Címke: fényképezőgép

A fényképészeti piac helyzete 2024-ben

A fotográfia már igen régóta elfogadott művészeti ágnak számít, a huszadik században számos művészeti intézmény kezdett saját fotográfiai gyűjtemény létrehozásába. Az utóbbi időben már megszokott jelenség, hogy a legnagyobb kortárs – jellemzően képzőművészettel foglalkozó – intézmények fotográfiai kiállításokat szervezzenek. Ez azért fontos, mert a legrangosabb kiállítóhelyek képesek arra, hogy egy adott művészt, illetve egy adott művészeti ágat vagy stílust sokakhoz eljuttassanak, ezzel pedig népszerűsítsék azokat. A fotográfia helyzetét emellett jól jellemzi az árveréseken, illetve a művészeti vásárokon tapasztalható kereslet alakulása, amely azt mutatja, hogy az intézmények mellett a magángyűjtők is szívesen vásárolnak fotográfiákat.

Tovább

Több mint 600 millió forintért kelt el egy 1958-as fekete Leica MP2

A Leica 70 éve mutatta be első M modelljét, a Leica M3-at. Utódaival együtt az M3 előkelő helyet foglal el a fotográfia történetében, hála úttörő technológiai újításainak és a népszerűségnek, amelyre neves 20. századi fotóriporterek körében tett szert. Az M modell mérföldkő, nemcsak a Leica, de a fényképezés történetében is. A Leitz Photographica 44. aukciójára június 8-án került sor a wetzlari Leitz Parkban, ahol egy 1958-ban gyártott, fekete festésű Leica MP2 1.560.000 euróért (több mint 600 millió forintért) kelt el.

Tudósok kifejlesztették a világ leggyorsabb kameráját, amely másodpercenként 156,3 billió képkockát készít

Amikor Joseph Nicéphore Niépce az 1820-as években rögzített képet fényérzékeny felület segítségével, még több mint nyolcórás expozíciós idővel kellett dolgoznia. Később, a fényképezés terjedésével még mindig perceket kellett várni, mire a kép elkészült. Bár a technika azóta rohamosan fejlődött, a Nature magazinban megjelent tanulmány szerint napjaink csúcskategóriás tükör nélküli fényképezőgépei is eltörpülnek most egy új fejlesztésű fényképezőgép világrekorder teljesítménye mellett.

Több mint 600 millió forintot várnak A hét mesterlövész színészének két fényképezőgépéért

A fekete a meghatározó színe a közelgő Leitz Photographica aukciónak, amelyet november 24-én és 25-én rendeznek meg a bécsi Hotel Bristolban. Az árverés kiemelt tételei között az első helyen két fekete lakkozású Leica MP fényképezőgép áll, amelyet Yul Brynner (1920–1985) színész használt a Hollywoodi Reneszánsz korszakának dokumentálásához.

Limitált kiadású Leica M6-ossal ünnepli a Leitz aukciósház fennállásának a 20. évfordulóját

A kézzel készített, precíziós Leica fényképezőgépek már több mint 110 éve gyakorolnak nagy hatást a fotózás világára. Néhány ilyen remekmű – fényképezőgépek és objektívek egyaránt – minden évben felbukkan a Leitz Photographica Auction árverésein, hogy a legmagasabb ajánlatot tevő megvásárolhassa. Tavaly ünnepelték az aukciók 20. évfordulóját, mely alkalomból egy exkluzív szett létrehozását jelentették be.

A fényképezőgép legyen olyan kényelmes, mint a ceruza – 135 éve született az első Kodak kamera

Az amerikai feltaláló és üzletember, George Eastman 1888-ban olyan eszközt adott az emberiség kezébe, amellyel örökre megváltoztatta viszonyunkat a képekhez és a képek készítéséhez; a társadalmi hatások jelentőségéről nem is beszélve. Évfordulós írásunk aktualitását a ma 135 éve a rochesteri Eastman Dry Plate and Film Company által szabadalmaztatott első Kodak fényképezőgép adja.

Közel 130 millió forintért is elkelhet a ritka fekete Leica júniusban

Tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Leitz Photographica Auction aukciósház, amely immár 42. alkalommal tartja meg a világ egyik legfontosabb történeti fényképezőgépeinek aukcióját. A Leitz Parkban – a németországi Wetzlar városában található nemzetközi Leica központban június 10-én árverésre bocsátott közel 500 tétel között több kivételes eszköz is szerepel, cikkünkben ezekből mutatunk meg néhányat.

Tovább

„A klasszikus értelemben vett gyűjtés fogalma megváltozott” – beszélgetés Fejér Zoltánnal

Fejér Zoltán György fotográfus és fototechnika-történész több mint ötven éve kezdte fotográfusi pályafutását. Tizenkét könyve és cikkei megkerülhetetlenek és alapvető források a magyar fényképezőgépek és azok létrehozóinak tekintetében. Pár napja töltötte be 72. életévét, s március 15-én vehette át pályafutásának legnagyobb szakmai elismerését, a Balogh Rudolf-díjat.

Leica ritkaságok és Marilyn Monroe a Leitz Photographica aukcióján

A 41. Leitz Photographica aukciót 100 tétellel nyitó, Árnyék és fény elnevezésű fotográfiai árverés fénypontjai között Vivian Maier, Thomas Hoepker, Robert Frank, Diane Arbus, Bruce Davidson, André Kertész és Dennis Hopper fotói is szerepeltek.

A nagy San Franciscó-i Leica kamerarablás

Egy négyfős rablócsoport, akik közül legalább az egyiküknél fegyver volt, november utolsó hétvégéjén 178.000 dollár értékű fényképezőgép-felszerelést rabolt el, továbbá 20.000 dolláros kárt okozott egy San Franciscó-i Union Square közelében található Leica boltban.

A 75 ezer dolláros fényképezőgépszobor – Pagani x Gibellini GP810HP

A kamerából csak 75 darabot gyártanak, bár a fotográfiai szcénán belül ez is körülbelül hetvenötször annyi, mint amennyire igény lehet. Viszont rögtön meg is nyugodhatunk, mert ebből a mennyiségből 30 darabot félre is tesznek a jelenlegi és jövőbeli Pagani autótulajdonosok számára. Már akik értik, hogy mire is jó a Scheimpflug-szabály vagy a perspektíva korrekció.