miért csak egyetlen expozícióval dolgozik, szelíden csak annyit mondott: ’Egy kép kell! Nem?’

Munkáit a grafika és a fotó egészen egyedi elegyítése jellemezte. Tartózkodott minden zavaros megoldástól. … Megkérdőjelezhetetlen emberi és szakmai súlya, tekintélye volt, amely nagy szerénységgel párosult. Sem előtte, sem utána hasonló művésszel nem találkoztam. Ami lényeges volt a fényképész szakmában, azt mind tőle tanultam. … 95 évesen is tudott meglepetéseket szerezni eddig még nem látott képeivel. Amikor álmélkodásomnak adtam kifejezést, megjegyezte: Ha tudnád, hogy még mennyi van’. Az utolsó klasszikus távozott személyében. Pótolhatatlanul.”⁶⁸

(Tőry Klára, 2021. január)