Menü

Elhunyt Kohei Yoshiyuki (1946–2022)

22 • 02 • 02Baki László

2022. január 21-én 76 éves korában elhunyt Kohei Yoshiyuki japán fotográfus, akinek legismertebb sorozata a hetvenes években készült Japánban, a Sindzsuku, Jojogi és Aojama Parkokban. Yoshiyuki éjszakai felvételei a tiltott szexuális együttléteket és a kukkolókat örökítették meg. A fotográfust képviselő New York-i Yossi Milo Galéria – aki Yoshiyuki halálhírét közölte – ezt írta róla:

„Yoshiyuki képei arra emlékeztetnek, hogy a magánszféra és a nyilvánosság közötti konfliktus időtlen, amivel mindannyiunknak meg kell küzdenie életünk minden területén.”

Kohei Yoshiyuki az 1970-es évek elején kezdte el készíteni hírhedt fotósorozatát, amikor egy nyári éjszakán a sindzsukui Csao Park füvén szó szerint egy szeretkező párba botlott. Ezután egy másik párt vett észre, akik egy fa mögött meglapulva a füvön fekvő párt figyelték. Ez felkeltette a kíváncsiságát és a következő félév során a parki kukkolókkal barátkozott, majd az infravörös technika és vaku segítségével fényképezte őket. Később így nyilatkozott erről:

„Azért mentem oda, hogy a kukkolókkal barátkozzam. A fényképezéshez arra volt szükségem, hogy közéjük valónak tekintsenek. Úgy viselkedtem, mintha engem is ugyanaz érdekelne, mint őket, de nálam még egy kis fényképezőgép is volt".

0103

Fotó: Kohei Yoshiyuki: Untitled, 1973 From the series The Park
Gelatin Silver Print 20′′ × 24′′
© Kohei Yoshiyuki, Courtesy Yossi Milo Gallery, New York

A botrányos sorozat képeit bemutató könyvet eredetileg 1980-ban a japán Document Kouen adta ki és már régóta elfogyott: az egyszerű és nagy sikerű első kiadásért mapjainkban akár háromszázezer forintot is elkérhetnek. Az új, átdolgozott kiadásban kollégájának, Nobuyoshi Arakinak a művésszel készített interjúja és Vince Aletti neves fotókritikus tanulmánya is olvasható.

A The Park című fotóalbum 60 képet tartalmaz a hírhedt parki sorozatból. Ezeket az alkotásokat a nagyközönség az 1970-es évek óta nem látta, és évtizedekig csak a beavatott gyűjtők ismerhették. A 2007 szeptemberében a New York-i Yossi Milo Galériában rendezett kiállítás az évad legtöbbet emlegetett eseménye volt. A galéria tulajdonosa, Yossi Milo kiállításrendezőként és szerkesztőként így írt a könyv bevezetőjében:

„Amikor újra és újra megnéztem a képeket, mindig észrevettem valamit, ami addig elkerülte a figyelmemet: a szigorú kompozíciót. A képek provokatívak és felkavaróak is: az embert egyszerre dermeszti meg és izgatja fel Yoshiyuki merészsége, hogy milyen közel kúszott mit sem sejtő fotóalanyaihoz, hogy hány órát tölthetett késő éjszaka bokrokban vagy fákhoz lapulva a tökéletes felvételre várva".

A sorozat képeiből egy válogatás először 1972-ben jelent meg a Shukan Shincho nevű népszerű underground japán magazinban. Abban az időben a házasság előtti szexet és a meleg kapcsolatokat nem nézte el a társadalom, így képeinek közzététele nemcsak ritka, de radikális is volt. 1979-ben a The Park című sorozat képeit a tokiói Komai Galériában állították ki álnéven. Yoshiyuki a projekt lopakodó jellegét akarta megragadni, ezért a galéria látogatói elemlámpát kaptak, hogy az életnagyságúra nagyított képeket egészen közelről a félhomályban nézzék meg. A tárlatot heves tiltakozási hullám kísérte, így a képeket évtizedekig nem állították ki.

Miután 2007-ben a Yossi Milo Galéria újra elkezdte bemutatni a The Park című sorozat képeit New Yorkban, szinte azonnal felkeltette az érdeklődést a művészeti szcénában. A fényképek a Tate Modern 2010-es Exposed: Voyeurism, Surveillance, and the Camera című kiállításán, a következő évben a Metropolitan Museum of Art Night Vision: Photography After Dark című kiállításán, később pedig a 2013-asVelencei Biennálé fő kiállításán is szerepeltek. Bár Yoshiyuki körül gyorsan kialakult egy kultusz, mégis kevés elismerést kapott a nemzetközi fotográfus társadalomtól egészen addig, amíg a The Photobook: A History című könyv második fejezetében, mely az egyetemes fotótörténet legfontosabb fotóalbumait szemlézik – Martin Parr a sorozat társadalmi jelentőségéről is írt:

„A társadalom dokumentálásának zseniális darabja, tökéletesen ragadja meg a magányosságot, a szomorúságot és az elkeseredést, amely oly gyakran jár együtt a szexuális vagy emberi kapcsolatokkal egy ilyen kemény nagyvárosban, mint Tokió".

Mára Yoshiyuki alkotásait többek között a New York-i Modern Művészeti Múzeum, a houstoni Szépművészeti Múzeum és a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum gyűjteményében őrzik.

0103

Fotó: Kohei Yoshiyuki: Untitled, 1973 From the series The Park
Gelatin Silver Print 20′′ × 24′′
© Kohei Yoshiyuki, Courtesy Yossi Milo Gallery, New York

Jegyzetek

A The Park című sorozat képei a Yossi Milo Galéria oldalán tekinthetők meg.

Instagram: @YossiMilo
Twitter: @YossiMilo
Facebook: YossiMiloGallery