Tizedik születésnapját ünnepli a KYOTOGRAPHIE japán fotófesztivál

Idén tizedik alkalommal, április 9. és május 8. között rendezték meg a KYOTOGRAPHIE fotófesztivált Kiotóban. A város ma is a japán kultúra és vallás központja, ahol remekül megfér egymással a múlt és a jelen, a hagyományos és a modern. A fesztivál is ebben a szellemiségben jött létre, értékes fotógyűjteményeket és nemzetközileg elismert művészek alkotásait mutatják be elegáns, történelmi épületekben, illetve modern építészeti terekben egyaránt.

A fesztiválszervezők meglátása szerint Japánban a fotográfia a mai napig küzd az elismerésért és a megbecsülésért, így a KYOTOGRAPHIE egyik fő célja, hogy a hagyományos művészeti ágakkal egyenlő szintre emelje a médiumot.

A „One is Ten” buddhista mondásból kiindulva az idei fesztivál hívószava az „egy” lett, mely az egyént jelképezi, míg a „tíz” a teljesség száma a buddhizmusban, azaz az egészet, az egységet képviseli.

Ehhez kapcsolódva, a fesztiválprogram egyik fő kiállítását Ikko Narahara fotóinak, pontosabban Zen című sorozatának szentelték, mely először 1969-ben, a Camera Mainichi című lapban jelent meg. Ebben Narahara olyan szuggesztív fotókat mutatott be, melyek a spirituális és földöntúli dolgok iránti vonzalmát közvetítették. Narahara a legismertebb fotográfusok közé tartozik Japánban, az 1960-as évek meghatározó fotográfiai csoportjának, a Vivonak az egyik alapítója. A csoportosulás független, de az iparágban jártas szakemberek társulásából jött létre, munkájuk a dokumentumfilm készítéstől a reklámfotózásig terjedt.

Szintén kiemelt tárlatként látható a 10/10, a kortárs japán fotográfusnőket ünneplő kiállítás, ami már csak azért is fontos, mert a fotográfia az 1990-es évekig abszolút férfi uralta terep volt Japánban, és ez a tendencia csak lassan változott meg. A munkák nagy része olyan, jelen pillanatban is égető kérdésekkel foglalkozik, mint az ember által fenyegetett természet vagy a nemek közötti egyenlőtlenségek.

A szigetországban igen népszerű a fotográfiai projektek könyv formában való bemutatása, az utóbbi időben pedig robbanásszerűen megnőtt az érdeklődés a japán fotókönyvek iránt. Az itt kiállító fotográfusnők repertoárja is bővelkedik ezekben. Hideka Tonomura 2008-as Mother Love című kiadványában családjának fájó titkait tárta fel, ez tulajdonképpen édesanyja intim portréja. They called me Yukari című fotókönyvében életét, környezetét és az őt körülvevő embereket dokumentálta, miközben hostessként dolgozott Shinjukuban. Miután 2019-ben rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála és kénytelen volt átélni az ezzel járó kezeléseket, Tonomura elindította a Shining Woman Projectet, a rák ellen küzdő nőknek szentelt portrésorozatot. A kiállítás kísérőprogramjaként Kiotó városában felvonulást szerveztek, mely a stigmatizációra igyekezett felhívni a figyelmet, arra, hogy túl sokan ítélik meg a nőket a testük alapján, a rákos megbetegedéssel küzdőkre pedig ez hatványozottan igaz.

A Tonomura sorozataiban megjelenő naplószerűség sok fotográfusnőnél visszatér. Mayumi Suzuki a meddőség kezelésével foglalkozik a képein, egy olyan témával, ami Japánban tabunak számít. Momo Okabe saját és szerelmei életét, testét, átalakulásukat fényképezi: ezek a képek pszichológiai tájképek, melyeket saját emlékeiből állít össze.