Címke: fototechnika

Közel 130 millió forintért is elkelhet a ritka fekete Leica júniusban

Tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Leitz Photographica Auction aukciósház, amely immár 42. alkalommal tartja meg a világ egyik legfontosabb történeti fényképezőgépeinek aukcióját. A Leitz Parkban – a németországi Wetzlar városában található nemzetközi Leica központban június 10-én árverésre bocsátott közel 500 tétel között több kivételes eszköz is szerepel, cikkünkben ezekből mutatunk meg néhányat.

„A klasszikus értelemben vett gyűjtés fogalma megváltozott” – beszélgetés Fejér Zoltánnal

Fejér Zoltán György fotográfus és fototechnika-történész több mint ötven éve kezdte fotográfusi pályafutását. Tizenkét könyve és cikkei megkerülhetetlenek és alapvető források a magyar fényképezőgépek és azok létrehozóinak tekintetében. Pár napja töltötte be 72. életévét, s március 15-én vehette át pályafutásának legnagyobb szakmai elismerését, a Balogh Rudolf-díjat.

A 75 ezer dolláros fényképezőgépszobor – Pagani x Gibellini GP810HP

A kamerából csak 75 darabot gyártanak, bár a fotográfiai szcénán belül ez is körülbelül hetvenötször annyi, mint amennyire igény lehet. Viszont rögtön meg is nyugodhatunk, mert ebből a mennyiségből 30 darabot félre is tesznek a jelenlegi és jövőbeli Pagani autótulajdonosok számára. Már akik értik, hogy mire is jó a Scheimpflug-szabály vagy a perspektíva korrekció.

Egy űrben járt fényképezőgépet, egy szovjet fotópuskát és egy világrekorder objektívet is elárvereztek Wetzlarban

Általános szabály, hogy az aukciós házak régi hagyományokkal rendelkező intézmények, mivel ez egy olyan üzlet, amely a szaktudáson, a bizalmon és a diszkréción alapul, és amelyeket éveken és évtizedeken keresztül lehet kiérdemelni. Talán éppen ezért is volt figyelemreméltó, amikor 2018-ban Lars Netopil, David Pitzer, valamint Jo Geier megalapították a wetzlari székhelyű Wetzlar Camera Auctions GmbH (WCA) céget.

Közel 150 millió forintot fizettek egy ritka Leica fényképezőgépért

A befektetés hússzorosan behozta az árát. Míg két éve a szerencsés gyűjtő 24.000 amerikai dollárért (kb. 7,5 millió forintért) jutott hozzá a páratlan kamerakülönlegességhez, addig most az 480.000 USD-ért (megközelítőleg 150 millió forintért) cserélt ismét gazdát a júniusban megrendezett bécsi 38. Leitz Photographica Aukción.

A sötétkamrák titkai – Így néznek ki a világhírű fotóművészek előhívó tálcái

A sötétkamrák titkai – Így néznek ki a világhírű fotóművészek előhívó tálcái 21 • 04 • 01Spéder Zsófia Napjainkban, amikor a digitális világ fénykorát éli és az analóg korszak letűnőben van, nem meglepő, ha olyan fotográfusba botlunk bele, aki még életében nem látott sötétkamrát. John Cyr fotóművész és fotólaboráns sorozatában ennek a feledésbe merülő folyamatnak […]