„A mindennapi élet pillanatai és az álmaim inspirálnak”

Yelena Yemchuk egy különleges és sokoldalú művész, aki nemcsak a fotográfia területén tevékeny, hanem festményeket és videókat is készít. A kijevi születésű fotográfus tizenegy éves korában emigrált szüleivel az Egyesült Államokba, de ukrán gyökerei mindig is meghatározóak maradtak számára. A Depart Pour L’Image kiadó gondozásában 2022-ben megjelentetett УYY című könyv, mint egy személyes napló enged betekintést a fotográfus belső világába, hazájához fűződő érzelmeibe. Az album – melynek képeiből jelenleg a PaperLab Galériában tekinthető meg egy válogatás – a Paris Photo/Aperture First book Prize jelöltje volt 2022-ben, idén pedig elnyerte a PHotoESPAÑA fesztivál legjobb fotókönyv díját a nemzetközi kategóriában.

K. A.

Hogyan jött az УYY könyv ötlete, és milyen volt az együttműködés a Départ Pour L'Image kiadóval?

Y. Y.

Nagyon érdekes volt, mert kaptam egy e-mailt Lucától és Francescától, akik a Depart Pour L'Image kiadót viszik, hogy szeretnének velem könyvet készíteni. Különös volt, mert a legtöbbször kerülöm a válaszadást az olyan jellegű e-maileknél, amelyeket ismeretlenektől kapok, de megnéztem a honlapjukat és lenyűgöző hatással volt rám mindkettőjük munkássága, így visszaírtam nekik és megkezdtük az együttműködést. Francesca Todd egyébként maga is fotográfus, Luca Reffo pedig képzőművész. A korábbi négy könyvemnél aktívan részt vettem a szerkesztésben és szerettem kontroll alatt tartani a munkafolyamatot, de az УYY esetében üdítő volt ez az organikus és természetes együttműködés. Nagy öröm volt számomra a közös munka.

K. A.

Az УYY egyfajta személyes naplóként is funkcionál, amely számos különböző projektedet foglalja magába, festményeidet és archív fotóidat is tartalmazza. Mesélnél nekünk a különböző forrásokról, amelyeket a könyv egyesít?

Y. Y.

Amikor elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen könyvet szeretnénk készíteni, az emlékek és álmok világa lett a vezérfonal. Lucát és Francescát mindenféle anyag érdekelte, fotók, festmények, személyes fényképek. A több száz képből, amit elküldtem nekik, elkezdtek szőni egy érzelmi háló-rendszert. A könyvben szerepelnek családi képek a gyerekeimről, festmények, archív képek, Ukrajnában és Odesszában készített felvételek és természetfotók, melyeket Amerikában készítettem, ahol a járvány ideje alatt töltöttünk időt. Nekem tényleg kevés közöm volt a könyv struktúrájának a kialakításához, de élveztem, hogy először kívül voltam a folyamaton.

K. A.

Milyen emlékeid vannak Ukrajnáról, és milyen szerepet játszik az identitásodban?

Y. Y.

Az ukrán nemzetiség mindig is meghatározó szerepet játszott abban, hogy ki vagyok. A gyerekkoromból nagyon élénk emlékeim vannak, amelyek óriási szerepet játszanak abban, hogyan definiálom magamat művészként. Én mindig is ukránnak éreztem magam, egyike voltam azoknak a gyerekeknek, akik sosem amerikanizálódtak igazán.

K. A.

Akár művészeti, akár divathoz kapcsolódó projektről van szó, az álomszerű, szürreális világok és a valóság közötti elmosódó határok fontos aspektusai a munkádnak, mint például az idő fogalma vagy akár az idő hiánya. Honnan származnak ezek a látomások, és milyen inspirációk vagy referenciák alapján alkotod meg a vizuális nyelvedet?

Y. Y.

A mindennapi élet pillanatai és az álmaim inspirálnak. Mindig követem az ösztöneimet, próbálok jelen lenni és nyitott szemmel járni, hogy képes legyek észrevenni, ha esetleg valami, ami mögöttem van érdekesebb, mint ami előttem. Szeretek eltérni a bevett formáktól és szeretem az olyan dolgokat is, amelyeknek nincs feltétlenül értelme. Például amikor egy furcsa és szokatlan szituációban találom magam, mindig meg akarom örökíteni vagy később újra alkotni.

K. A.

Mozgóképpel akkor kezdtél el foglalkozni először, amikor a Smashing Pumpkins-szal dolgoztál. Hogyan kezdődött az együttműködés és melyik volt a legnagyobb hatású projekt abból az időszakból?

Y. Y.

A zenekarral az első nagy munkám során találkoztam 1995-ben a Virgin Records jóvoltából, akik azzal bíztak meg, hogy reklámfotókat készítsek a zenekarról. Elrepültem Chicagóba, ahol rendeztünk egy Edward Gorey ihlette fotózást, és ezt követően sok éven át dolgoztunk együtt.

Szórakoztató időszak volt, hiszen fiatal voltam és sok szuper dolgot csináltunk együtt.

A fénypont szerintem a Thirty-Three című szám videoklipje volt, amit 1996-ban forgattunk New Yorkban és Los Angelesben. A koncepció az volt, hogy a videó stop-motion-szerűen, állóképekből tevődjön össze, így a felvételeket egy sportfotográfusok által használt fényképezőgéppel készítettem, ami lehetővé tette, hogy 120 képkockát rögzítsek egymás után.

Ez egy kísérlet is volt, mivel ekkor csináltunk ilyet először és ez volt a valaha egyik legviccesebb forgatás, amin részt vettem.

„A mindennapi élet pillanatai és az álmaim inspirálnak” – Interjú Yelena Yemchukkal

Következő

A királyi családtól az Ajax-legendákig: Paul Huf százéves öröksége

„A tudomány fikció, sci-fit készíteni teljesen haszontalan” – válogatás a párizsi MEP kiállításának képeiből

Albert Watson: No Idle View – Egy ikonikus karrier retrospektív tárlata

„Nem foglalkozom azzal, hogy más fotográfusok mit csinálnak” – Bruce Weber képei Prágában láthatók

Martin Parr korai és ikonikus munkái – két különleges kiállítás Frankfurtban