A Becher-házaspár életművét bemutató, online is megtekinthető kiállítás nyílt a New York-i MET-ben
22 • 09 • 01Cserna Endre
A neves német fotográfus-házaspár, Bernd (1931–2007) és Hilla Becher (1934–2015) megváltoztatták a huszadik század végének fotográfiáját, végérvényesen új pályára állítva a médium művészeti alkalmazását, amely azóta is meghatározza, hogyan viszonyulunk a fotográfiában rejlő lehetőségekhez.
Becherék az ötvenes évek végétől egészen a kétezres évekig szigorú rendű praxist alakítottak ki, amelynek középpontjában egyetlen téma állt: a háborúk utáni Németország eltűnőben lévő ipari építészete, amely egyszerre volt motorja a modernitás technológiájának és áttételesen, de a világháborúknak is ezek a fejlődések ágyaztak meg egyaránt. Képeik az ipari épületekben megbúvó civilizációs tragédiát sugározzák, illetve annak a modernista eszménynek a melankolikus elszivárgását, amely a felvilágosodás óta beterítette a nyugati ember képzeletének horizontját.
Látszólag objektív, „letisztult” esztétikájuk visszatekintett az összeomlás tizenkilencedik és a huszadik század eleji előzményeire, miközben egyúttal a korabeli minimalista és konceptuális művészet megjelenésére is megfontoltan, kritikusan reagált a modernizmus szemszögéből. Ennek legfőbb eredményeként megkérdőjelezte, alkalmasint lebontotta a dokumentarista és a „képzőművészeti” fotográfia közötti szakadékot. (Ez a szakadék kicsit olyan, mint a Tótékban ároknak vélt árnyék: nem vagyunk biztosak a szakadék jelenlétében, de ha nincs is ott, udvariasságból néha mégis átugorjuk.) Becherék nagy formátumú fényképezőgéppel, módszeresen, precízen, elegánsan és szenvedélyesen örökítették meg a kohókat, ipari tornyokat, gabonasilókat, hűtőtornyokat és gáztartályokat. „Szabványosított” megközelítésük lehetővé tette a szerkezetek összehasonlító elemzését, amelyeket négy és harminc fotóból álló szekvenciákban állítottak ki. Ezeket a formai elrendezéseket „tipológiáknak", magukat az épületeket pedig „névtelen szobroknak" nevezték – kifogyhatatlan témaválasztásuk mégis pont az elfogyás, az elfáradás és a kiüresedés érzeteit hordozzák.
Pedagógusként hallgatók több generációjára is nagy hatást gyakoroltak a düsseldorfi Kunstakademie-n, ahol Bernd 1976-ban az első fotográfiaprofesszor lett. Az azóta legendássá vált Düsseldorfi Fotóiskola tagjai között az elmúlt negyven év legelismertebb német művészeit találjuk, mint például Thomas Struth, Andreas Gursky, Candida Höfer és Thomas Ruff – gyakorlatilag a posztmodern fotográfia alkotói gondolkodásmódjai az ő osztálytermükben lettek kikísérletezve.
A New York-i Metropolitan Múzeumban novemberig látható posztumusz retrospektív kiállítás Becherék figyelemre méltó teljesítményét ünnepli, és ez az első olyan kiállítás, amely teljes hozzáférést biztosít a művészek személyes munkaanyag-gyűjteményéhez és átfogó archívumához.
Bernd & Hilla Becher
The Met Fifth Avenue, New York, 691–693, and 851–852
2022. július 15. – november 6.
A kiállításon látható képeket ezen a linken lehet megtekinteni.