Egy korszak véget ér – bezár a Soós fotó

Van néhány üzlet Budapesten, amely jóval több egyszerű kereskedésnél. Olyan helyek, amelyek évtizedek alatt fogalommá válnak, ahol nemcsak vásárolni lehet, hanem beszélgetni, tanulni, történeteket hallgatni. A Wesselényi utcai Soós Fotó pontosan ilyen hely volt. Volt, aki egy első filmes gépet keresett, más egy ritka Leica-objektív miatt érkezett, de sokan egyszerűen csak azért tértek be, hogy beszélgessenek Soós Andrással. A bolt azonban hamarosan bezárja kapuit. Ennek apropóján látogattunk el hozzá, hogy ne csupán egy legendás üzlet történetét idézzük fel, hanem azt az embert is megismerjük, aki négy évtizeden át működtette a kereskedést. Miközben a vitrinekben Rolleiflexek, Leicák, Nikonok és ritka fotográfiai relikviák sorakoznak, András szinte minden tárgyról tud egy történetet. Nemcsak azt, hogy mikor készült vagy mennyit ér, hanem azt is, kinél járt, honnan került elő és miért különleges. Ahogy beszélni kezd, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy számára a fényképezőgépek soha nem pusztán műszaki eszközök voltak. Mindegyik mögött emberek, sorsok és történetek állnak. Pedig eredetileg semmi sem utalt arra, hogy egyszer az ország legismertebb fotókereskedője lesz.

Soós András az önálló üzleti pályáját egyáltalán nem ideális körülmények között kezdte. Amikor 1983-ban elindította a Soós Fotót, a hazai fotóboltok akkoriban még kiválóan működtek – hiszen a legendás Forte gyár még üzemelt és ontotta magából az alapanyagokat –, a rendszerváltás pillanatában azonban az árak hirtelen az egekbe szöktek, a kereslet pedig drasztikusan visszaesett.

Sokan temették ekkor a szakmát, ő azonban meglátta a fantáziát az analóg fotózásban. Úgy gondolta, hogy ahogyan a dagerrotípia sem tette tönkre a festészetet és a CD sem tüntette el a vinyl lemezt, úgy az analóg technika is túl fogja élni a digitális forradalmat. Bár megpróbált partnerséget kialakítani a Fortéval, a gyár által szabott, teljesíthetetlen évi 40 milliós forgalmi kikötés miatt végül felállt a tárgyalóasztaltól. Sejtése beigazolódott: a Forte nem sokkal később, a kétezres évek közepén hanyatlásnak indult, majd 2008-ban megszűnt, ő pedig a saját útját kezdte járni.

Az egyéni vállalkozás gondolata sok rábeszélés után született meg. Első, egészen pici üzletét az Oktogonon (akkori nevén November 7. téren) nyitotta meg. A rendszerváltást követően sorra szűntek meg a gyárak, iskolák és hivatalok fotólaborjai, így rengeteg felszerelés szabadult fel. A használt cikkek kereskedése olyan látványosan beindult, hogy a pici, műtermi lámpákkal és állványokkal zsúfolt üzletbe a vevők szinte csak lehajolva tudtak belépni.

Amikor Soós András megtudta, hogy az Ofotért József Attila utcai boltja már évek óta zárva áll, merész lépésre szánta el magát. Felkereste az Ofotért igazgatóját, bemutatta a korábbi forgalmi számait, és felajánlotta, hogy üzemeltetné a helyet, miközben konkurenciát teremt a BÁV-nak és árveréseket is szervez. Az igazgatót meggyőzte a határozottság és a szakértelem: megkérte a műszaki igazgatót, hogy a jövőben mindent úgy intézzenek, ahogy Soós András mondja. Így indult el a József Attila utcai üzlet, majd később a Wesselényi utcai, amelyek több évtizeden át szolgáltak a hazai fotográfiai élet egyik fontos bázisaként.

A siker kulcsa az volt, hogy András tudatosan mindent másképp akart csinálni, mint a versenytársai. Életében egyetlen másik fotográfiai szakboltba sem lépett be körülnézni, mert nem akarta, hogy mások árai vagy módszerei befolyásolják. Ez a függetlenség tette lehetővé, hogy szabadon alakítsa az árakat, ami gyorsan odavonzotta a vevőket. Amikor felesége aggódva mesélte, hogy a közelben egy új konkurencia nyílt, ő kifejezetten örült a hírnek – úgy vélte, a verseny életben tartja a vállalkozást és megóvja őket az elkényelmesedéstől.

„Ha a bolt ott van, az nem hagyja, hogy hazajöjjünk és elkényelmesedjünk a fotelben. Muszáj volt versenyeznünk, és ez az üzletnek csak jót tett.”

A Soós Fotó sosem csupán kereskedelmi tér volt, sokkal inkább közösségi találkozóhely. Miközben sokan értetlenül fogadták, hogy az üzlet értékes négyzetmétereit miért nem áruval teli polcokkal építi be, András szándékosan egy asztalt rakott le székekkel a bolt közepére. Itt gyűltek össze a fotográfusok, gyűjtők és érdeklődők kávézni, beszélgetni és tapasztalatot cserélni.

Amikor a fotográfiai piac az árak emelkedése miatt átmenetileg visszaesett, a túlélést a profil részleges bővítése hozta meg. Ez egy családi anekdotával kezdődött: nagynénje kérésére próbaképpen kitett a kirakatba egy használaton kívüli otthoni turmixgépet. Miután a gép két nap alatt gazdára talált, elindult egy sajátos, egyéb használt cikkeket is felvonultató értékesítési vonal is.

Az üzletben megannyi neves gyűjtő és szakember megfordult az évtizedek során. Köztük volt Fejér Zoltán is, akit maga András beszélt rá a könyvírásra, bátorítva őt, hogy ossza meg hatalmas tudását a világgal a négy nagy filmgyártó cégről (Forte, Ilford, Kodak, Fuji).

A bolt történetében felbukkanó ritkaságok közül kiemelkedik egy svéd katonai Leica, amelyre még Németországból is érkezett szakértő, valamint a hazai kameragyártás büszkesége, a Duflex. De megfordultak itt régi fagépek, értékes Rolleiflexek és különleges objektívek, valamint egyedi gyártású magyar fényképezőgépek is. András kereskedelmi filozófiája az volt, hogy egy-egy ritka tárgy valós értékét nem a boltosnak, hanem a piacnak kell meghatároznia – éppen ezért vezette be a nagy sikerű aukciókat, ahol az interneten a nagyvilág dönthette el, mennyit ér egy-egy különleges darab.

Ugyanakkor a hagyatékok világában furcsa családi történetekkel is találkozott. Előfordult például, hogy két örökös testvér annyira képtelen volt megegyezni, hogy a fényképezőgép vázát az egyik, míg a hozzá tartozó objektívet a másik vitte el – teljesen használhatatlanná téve ezzel az eszközt.

A szakma fortélyait András még az internet előtti időkben sajátította el tanárától, Kun Miklóstól. Ő tanította meg arra, hogyan kell finoman, a rejtett gombokat keresve feltérképezni a régi kamerákat. Pályája legnagyobb elismeréseként élte meg, amikor tizenvalahány évvel később egykori mestere hívta fel telefonon, hogy egy ritka gép árazásához kérjen tőle tanácsot.