„Megtanultam, hogy azt használjam, ami körülöttem van” – beszélgetés Ole Marius Joergensen norvég fotóművésszel
23 • 01 • 31Cserna Endre
Az 1976-ban született Ole Marius Joergensen képzőművészeti beállítottsággal dolgozó fotográfus az Oslo melletti Asker kisvárosában él és dolgozik. A nyolcvanas évek Norvégiájának vidéki miliőjében felnőve lenyűgözték Steven Spielberg és Stephen King amerikai külvárosokban játszódó fantasztikus történetei, melyek – később ezen túlmenően – inspirálták is saját történetmesélő képeinek létrehozásában. A humor és a szürrealizmus elemeinek felhasználásával Joergensen olyan történetfoszlányokat mutat be, amelyek lehetővé teszik a befogadó számára, hogy saját narratívát és végkifejletet költsön a moziszerű látványok köré.
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: The brave one, No Superhero, 2014
Mindig is fotográfus szerettél volna lenni, vagy ez az érdeklődés csak később alakult ki benned?
Visszatekintve, mindig is a kreatív oldalon álltam. Mindig is megvolt bennem az igény, hogy rajzoljak vagy alkossak valamit. Gyerekkoromban már játszottam a fényképezőgéppel, de ennél persze nem töltött be még akkor fontosabb szerepet az életemben a fotografálás. A zene tinédzserként vált fontos elemmé az életemben. Csak akkor nyílt ki a szemem a művészet, majd különösen a filmkészítés felé, amikor láttam a Twin Peaks-t. Szóval azt mondanám, hogy a filmművészet vitt el a fotográfiáig: ez 2002 körül történt.
Mesélnél az olvasóknak a szakmai hátteredről?
Két évig tanultam filmkészítést, de végül abbahagytam. Norvégiában a kilencvenes évek végén borzalmas volt a filmes szcéna, és nem nagyon inspirált, hogy abban a környezetben dolgozzak. Túlságosan féltem az Egyesült Államokba költözni és megpróbálni ott érvényesülni, még akkor is, ha ez volt a legnagyobb álmom. 2002-ben kezdtem egy fotósiskolát itt Norvégiában, és ekkor jöttem rá, hogy a képzőművészet az igazi közeg számomra. Azóta is ezzel próbálkozom.
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: The melancholic mechanic
Hogyan tértél át az alkotói praxisodban a megrendezett, filmes hangulatú képekre, amelyekről mostanában a leginkább ismert vagy?
Nem hiszem, hogy valaha is váltottam volna. Mindig is így volt ez a fotográfiai fejlődéstörténetemet tekintve. Minden elképzelésem olyan volt, mint egy film jelenetei. Emlékszem, volt egy kiállításom Londonban 2010-ben, ahol egy hölgy odajött hozzám, és azt mondta, hogy a képeim hasonlítanak az amerikai fotográfus, Gregory Crewdson munkáira. Soha nem hallottam azelőtt róla, és csak egy évvel később láttam a munkáit, és egyből beleszerettem. És megértettem, hogy mire gondolt a londoni hölgy, de ez azt is mutatja, hogy a filmes képek már akkor is az én hangom voltak, amikor még nem is ismertem őt. Hiszed vagy sem.
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: Summerday in a Fjord
A weboldaladon Steven Spielberget, Alfred Hitchcockot és David Lynchet is korai hatásként említed. Mit éreztél, mit láttál az amerikai moziban? Miben rezonált veled ez a világ?
A nyolcvanas években Norvégiában felnövő gyerekként az amerikai filmek nagy dolognak számítottak. Csak egy tévécsatornánk volt. Visszatekintve, amit ezek a hollywoodi filmek jelentettek, az a kalandok, az élénk színek, a gyönyörű jelenetek és a nagyszerű történetmesélés volt. David Lynch megmutatott nekem valamit, amit Hollywood nem tudott – hogy a televízió művészeti forma is lehet, nem csak szórakoztatás. Tényleg világossá tette számomra, hogy a film és a zene a legerősebb kombináció, és én ennek a részese akartam lenni. Emellett ezek a filmek azt is megmutatták nekem, hogy nagyszerű jelenetek vannak tökéletes fényekkel, és a fényt azóta is nagyon szeretem. Hitchcock később jött az életembe.
A fotográfia egy realista és mechanikus médium, amely az „élethű” ábrázoláson alapul. A munkáid többnyire a saját grandiózus látomásaidról és történeteidről szólnak. Meg tudsz említeni egy pillanatot, amikor rájöttél, hogy a fotografikus alkotás ilyen nagy léptékben is lehetséges?
Számomra két olyan esemény van, ami mindent megváltoztatott. Az első az volt, amikor az első komoly galériám, a norvégiai Galleri Ramfjord igent mondott a munkáim kiállítására, és amikor volt merszem elutazni Los Angelesbe, részt venni egy fotóművészeti vásáron 2013-ban. Nagyon jó dolog volt számomra, hogy Norvégián kívül is megpróbáltam érvényesülni. Norvégia kicsi ország, ahol nehéz érvényesülni. Szeretem azt hinni, hogy ha itt sikerül, akkor bárhol sikerülhet.
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: Closing Time
Bár világszerte egyre népszerűbbé válik, a norvég kultúra még mindig egy kicsit vakfolt a magyar közönség számára. (Kivéve talán a krimiket és a black metált, hogy kissé sztereotipikus legyek.) A vidéki Norvégiából való származásod fontos része a művészi megközelítésednek? Mit gondolsz a skandinávnak címkézett művészetről?
Megtanultam, hogy azt használjam, ami körülöttem van, ne próbáljak olyasvalaki lenni, aki nem vagyok. Norvég vagyok, így ez bizonyos szempontból színesíti a munkáimat, de más dolgok is. Az én esetemben az amerikai mozi a legfőbb hatás, így aztán létrejön a képeimen egyfajta norvég-amerikai filmfúzió. A skandináv mint olyan, elég bonyolultan megfejthető kifejezés. Ha kívülről vizsgáljuk, homogénnek tűnhet, de ha benne élsz – mármint Skandináviában –, rájössz, hogy ennek a kategóriának nem sok értelme van igazából. Széttöredezett időket élünk, ezért nem sokat gondolok a skandináv identitásról vagy annak fontosságáról. Talán egyformák vagyunk kicsit, de ugyanakkor nem vagyunk azok.
Hogyan működik a norvég művészeti szcéna? Hogyan látod a te szerepedet benne? Fontos neked?
A norvég művészeti szcéna nagyon átpolitizált, így nem vagyok a része. De sok tehetséges művész van itt. Én itt a radar alatt vagyok, és örülök ennek. Csak a képeimet szeretném elkészíteni, és remélhetőleg itt-ott megmutatni.
0103
Ole Marius Joergensen: Obscure Sphere
Mit gondolsz a fotográfia mint médium jelenlegi helyzetéről?
Úgy gondolom, hogy sok tehetség van odakint. De mivel az interneten belül élünk, ezek mind egyszerre mutatkoznak meg. Ez nagyon szomorú, mert belefulladsz a képekbe. Ez olyan, mint a pénz, minél több van, annál kevesebbet ad. Azt is gondolom, hogy túlságosan a médium határainak feszegetésére koncentrálnak, és kevésbé a klasszikus szépségre. De ezt talán csak én gondolom így.
Mesélnél nekünk a hamarosan megjelenő könyvedről, az Obscure Sphere-ről?
Ez a könyv a véletlen műve. A norvég Lumina Galéria és a francia Hemeria könyvkiadó egyszerre kezdtek el érdeklődni a munkáim iránt, így úgy döntöttünk, hogy egyesítjük erőinket. 2013-tól máig szerepelnek majd benne munkáim, nagyon büszke vagyok rá, nagyon profi kivitelezésű limitált példányszámú kiadvány. Szeretem az olyan dolgokat, amelyek nem tömeggyártásban készülnek.
Mit gondolsz a fotókönyv médium jelenlegi trendjeiről?
Sajnos ebben a világban eddig egyáltalán nem voltam képben. Tudom, hogy egy feltörekvőben lévő műfajról van szó, főleg, hogy relatíve egyre egyszerűbb saját kiadásban létrehozni kiadványokat.
Miért döntöttél a crowdfunding mellett?
A francia kiadó, amely a könyvet készíti, mindig crowdfundinggal indítja be a projektjeit, hogy fedezzék a nyomdai költségeket. Szerintem ez egy nagyon okos módja a könyvkészítésnek. Remélem, hogy elég támogatást tudunk összegyűjteni az én könyvemhez is. Tudom, hogy sok embernek gazdaságilag most nagyon nehéz időszak következik. Különösen itt nyugaton. Talán nem egy fotókönyv támogatása most a prioritásuk, de minden összeg számít.
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: A cup of coffee
0103
Fotó: © Ole Marius Joergensen: Hey babe
A fotográfus további képei ezen a linken érhetők el.
