5kérdés – Horváth Katalin Fanni

1. Mely fotográfusok inspiráltak, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

A klasszikusokat szerintem éppúgy illik ismerni, mint a kortárs fotográfusokat, hiszen minden egyes fotótörténeti korszak, képi stílus nyújt valamilyen fontos üzenetet, művészi értéket. A dokumentarista portréfotósokat kedvelem leginkább, de az elmúlt időszakban a konceptuális műfaj, vizualitás is közel került hozzám. Kicsiny hazánk már nagyon sok világklasszis fotóst adott a világnak a múlt században is, nem kis túlzással állítható, hogy a nemzetközi műtárgypiaci eladások élén állnak mai napig: André Kertész, Brassaï, Martin Munkácsi, vagy éppen Korniss Péter. Az már csak hab a tortán, hogy nemrég lettem tagja a Szebeni Műhelynek, ahol olyan legendák között vagyok, mint például Keleti Éva és Bánkuti András. Ha távolabbi vizekre evezünk, akkor megemlíteném Bieke Depoorter, Olivia Arthur, Joel Sternfeld, Diane Arbus, Deana Lawson, Alec Soth, Carrie Mae Weems és Larry Sultan nevét. Mindnyájan egyéni stílust képviselnek, de a munkáik bármikor megkülönböztethetők és felismerhetők hangulati- és stílusjegyek alapján. Autodidakta módon tanultam meg fotózni, kezdetben keveset tudtam a fotográfia múltjáról, jelenéről, így inkább a saját megérzéseim alapján fotóztam. Később tanultam meg, hogy jelentős része a tanulásnak, ha más alkotók munkáit tanulmányozzuk, megfigyeljük. A mű befogadása ugyanis egy belső folyamat, s nem csak alkotók vagyunk, hanem részesei egy adott társadalmi és kulturális közegnek is, amelyet ismerni kell.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életedben?

Hazai viszonylatban szerencsére intézményi szinten is nagyon aktív a fotográfiai élet, egyre több kiállítást hoznak el Budapestre. Nagyon szerettem a New York-i Howard Greenberg Gallery gyűjteményes kiállítását és Martin Parr régebbi fotóválogatását a Műcsarnokban, Nicholas Nixon A Brown nővérek című sorozatát a Mai Manó Házban, vagy a magyar származású Nicolas Muller tavalyi kiállítását a Capa Központban. Külföldön viszonylag keveset jártam az elmúlt években, de Genfben sikerült elcsípnem egy szuper Helmut Newton kiállítást.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállításod?

Az elmúlt években több csoportos kiállításon is részt vettem, de a fotóművészeti szcénában még azért új a nevem, az első kisebb önálló kiállításom tavaly Szentpéterfán volt nyáron, stílusosan egy olyan helyen, ahol egyébként évek óta fotózom a helyi gradistyei horvát közösséget. Ez a kis település Vas megyében található az osztrák határ közvetlen szomszédságában. A kiállításon szereplő fotósorozat egy régi határőrség épületében készült és a képeket egy elfüggönyözött színpadon installáltuk, ahol a zártság szimbolikusan utalt a Vasfüggöny korszakára, amely markánsan befolyásolta a nemzetiségi kultúrát ezen a vidéken is. A tavalyi év másik fénypontja a Capa-nagydíj 2022 ösztöndíjasainak kiállítása volt, ahol jóllehet nem önállóan szerepeltem, számomra mégis fontos állomást jelentett. Idén készülök egy önálló kiállítással nyáron, valamint jelen leszek a Budapest FotóFesztivál keretében az egyik csoportos kiállításon is a Random Egyesület tagjaival.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használsz?

Alapvetően digitális géppel dolgozom, főképp az alkalmazott munkák miatt, de a személyes projektjeim többségénél is ezt használom. Az analóg filmek nagyon drágák manapság, kifejezetten olyan alkotói projekteknél, sorozatoknál érdemes bevetni, ahol a téma okán valamilyen többletjelentést hordoz az analóg technika, a médium megválasztása. Szerintem a mai napig nagyon fontos, hogy egy fotográfus ismerje az analóg világot, s annak működését, mert egészen másfajta vizuális gondolkodást jelent, és technikai értelemben is összetett tudást kíván meg. Magától értetődő, hogy haladunk a korral és a modern technikával, amely ma már sok esetben helyettünk dolgozik, de a helyes expozíció nem minden, kell hozzá a tartalom is. Egy középformátumú régi Yashicám van, valamint régi Nikonok és egy Kiev-19. Fontos szempont az is, hogy a fotókat hogyan szeretnénk később felhasználni, nagy méretű nyomatokat vagy esetleg könyvet szeretnénk-e készíteni belőle, ilyen esetben a közép- és nagyformátum nagyon sokat dob egy fotón. Nagyon kedvelem a Polaroidot is, van egy régi SX-70-es gépem, ezeket a polaroid fotókat külön gyűjtöm, egyszer majd készítek belőle szerintem egy kiállítást is.

5. Milyen fényképet készítettél legutóbb?

Jelenleg aktívan dolgozom egy új sorozaton, amely valamelyest a Capa-nagydíjra készült ösztöndíjas anyagom folytatása, ugyanakkor önálló és új fejezet lesz. Középpontjában a magyarországi bevándorlók, migránsok vannak. A médiában ez a szó némileg negatív színezetet kapott, pedig egy több évszázados folyamat részesei vagyunk ma is. Hiszen a történelmi időkben mindig is jöttek-mentek hazánkban hospesek, azaz vendégek (a szó Szent István első törvénykönyvéből ismert). Sok sztereotípia kering a társadalomban a bevándorolt emberekről, akik pedig aktív tagjai a hazai gazdasági és kulturális életnek. A napokban például egy ukrán családot fotóztam, akik húsz éve élnek itt, valamint egy ghánai felmenőkkel bíró nőt, aki egyébként itt született, de a mai napig tartja a kapcsolatot a kinti rokonokkal. Fotóztam kubai származású énekest, valamint Bangladesből érkező fiatal férfit, aki szintén itt él, de hosszan sorolhatnám még. Az érdekel, hogy ők hogyan élik meg ezt a helyzetet, valamint azt kutatom vizuálisan, hogyan integrálódnak itt Magyarországon, milyen identitás és kulturális tevékenység jellemzi őket. Univerzális jegyeket keresek, amellyel talán árnyalhatom a negatív előítéleteket és közelebb hozhatom az embereket egymáshoz.