Menü

Több mint 600 millió forintért kelt el egy 1958-as fekete Leica MP2

24 • 06 • 11Punkt

A Leica 70 éve mutatta be első M modelljét, a Leica M3-at. Utódaival együtt az M3 előkelő helyet foglal el a fotográfia történetében, hála úttörő technológiai újításainak és a népszerűségnek, amelyre neves 20. századi fotóriporterek körében tett szert. Az M modell mérföldkő, nemcsak a Leica, de a fényképezés történetében is. A Leitz Photographica 44. aukciójára június 8-án került sor a wetzlari Leitz Parkban, ahol egy 1958-ban gyártott, fekete festésű Leica MP2 1.560.000 euróért (több mint 600 millió forintért) kelt el.

A Leitz Photographica 44. aukciójának legfigyelemreméltóbb darabja egyértelműen egy 1958-ban gyártott, fekete festésű Leica MP2 volt. – írtuk korábbi cikkünkben. A 27 példányos tesztsorozatból mindössze hat gépet (a 935507–935512 sorozatszámúakat) festették feketére. Ezek közül az egyik, a 935509-es sorozatszámú MP2 került kikiáltásra június 8-án Wetzlarban. Az MP2 a Leica M2 módosított, professzionális változata, amely speciális elektromotoros filmtovábbítójának köszönhetően másodpercenként 3,5 képet képes rögzíteni. A fotográfia történetének legnagyobb ritkaságai közé tartozó gyűjtői darabra előzetesen 700.000–800.000 euró közötti leütési árat becsültek a szakértők, ám az végül 1.560.000 euróért kelt el.

0103

Fotó: Leica MP2 black paint outfit

„Különösen örülünk annak, hogy aukciós házunk a legendás Leica M 70. évfordulója alkalmából a Leica MP2-vel 1.560.000 eurós aukciós eredményt tudott elérni. Ez alátámasztja a Leica M szériák egyedülálló népszerűségét, amely mind a gyűjtők körében, mind a profi fotográfusok között a mai napig jelen van. Emellett azt is jelzi, hogy nagy a bizalom az aukciós házunk iránt” – mondta Alexander Sedlak, a Leitz Photographica Auction ügyvezető igazgatója.