Fotográfia, társadalom és identitás: Cortona On The Move – „Me, Myself and Eye”

Simon Norfolk Shroud című projektjében a világ gleccsereit sújtó klímaváltozásról meditál. Az ember először pusztít, megsemmisít, és csak ezután próbálja a visszafordíthatatlan károkat helyreállítani. Képei lehetővé teszik, hogy elgondolkodjunk tetteink hosszú távú hatásán.

Jojakim Cortis és Adrian Sonderegger Icons című sorozata egy hosszú távú projekt, mely a nemzetközi fotográfia történetében található ikonikus alkotásokat dolgozza fel. A két művész stúdiójukban háromdimenziós modellekkel megépíti a kiválasztott képeket, majd meghatározott szögből lefényképezik, így az ismét két dimenzióba kerülő képek egy metafizikai ugrással gazdagodnak.

Alexander Chekmenev Passport című sorozatát 1994-ben, a Szovjetunió összeomlása után készítette. Olyan magányos és beteg, járóképtelen ukrán emberekhez járt házhoz fényképezni, akik egy évet kaptak, hogy a régi szovjet útlevelüket ukránra cseréljék. Rájött, hogy a fehér háttéren túl egy igazibb valóságot tud bemutatni.

Stacy Kranitz As it was Give(n) to Me című sorozatában az USA-beli Appalache régióban történő szénfeltárás társadalmi következményeit fényképezte. Az ott élők elszegényedtek, mert a bányászat értékes erőforrásokat vont el a területről.

Martina Bacigalupo Gulu Real Art Studio című, 2011-es munkájában az ugandai Gulu városában lévő fotóstúdióban talált, olyan 10 x 15 cm-es színes portrékat láthatunk, melyeken az arcok helyett négyzetes lyukak vannak. A stúdió vezetőjétől megtudta, hogy az embereknek nincs pénzük a digitális képekre, és az olcsóbb, régi rollfilmekre készített képekből vágják ki az igazolványképhez való arcot, majd a kép maradék részét kidobják, Martina pedig összegyűjti ezeket.

Jacob Holdt American Pictures – I Just Do Things című gyűjteményének egy része látható a fent említett „C állomás”-on. Az eredeti kollekció 18 ezernél is több darabot számlál, melyek a rasszizmus, a szegénység, az elnyomás, a szerelem, a gyűlölet és a barátság kordokumentumai. Holdt csavargóként, 40 dollárral a zsebében indult útnak, hogy 5 évig utazzon az amerikai déli, Appalachia-szigeteken, valamint a keleti és nyugati part gettóiban. A gyűjtemény az itteni otthonok intim pillanataiban készült privátfotókból áll.

Deanna Dikeman Leaving and Waving című munkája egy szívszorító gyűjtemény, melyben 1991-től 27 éven keresztül minden, a szüleitől történő távozást és búcsúzást megörökített. Az érkező és távozó családtagokról, az öregedésről és a búcsúzás szomorúságáról szóló történetet a The New Yorker legjobb 25 története közé választották 2020-ban.