Menü

Martin Parr a Photo London 2023-as Master of Photography kitüntetettje

23 • 05 • 12Kéri Gáspár

A Photo London Master of Photography elismerését 2023-ban a kortárs dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakja, a mintegy fél évszázada aktívan működő Martin Parr nyerte el. Az elismeréssel párhuzamosan Martin Parr: Recent Works címen kiállítást is szentelnek a rendezvénynek otthont adó londoni Somerset House-ban.

A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő, május 11 és 14. között látogatható Photo London 2023 vezető eseményének számít a Master of Photography címet idén elnyerő Martin Parr kiállítása, mely fél évszázada formálódó életmű utóbbi években készült, részben először látható fotóira fókuszál.

Ma már köztudomású, hogy Parrt excentrikus kreativitása, a brit társadalmat szerteágazó módon feldolgozó dokumentarista tevékenysége, valamint a fotográfia médiumára gyakorolt hatása megkerülhetetlen alkotóvá emelte a kortárs fotográfia területén. Nevéhez 117 fotókönyv, számtalan kiállítás, valamint számos díj és elismerés is köthető. Ha hozzávesszük, hogy kisebbfajta botránnyal ért fel 1994-es csatlakozása a Magnumhoz – melynek 2014 és 2017 között elnöke is volt –, akár kivételesnek is nevezhetjük az eddigi pályát. Parr ma már a brit és az egyetemes fotográfia intézményesült alakja, a Bristolban 2017-ben alapított Martin Parr Foundation pedig a szigetország egyik legfontosabb szakmai szervezeteként működik.

„Több mint 50 éve fotózom Nagy-Britanniában és Írországban, és az itt töltött időmről átfogó archívumot hoztam létre, amelyet különböző fejezetekre bontottam. Ezek a korai fekete-fehér képektől kezdve egy elmegyógyintézetről készült felvételeken át a liverpooli és manchesteri kínai közösségig terjednek. Amikor áttértem a színes fotózásra, egy Liverpool melletti munkásosztálybeli üdülőhely, valamint olyan témák ábrázolásával kezdtem, mint a salfordi bevásárlás, illetve Bath és Bristol középosztálya. Újabban olyan intézményeket dokumentálok, mint az Oxfordi Egyetem és a londoni Livery társaságok. A Photo Londonon a Brit-szigetekről folyamatosan készülő anyagaim olyan képeit mutatjuk be, amelyek korábban még nem voltak kiállítva, többnyire nemrégiben készültek, és a Brit-szigetekről készített folyamatos dokumentációm csúcspontjait mutatják be. Sok ismerős témát találunk, melyek a brit tengerpart iránti rajongásomtól a mezőgazdasági vásárokon át a különféle nyári ünnepekig terjednek. Mindig születnek új felfedezések, mint például a csodálatos dorseti mezőgazdasági vásár, vagy a bristoli félmaraton eseményei. Úgy gondolom, hogy ezek a képek a szülőföldem iránti vegyes érzelmeim interpretációi. Egy olyan, szinte szeretve gyűlölt kapcsolat, amellyel foglalkozni az önterápia egyik formája.”

nyilatkozta kiállítása kapcsán az alkotó.

A Photo London Master of Photography elismerését minden évben egy aktívan alkotó, nemzetközi jelentőségű fotográfusnak ítélik. Martin Parr előtt Sebastiao Salgado (2015), Don McCullin (2016), Taryn Simon (2017), Edward Burtynsky (2018), Stephen Shore (2019), Shirin Neshat (2021) és Nick Knight (2022) részesült az elismerésben.

0103

Fotó: Martin Parr: St Ives, Cornwall, England, 2017 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Pride, Bristol, England, 2019 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Bristol, England, 2016 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Whitchurch Country Show, Dorset, England, 2022 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Scarborough, North Yorkshire, England, 2016 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Great Dorset Steam Fair, Dorset, England, 2022 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: St Ives, Cornwall, England, 2017 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Les Rencontres de la Photographie, Arles, France, 2015 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: St Ives, Cornwall, England, 2017 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

0103

Fotó: Martin Parr: Llandudno, Wales, 2013 © Martin Parr / Magnum Photos / Rocket Gallery

Jegyzetek

A Photo London 2023 kiállításainak képeiből ezen a linken található egy válogatás.