„Légy szíves Erzsi és szeress engem tovább is. Én is szeretlek még mindig. Komoly.” – Moholy-Nagy László és Ergy Landau levelezése

1921. december 4.  

Berlin W 35
Lützowstr.[asse] 73/IV.
1921 XII/4 (1921. december 4.)

Drága társaság, szívből békesség, jóság és melegség, nagyon örültem a legutóbbi levélnek és jobb is, hogy levélben nem veszekedtünk Ivánnal, mert megjárhatnánk – kiderülne, hogy aki a jó testvér munkáját nem becsüli, az nem is szeretheti igazán a jó testvért – legföljebb nagylelkűen leereszkedhetik hozzá pajtásnak. Én meg mindanyitokban magamhoz térő perceimet és nekiserkenésemet szeretem és nem akarom, hogy valami mai biztonság elüssön ettől a szép és nekem még mindig nagyszerű érzéstől, hogy barátaim vannak, barátaim vagytok.
Előbb gondoltam, hogy Iván cikkére pár szóval válaszolok (valaki elküldte nekem) de később föladtam a tervet, mert Iván egyszerűen kihullott – elszigeteltségével és levegőjével – azokból a kapcsolatokból, amikben bennünket tovább lódított az idő.

Persze, hogy találkozhatnánk. Idő kérdése. Csak addig ne vágna rossz rendeket a búzába! Az ő hivatása épen, hogy a kiszakadó és kiszakadt gyökereket megint a földbe segítse és ne palántákat rángasson száradtra. Ezt tudja ő maga is. Nagyon is tudja. Azért cselekszi – hittel – az ellenkezőjét.
Nagyon szeretném magam Ivánnak megmutatni: hogy a kamaszból és másra támaszkodóból, mindig csak a felületen-pányvázóból közben ember lett. De ha ezt a munkáimon nem tudja észrevenni, rövidesen alig kerülhet erre sor. Ő nem igen forgatja fejében egy külföldi utazás tervét – gondolom.
Ez a közös levélre Közösen olvasandó válasz s azért, nehogy ostobának lássák és magyaráztassék, külön-külön is indul rövidesen másik.

Erre friss választ kérek

Horváth Lacikának a Hasenclever-ügyre vonatkozólag: én csak akkor küldhetném el neki a mappát és a rajzokat, ha remélhetném, hogy anyagi eredménye lesz. 5000 márkáért eladnám a sokszorosítási jogát (első kiadást). Remélhetem-e ezt? A mappa a mai viszonylatok közt is elsőrendű még.

U.i. Dániából kiállítási tervekkel szórakoztatnak és nem tudom, új vagy régi munkákról lenne szó. Utóbbi esetben a mappát oda küldeném.
Gondoltam arra is egyszer, hogy a Szépművészetinek fel kellene egyszer a mappát ajánlani, mert kár volna, ha ez a munka nem honunkban maradna. De nem tudom, hogy erről szó lehet. Járjatok utána, akkor esetleg mégis hazaküldeném mutogatási célból.
Olyan összeköttetésem, mely a hazai, nem a legmodernebb művészi munkákat reprodukálná, nincs. Ha véletlenül volna is, nem hiszem, hogy jogom volna a segítéshez. Hisz azok ellen a rézbőrűek ellen harcolunk az egzisztenciákkal, már azzal hogy, elevenek vagyunk, Kegyetlenek is vagyunk (elvben).
Ma láttam egy gyönyörű francia folyóiratot: L’ Espirit Nouveau (Paris) Iván figyelmébe ajánlom. Már 12 száma is kint van, nagyon sajnálom, hogy előbb nem ösmertem. Sokat segíthetett volna rajtam. Legközelebbi levelemben küldök fényképet újabb dolgaimról. Mostanában különböző anyagokból (üveg, vas, réz, bőr, fa stb) csinálok konstrukciókat. (Nem ???)
Megkaptátok s eladtátok-e könyveim?
Mindannyitokat ölellek, ha ... szoknyás, csókollak, szerető (örök de lenemszoktatható-hibájú  (Erzsi!!) Lacitok

A levélpapír oldalára írva: a kis nyomdatulajdonos

1921. december 19. 

Berlin, 19.12.21. [1921. december 19.]
Landau Erzsi fényképésznő
Budapest, IV,
Ferenc József rakpart 12 Műterem

W 35 Lützowstr.[asse] 73. IV

Drága Erzs, igazán régen-régen olvastam olyan kedves és igazán minden benne van – levelet, mint a legutóbbi volt. Nagyon köszönöm és íme csak egy levlap a hálám, olyan nagy munkakedvem van és olyan sokat dolgozom, hogy csak percek jutnak másra.
Eladás is sikerült. A legnagyobb német gyűjtők egyike, von Gerven(?) vásárolt egy csomót (és más műgyűjtők is) a legújabbakból. 1922: megkezdődik.

Jó karácsonyt, szép karácsonyt!
és csókollak és tisztöllek

Szegény Bélácskának üdvözletem és ölelésem és ne vegye olvashatatlan, hogy nem írok. Nehéz „csak úgy” belekapni egy levélbe, ha az aktuális momentumok hiányoznak. A fontosak meg levél nélkül is élnek! Sok tejet és jóbarátot!

[a levelezőlap szélére írva: „Épp most jött olvashatatlan. Kösz-Kösz. A képek Heidelbergből még nem.]

1922. május 12.

Berlin, 12.5.22. (1922. május 12.)
Landau Erzsi fényképész
Budapest, IV,
Ferenc József rakpart 12 Műterem
V/12

Kedves drága Erzsébet, ha nem volna olyan szomorú, hogy Joli beteg, bolondnak kellene téged minősíteni, hogy elszaladtál Párizsból. Elképzelhetetlenül vágyódom oda (ha csak pár hónapra is) és a te meggyökeresedésed volt egyedüli reménységem, hogy valaha tényleg oda is jutok. De így! Se pénz, se posztó.

Erzs, írj azonnal, hogy van Joli és – szerencsétlen – hogy vagy te? Hát nem volt biztosítva a podgyász?
Ó, a jó francia frankokért még tán valamit el is lophattak volna! Rögtön ÍRJ!
Erzsi, mi ujság mi ujság mi ujság MI UJSÁG hogy vagytok, hogy van Joli

csókol Laci
rossz kedvem van.

1923. október 11.

[Berlin] 11.10.23 [1923. október 11.]
Mlle E. Landau
Frankreich, Paris -  Passy
5, Rue Raynouar[d
ab.
Moholy-Nagy
Weimar/Bauhaus
Thüringen

Erzsi, kedves, nagyon örülök, hogy megszólaltál, régen volt, hogy láttuk egymást. Ha meg tudnád valahogy csinálni, hogy Luciával együtt valahol lakhatnánk, a nyárra elmennék én is Parisba*. Április elseje óta a Staatliches Bauhaus mestere vagyok. A többi mester: Feininger, Klee, Kandinsky, Schlemmer, Muche – talán hallottál már róluk. Az itteni legnevesebb festők. Látod-látod? Professor lettem. De szakállam még nincsen. Egy a bibi többek között. Lucia nem szivesen van itt. A nagyváros mégis csak más és ebben igaza van. Írj! Csókollak (Szabad?)

*az evészeti költségeket valahogy csak megszerezném, ha valaki lakást adna, vagy vendégként elfogadna bennünket.

[a levelezőlap szélére írva: „Légy szíves Erzsi és szeress engem tovább is. Én is szeretlek még mindig. Komoly. Mi van a olvashatatlan?]

1925. augusztus 10.

VIII. 10. [1925. augusztus 10.]  
Belle Ille en Mer
Hotel Port Donnant 

Drága Erzs, nem minden meglepetés és nem minden szomorúság nélkül olvastam leveledet. Az t.i. kb azt jelenti, hogy nekem óvakodnom kell a találkozástól minden ösmerősömmel a régi időkből, akárhogyan is szeretném őket látni és akár milyen meleg vonzalommal is viseltettem irányukba. Téged látni nagyon nagyon örültem, napokkal előtte, és Párizsban, ahogy hozzánk jöttél a Hotelbe, tudtam, hogy nem csalódtam benned. Ami leveledben és a hozzám való viszonyodban bizonyosan félreértés: az a testi érintkezésnek a kihangsúlyozása. Hidd el Erzsi, a sexuális vonatkozásban a pesti nyomorúságok után, ahol a polgári szüzesség glóriája mindannyiunkat, akkori fiatalokat a csókolózások, meg hideg lázverések és poluciók után bordélyokba kergetett, nem sexuális fontosság, ha én téged meg akarlak csókolni (szép: virágot nézni, gyerekfejet simogatni és - mint nagy költőink mindig is mondják: fiatal testet közelérezni – de ez csak egy formája a gáttalan örömnek és ma föltünő talán, mert a lányok-asszonyok megszokták, hogy ha egy férfi hozzájuk ér, rögtön az ágy jön utána.)

Én ma már azt sem tartom fontosnak, hogy azokról a dolgokról magyarázkodjam, amik a magyar fiatalságot testi létében fölöslegesen elcsigázták, hogy a végén természetes ambicíói asszony-férfi vonatkozásban ellankadtak. Neked ezekről kellene tudnod egyet-mást. Okos vagy eléggé, egyről-másról elgondolkozzál. Nekem nem ambicíóm, hogy veled, vagy más volt barátnőmmel az ágyba rohanjak, de annak örültem, vagy örültem volna, ha simogatlak és megcsókollak. Az se fájdalom, ha ez nem lehet. Két malomban öröltünk épen. Nekem nincs ilyen dolgokban hemmungom, te meg, mert úgy érzed, hogy más lyány lettél, mint én Pesten ösmertelek, (vagy mert az neked idegen dolog, a szép érzésekkel rögtön realizálni, te talán gyűjtő méhecske vagy és inkább egyszerre akarsz explodálni és így tovább és így tovább) még tőlem is distanciát követelsz.

„A régi kedves, bolondos, nem mindig őszinte olvashatatlan” – te én még ma is az vagyok, csak nem elsősorban, sőt talán előfordul az is, különböző nehézségek nyomása alatt, hogy hetekig nem sokat bolondozom, sőt hetekig nem is nevetek. Évek múlnak, professzor is lettem (de ezzel olyan nagy súlyt nem helyeztem, hogy neked ezt emlegetned szabadna, az, hogy te a legjobb párizsi fotográfusok közé tartozol, vagy hogy a legjobb vagy, vagy leszel, azt én már Pesten is tudtam, és hogy én tényleg valamit kihasítok a fejemből, ami jelent valamit, azt tudtad te is, meg én is még Pesten – ez igazán nem lehet olyan nagyon fontos, hogy primärül emlegethetnök) évek múltak, talán még az anyámmal is új hidat köll építenem, meg Imrével, meg mindenkivel, akit valaha is szerettem és akit még egyszer látni kívánok.

Te nekem nem vagy közömbös, nem is voltál – én sokkal hiúbb vagyok, hogy sem arra gondolhatnék, hogy akit én szerettem, az nem volt érdemes ember – láttalak, tudtam rólad, hogy más lettél, mégis az Erzsi maradtál; Ki ugorhatik ki, kedves lány, a bőréből és nekem az volt a fontos, amíg az új híd felépül, hogy az ősi rokonszenv az érzéseknek és nem a fejnek és nem a gondolkodó agynak (regény, irodalom) friss maradt.

Borjú vagy, Erzsi, kis kedves borjú, én meg újkapu. Vagy fordítva. Mindegy. Fene rágja -  ilyen mérges vagyok, hogy simogató és álmodozó levelek helyett, íme védőbeszédet kell tartanom, mert végeredményben nem akartalak a süllyesztőbe zuhantatni Te akarod, megint 2 évi szünet, szamarak vagytok asszonyok többnyire. Ölel Laci.

[dátum és címzés ismeretlen]  

Drága Erzs,

Bizonyhogy nincs mit húzni a fülemen az „indiszkrécióért”. Az a leveled olyan nagyszerű emberi megnyilatkozás volt (nem a bennelévő kritika miatt) hogy épenúgy nem jutott eszembe, hogy szentségtörést követek el, ha Imrének fölolvasom, mintahogy nem az, ha valahol egy képet például kiállítanak.
Egyébként ne haragudjál. S ölellek. S az olvashatatlan nagyon köszönöm.
A párizsi utadért irigyellek, nekem is régi vágyam, hogy kimegyek oda. Te, főügyes, egyengesd ehez az utamat, ha tudod pont. Ezenkívül: mindjárt van is egy megbízásom, amivel te sem jársz rosszul.
A legjobb európai művészeti folyóirat most a L’Esprit Nouveau Paris (VIII) 29. Rue D’Astorg. Ennek a múlt hónapban elküldtem a MA egy évfolyamát cserepéldányképpen és kértem, hogy ők is küldjék az övéket címemre. Mindez a mai napig nem történt meg. Lehet, hogy kisérő levél (illetőleg lev.lap) elkallódott (csak a füzeteket ajánlva) és így nem tudják, hogy milyen alapon öntötték őket egy csomó MA-val nyakon.

Te Ozenfant-tal beszélj az a művészeti szerkesztő, akinek azt is elmondhatod, hogy a megbeszélt magyar cikk (Kállai írja a magyar művészekről) rövidesen útnak indul. (Természetesen francia nyelven)
Itt rebesgetik, hogy a L’Esprit Nouveau anyagi zavarokkal küzd, ami nagy-nagy szomorúság volna.
Ha szerencsés elintézés nem sikerül, úgy küldj te nekem egy számot (a legutolsót mondjuk) ajánlott keresztkötésben. Megjegyzem, hogy én a pasiktól visszamenőleg az első számtól kértem cserét. Légy szép és járd ki az ügyet.
Ha épen kedved tartja bőven is írhatnál ám gyerek! Kikkel vagy együtt, hol lakol és nagyszerű-e az ügy?

Nekem most Hannoverben is van kiállításom, de eddig csak dicsértek, meg szidtak, de venni nem vettek.
Mely auspiciumokkal zárom levelem, ölel-csókol szerető barátod.

Igaz, Sári azt mondja, hogy ha hazautazol (én azt állítottam, hogy ez nem is olyan biztos, lehet, hogy mindigre Parisban maradsz) jó volna, ha Berlinen keresztül utaznál haza. Talán itt lesz addigra már az ura is, aki bizonyosan szintén nagyon örülne a találkozásnak.
Én – tekintve, hogy egy előttem ismeretlen tulajdonság hírében marasztaltál el – nem követelőzhetek, hogy ide is gyere, de nagyon-nagyon örülnék, ha jönnél és láthatnálak, beszélhetnék veled és ha valamivel tovább és nem teli kommisszióval Berlinben maradnál, hogy egy kicsit együtt lóghatnánk.
Holnapután Hannoverba, onnan Hagenba utazom, hogy az ottani kiállításaimat megkukucskáljam. Egy hétig maradok távol hazulról és Lucia ezalatt a szüleit látogatja meg Prágában. Also, ne ez idő alatt gyere!

Liebe – drága – Igazán én írtam levelemet – Laci nem diktált. De nem tudtam érteni leveledet. Laci olvasta és mondta nekem mit írtad. Gyönyörű, hogy megytél Parisba! Bisztosan Laci kérte neked* írni hogy vagy Franciaországban, én is kérem. Kérem, köszönöm: Lucia

* itt téged gondolt Lucia. Teljesen egyedül írt most is. Meg vagyok lepve, mert nem tanult úgyszólván sose.