Egy súlyos gyerekkori trauma utóélete – Válogatás Marina Istomina Krisa című díjnyertes sorozatából
22 • 04 • 27Punkt
Az 1993-ban Uszty-Kutban (Oroszország) született Marina Istomina az emlékezet, a trauma és különösen a traumatikus élmények tanulmányozásával foglalkozik, melyek gyakran interjúkon és archívumokon alapulnak. Istonima 2015-ben végzett a Higher School of Economics (Moszkva, Oroszország) Kulturális Tanulmányok szakán, 2019-ben pedig a szentpétervári Experiences of Contemporary Photography kurzuson tanult a Docdocdoc School of Contemporary Photography-ban. Ugyanebben az évben elnyerte a The Calvert Journal zsűri különdíját Krisa című sorozatával, ami 2021-ben a Krakkói Photomonth Festival Competition Krakow ShowOFF szekciójának is nyertese volt, valamint jelölték a FUTURES Talents 2021 programba is.
A Punkt megkereste a fotográfust, aki egy rövid interjú keretében válaszolt kérdéseinkre:
- Mely fotográfusok voltak nagy hatással rád, és hogyan hatottak az alkotói tevékenységedre?
Tulajdonképpen vegyesen merítek ihletet sokféle médiumból – szeretem a prózát, a költeményeket, a detektívsztorikat, a szobrokat –, egy a közös: mindig a komplex történeteket keresem. Fotográfusok közül Taryn Simon, Joanna Piotrowska, Trevor Paglen és Tereza Zelenkova az, akiket név szerint kiemelnék.
- Milyen album vagy kiállítás volt meghatározó élmény a számodra?
Emlékezőtehetséggel sajnos nem állok jól, ezért egy olyan kiállítást mondanék, ami az idén volt fontos a számomra, ez pedig az Anyag. Nők emlékei a Gulagról címet viselte. (A GULAG, a kényszermunkatáborok szovjet hálózata, Joszif Sztálin uralma alatt érte el működése tetőpontját). A kiállítást az orosz Memorial („Memorial” Nemzetközi Történelmi és Közművelődési, Emberi Jogi és Jótékonysági Társaság) hozta létre, ám a szervezetet a közelmúltban idegen ügynöknek nyilvánították, így ez lett az utolsó érzékenyítő kiállításuk, amit még meg tudtak valósítani. A Memorialt most fel fogják számolni, és ezzel még nehezebbé válik majd a hozzáférésünk a szovjet történelemhez.
- Hol és mikor volt az első önálló kiállításod?
Az első szóló kiállításom 2021-ben volt a Krakkói Fotóhónap (SHOW OFF) keretében. Azóta is imádom.
Az itt látható Krisha című sorozatának képeit idén a Łódź-i Fotófesztivál Open Call programjába is beválogatták. A sorozat az uszty-kuti gengszterfőnök meggyilkolása köré épül, aki védelmet (krisa) nyújtott többek között Istomina mostohaapjának is.
Krisa
Kuszty-Kut, Szibéria.
2003 tavasza. Tízéves vagyok.
Csörög a telefon: megtudjuk, hogy többen meghaltak, amikor tegnap egy külvárosi közúton tüzet nyitottak két kocsira. Az egyik áldozat a helyi bűnszervezet vezére, ismertebb nevén a Király.
Akkor este kezdtem el keresni a rám leselkedő orvlövészt.
***
Akkoriban a gengszterek védelme, vagyis „krisa” nélkül gyakorlatilag nem lehetett üzletelni, és a mi szibériai kisvárosunkban a Király védte a maszekokat – köztük keresztapámat – a bűnözőktől. Halálával a hatalom elvesztette konkrétságát, és az addigi rend egy olyan jelölővé redukálódott, amely saját strukturális hiányára mutat rá – a rendszerben fellépett hibára, a védelmi gépezet helyén tátongó űrre. A környezet ingerei – a felnőttek fojtott hangú beszélgetései a résre nyitott ajtók mögött, az elkapott nyugtalan arckifejezések, az utcák, melyek mintha hirtelen kiürültek volna – csak fokozták a rémületemet, amely szétáradt körülöttem, mint egy ragadós, bűzös massza.
Bejáratos voltam a Király otthonába, jól emlékszem a régi vágású sparheltre a sarokban és a nagy szentképekre a falon; habozás nélkül felismerném a boltívet, amely mögött a bátyja eltűnt a sötétben; még mindig a fülembe cseng anyjuk zokogása, olyan magas sírköveket pedig sosem láttam. A félelem nem hagyott nyugodni, bekúszott a bőröm alá. Az otthonunkat nagy alapossággal néztem át, azt fürkészve, vajon melyik a legjobb lőállás, ahonnan golyót ereszthetnek belém, és kitaláltam azt is, hol találok fedezéket. Felkészültem, vártam a találkozást a rám küldött merénylővel.
Éreztem, hogy a történtek bizonyára nyomot hagynak majd bennem, vagy hogy máris hatottak rám, csak még nem vettem észre. Az egyik bűn hozza magával a másikat, ez szükségszerű, és úgy véltem, egy bűntény tanúja vagyok, akitől meg kell szabadulni. Mit is láttam, miről is tudtam?
A fotográfus további munkáit ezen a linken lehet megtekinteni.