Menü

0103

Fotó: © Benkő Sándor

Kinga hazatérése – Egy eltűnt fényképezőgép megtalálásának története

22 • 07 • 21Baki Péter

Csekély azon magyar fototechnika-történeti tárgyak száma, amelyek számottevő nemzetközi figyelmet érdemelnek. Ilyenek a prototípusok, azaz olyan gépek vagy más eszközök darabjai, amelyekre majd a későbbi tömegtermelés alapoz. Hazánkban a legféltettebb ilyen tárgyak a Duflex fényképezőgéphez kapcsolódnak, ugyanakkor vannak olyanok, melyekből csak egyet ismer a fotótörténet. Virax, Hungaretta, Correcta Reflex, mind olyan szavak, melyek a magyar fototechnika-történet Szent Gráljai, azzal a különbséggel, hogy ezek kézbe vehetők magán- vagy közgyűjteményekben. Ilyen a Kinga is, melyre fokozottan igazak a fentiekben összefoglaltak, mert egy betörés után ’majd 25 évig nem volt tudomásunk hollétéről.

A Kinga nevű fényképezőgép prototípusát a Gamma Művek gyártotta 1944-ben Barabás János tervei szerint. 1970-ben a gyártótól átkerült a prototípus a Műszaki Múzeumba, ahol a megállapodás szerint letéti anyagként került a közgyűjteménybe, elsősorban kiállítási célból. Az átvételi jegyzőkönyv 55. tétele a Kinga fényképezőgép, a rákövetkező sor pedig egy Duflex. Mivel az Országos Műszaki Múzeumnak az átvételkor és a továbbiakban sem volt fototechnika-történeti kiállítóhelye, 56 fényképezőgépet átadtak később a váci Petzval József Fotótechnikatörténeti Gyűjtemény számára, megőrzés és kiállítás céljából.

0103

Fotó: © Benkő Sándor

1993. március 19-én éjjel vagy 20-án hajnalban azonban egy betörés alkalmával többek között a fenti két fényképezőgépet is ellopták. Így nyoma veszett a 147001-es gyártási számú Kinga fényképezőgépnek. A technikatörténethez és ezen belül a fotográfiai eszközökhöz való megbecsülést is jól mutatja az a tény, hogy a bűncselekmény súlya, még ha a kárérték majdnem elérte a félmillió forintot, nem érte el a megyei szintű nyomozás ingerküszöbét a rendőrség berkein belül, így a váci kapitányság hatáskörében maradt ügyet hatvan napon belül, május 10-én le is zárták. A tettes vagy tettesek, ismeretlenek maradtak. Szakmai berkeken belül ismert volt az ügy, hiszen a Fotósélet nevű hírlevél formájában közreadott kiadvány közölte az ellopott 14 tárgy listáját, de a későbbiekben az érdeklődés már alábbhagyott, csupán egy fototechnikai eszközöket gyűjtő magánszemély adta fel az apróhirdetéseket a fotográfiai szaklapokban, miszerint Kinga fényképezőgépet vásárolna. A szakmai figyelmet időről-időre a kiváló fototechnika-történész, Fejér Zoltán tartotta fent cikkeivel, aki túlzás nélkül arra hívta fel a figyelmet, hogy a több mint egy tucat fényképezőgép közül a Kinga és egy szintén Duflex prototípus olyan, melyek nélkülözhetetlenek a magyar fényképezőgépek sorából, kutathatóságuk hiánya pedig hátráltatja a magyar fototechnika-történet részletes megismerését.

0103

Fotó: © Benkő Sándor

Azonban 2017-ben, 24 évvel a betörés után, fordulat következett be az ügyben: megbízható információt kaptam arról, hogy a Kinga felbukkant egy ismert és neves használtcikk-kereskedő boltjában. Rögtön kikértem az akkor még raktáron lévő fényképezőgépet, s meglepetésemre az előttem lévő pulton valóban egy Kinga fényképezőgép volt. Rövid vizsgálat után egyértelművé vált, hogy az ellopott tárgyról van szó, amelyre még az előre kikalkulált több mint 1,3 millió forintos vételárat feltüntető címke is rá volt ragasztva. Másnap a Magyar Fotográfiai Múzeum irattárában megtaláltam azt a megállapodást, melyet a Gamma Művek és a Műszaki Múzeum Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoportja kötött, s aznap értesítettem a Műszaki Múzeum és a Gamma Művek illetékeseit a megkerült ereklyéről. Illetve – meglepetésemre – csak a Gamma Művek zRt. részéről volt érdeklődés, s Zsitnyányi Attila vezérigazgató úrral a rákövetkező munkanap reggelén, nyitáskor bementünk a kereskedésbe. Az ismert bolttulajdonos, aki már évtizedek óta ismeri a fototechnika-történeti tárgyakat, nem gördített akadályt a tárgy visszaszolgáltatásával kapcsolatban. Két lehetőség vetődött fel: az ügyet rögtön bejelentjük a rendőrségen vagy a „tulajdonos” visszaszolgáltatja a tárgyat tulajdonosának, a Gamma Műveknek. Ez utóbbi történt.

A Gamma Művek épületében lévő irodai helyiségek előtti vitrinek egyikébe került a fényképezőgép és megkezdhettük a tárgy tisztítását, illetve voltaképpen a megismerését, hiszen műszaki igényű leírását eddig senki nem adta meg.

0103

Fotó: © Benkő Sándor

A szétszerelés és tisztítás során a következő tanulságokat rögzítettük:

  • Az objektív eltávolításakor láthatóvá vált, hogy természetes módon az élességállító rendszer mechanikája beszáradt, ez tisztításra került, a zsírt feloldottuk. Jelenleg tökéletes állapotban van, minden eleme működőképes. Az objektív felületi tisztítása megtörtént, ugyanakkor a lencserendszert nem bontottuk meg.
  • A lencserendszer szétszedése nélkül is jól látszik, hogy a blende egy lamellája leszakadt a többitől, viszont az objektív szétszedése a nagyobb károsodások elkerülésének érdekében nem javasolt. Ugyanakkor fontos, hogy a blende a továbbiakban ne kerüljön mozgatásra, mert további sérüléseket okozna.
  • A hátfal eltávolítása után láthatóvá vált, hogy a redőnyhúzó cérna elszakadt, így a redőny nem működik. Mivel a redőny működéséhez szükséges javítás csak a fedélzeti lap eltávolításával vált volna lehetővé, nem tettük meg, mivel a fedélzeti lapot rögzítő csavarok vagy olyan rozsdásak, hogy nem mertünk hozzányúlni, vagy másfajta rögzítések vannak rajta (például stift). A tárgy további bontása azzal járhatott volna, hogy a fedélzeti lap széttörik. Javaslatunk szerint ezt a továbbiakban se szedje szét senki, mert a fedélzeti lap hat(!) részből lett összeforrasztva, s a forrasztásokat nagyítóval nézve látható, hogy szilárdságuk – a repedések miatt – kétséges.
  • A fényképezőgép húzóorsója és film visszacsévélő gombja hiányzik, de a távmérő működik, szemmel látható módon pontos, de műszeres bevizsgálásra nem volt lehetőségünk. Az élességállításhoz kapcsolt tükrök és prizmák épek.

Külön kiemelendő, hogy a redőnyzár anyaga bakelit, ami nagyon ritka a fototechnika-történeti eszközök között, ez volt a legnagyobb újdonság, amely természetesen a korabeli felvételeken, ahol a tárgy csak kívülről látszott, nem volt látható. A Műszaki Múzeum részéről egy hónap után érkezett megkeresés, hogy szeretnék visszakapni a tárgyat, amiről beszámoltam nekik a felbukkanásakor, de az akkor már az eredeti tulajdonosnál volt. Kinga hazatért.

Ezúton fejezem ki köszönetemet a cikk megírásában nyújtott segítségért Fejér Zoltánnak és Fehér Vilmosnak.

0103

Fotó: © Benkő Sándor

Jegyzetek

A fenti cikk a Petőfi Irodalmi Múzeum Museum Super Omnia. Tanulmányok E. Csorba Csilla születésnapjára (PIM, Budapest, 2022, ISBN 9786155517778) című kiadványában jelent meg.