Menü

Olasz fotográfus nyerte el az Év fotográfusa díjat az iPhone Photography Awards 2022 versenyen

22 • 09 • 18Gyöngyösi Eszter

Okostelefonnal készült képek százaival találkozunk naponta, mára teljesen természetessé vált, hogy egy mini fényképezőgép (is) van a zsebünkben. Milyen újdonságot tud hát mutatni egy mobillal készült fénykép?

 

Az első iPhone-ok 2007 júniusában indultak hódító útjukra, melyek drasztikusan megváltoztatták a piac fejlődését, az Apple telefonjának sikere pedig azóta is töretlen. Ugyanebben az évben megalapították az iPhone Photography Awards (IPPAWARDS) díjat, mely az iPhone-t (vagy azóta már iPadet is) használók kreativitását díjazza. Idén 15. alkalommal hirdették ki ennek győzteseit. Ahogyan Whitney Van Nes, a zsűri egyik tagja fogalmaz:

„Az idei győztes fotográfusok a magasztosat és a szépet értékelő képeikkel a szellem erejét mutatják meg nyugtalanító világunkkal szemben.”

A nevezési díj befizetésén felül alapkövetelmény a versenyben való részvételhez, hogy a pályázó iPhone-t vagy iPadet használjon a kép készítésekor. Bár az IOS alkalmazások használata engedélyezett, a képek manipulálása – például Photoshopban – kizáró tényező. A díjak nem mindennapiak: a kategória nyertesek egy-egy aranyrúddal lesznek gazdagabbak, a második és harmadik helyezést elért versenyzők pedig platinarudat kapnak a világ egyik legismertebb aranypénzverdéjéből. Ezeken felül az IPPAWARDS online galériájában, valamint nyomtatott publikációiban is megjelennek a képek.

Az „Év fotográfusa” nagydíjat 2022-ben az olasz Antonio Denti kapta The Kid of Mosul című képéért, mely egy iPhone 11-essel készült. Denti egy megindító pillanatot örökített meg: egy katona és egy egyedül bóklászó gyerek találkozását az iraki háború romjai között.

0103

Fotó: © Antonio Denti: The Kid of Mosul
Location: Mosul, Iraq
Shot on iPhone 11 © IPPAWARDS

Első helyezést ért el a svéd Rachel Seda Anti-Social Distancing fotója, melyet iPhone 12 Pro-val készített és a Covid-19 járványra reflektál: a fekete-fehér képen, kalapos modellje egész arcát maszkok takarják el, de a feszültséget némileg oldja az ironikusan WC papírból „kötött” nyakkendő.

0103

Fotó: © Rachel Seda: Anti-Social Distancing
Location: Handen, Sweden
Shot on iPhone 12 Pro © IPPAWARDS

A képzeletbeli dobogó második helyén az egyesült államokbeli Kelly Dallas és iPhone 13 Pro-ja állhat, Girl with the Violin című képével, a harmadik helyezett pedig az ausztrál Glenn Homann lett Wasted című fotójával – utóbbi egy iPhone 11 Pro-val készült.

0103

Fotó: © Kelly Dallas: Girl with the Violin
Location: Denver, Colorado
Shot on iPhone 13 Pro © IPPAWARDS

0103

Fotó: © Glenn Homann: Wasted
Location: Ipswich, Queensland
Shot on iPhone 11 Pro © IPPAWARDS

A fentieken kívül még tizenhat kategóriában osztottak ki díjakat: Absztrakt, Állatok, Építészet, Gyermekek, Városi élet/Városkép, Táj, Életmód, Természet, Emberek, Portré, Sorozat, Csendélet, Utazás, Környezet, Naplemente, Egyéb – ezekből a képekből az alábbi cikkünkbe állítottunk össze egy válogatást, ahol a három magyar kiemelt fotográfusnak is látható a munkája.