Menü

George Platt Lynes képeiből nyílt kiállítás New Yorkban

22 • 10 • 31Németh György

George Platt Lynes: Selections from the Frederick R. Koch Collection címmel nyílt kiállítás New Yorkban a fotográfus azon képeiből, melyeket a halála óta nem mutattak be nyilvánosan. George Platt Lynes fotográfiái által megmutatta, hogy művészként megértette a meleg férfiak gondolkodását, az általuk vonzónak tartott különböző férfitestek erotikus jelentőségét, és ezt az intimitást tökéletesen adta vissza a fotóin.

Az 1907-ben New Jerseyben született George Platt Lynes egyike a legjelentősebb amerikai divatfotográfusoknak és a XX. század egyik legfontosabb olyan fotóművésze, aki a férfi test szépségét mutatta be. Divatfotográfusként kezdte karrierjét, mikor saját műtermet nyitott 1932-ben New Yorkban, majd egy kis hollywoodi kitérő után – ahol többek között Katherine Hepburnről és Kirk Douglasről is készített portrékat – 1948-ban újra New Yorkban dolgozott. Barátsága ezután kezdődött Dr. Alfred Kinseyvel, aki az alapítója volt annak az intézetnek, ahol az emberi szexualitással foglalkozó kutatásokat végezték. George maga is részt vett a Kinsey Intézet néhány kutatásában, és ezután kezdett intenzíven foglalkozni a férfi test erotikus megjelenítésével a munkáiban.

 

A férfiaktjait két részre oszthatjuk; a korai korszak, amikor a fiatal férfitestet idealizálta, a fiatalságot és a szépséget emelte ki a fotográfiáin keresztül. A későbbi periódusban ez a látásmód elhalványult és egy sokkal élesebb és sötétebb stílus kezdett a képein megjelenni. A fiatal férfitestet felváltotta a durvább, izmos férfitest, melyet sokkal erősebb megvilágítással és a közeli felvételek bátrabb alkalmazásával készített el.

0103

Fotó: George Platt Lynes: Kirk Douglas. Circa 1946. Courtesy of the Frederick R. Koch Collection

0103

Fotó: George Platt Lynes: Blanchard Kennedy as Acteon. 1938. Courtesy of the Frederick R. Koch Collection

Létrehozásuk idején ezek a művek túlságosan ellentmondásosak voltak ahhoz, hogy kiállítsák vagy könyvekben publikálják esetleg eladják őket. Így azok, amiket Lynes a legfontosabb munkáinak tartott, nagyrészt láthatatlanok maradtak. 1955 májusában gyógyíthatatlan tüdőrákot diagnosztizáltak a fotográfusnál, aki ekkor bezárta a műtermét, és megsemmisítette a férfiakról készített aktképeit és negatívjait. Szerencsére a Kinsey Intézet gyűjteményében őrzött képekhez nem fért hozzá, így ma övék az egyik legnagyobb gyűjtemény George Platt Lynes munkáiból. Lynes fél évvel később, 1955. december 6-án hunyt el, akt- és divatfotóival pedig örökre beírta magát az egyetemes fotóművészetbe.   A National Arts Club kiállításán szereplő alkotások egy eddig kevésbé ismert gyűjtőtől, a Frederick R. Koch Gyűjteményből származnak, és azóta nem állították ki őket, hogy Frederick R. Koch megvásárolta Lynes hagyatékát Bernard Perlintől, az amerikai festőtől, aki a hagyaték végrehajtója volt.
Jegyzetek

George Platt Lynes. Selections from the Frederick R. Koch Collection
National Arts Club. West Gallery
2022. október 11. – november 4.

George Platt Lynes képeiből ezen a linken látható egy közel 100 fotóból álló válogatás.