„A képeket nem te keresed. A képeid keresnek meg téged.” – Harold Feinstein derűs világa a francia Riviérán kelt újra életre

Feinstein karrierje tizenöt évesen kezdődött, miután egy szomszédjától kölcsönkapott Rolleiflex Automat Model 3 fényképezőgépbe befűzte első tekercs filmjét. A kezdeti passzió négy évvel később vett egészen komoly fordulatot, miután Edward Steichen négy fényképet vásárolt meg a manhattani Museum of Modern Art számára, s ezzel Feinstein a mai napig a legfiatalabb fotográfus, aki bekerült a MoMA állandó fotográfiai gyűjteményébe. Már tagja volt a Photo League nevű progresszív fotográfus közösségnek, amikor a gyalogsághoz sorozott bakaként és hadifotográfusként megjárta Koreát, hogy a hivatalosan elvárt képanyagok elkészítése helyett inkább katonatársai háborús hétköznapjaira fókuszáljon. Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy New York induló street fotó színterébe Saul Leiter és Garry Winogrand mellett Harold Feinstein hagyta ott az egyik leghatározottabban a kézjegyét, sőt, a felettébb nehéz ember hírében álló W. Eugene Smith ugyancsak a huszonéves Feinsteint kérte fel a Pittsburgh Project képszerkesztőjének, akkor értetlenül állunk a tény előtt, hogy Harold Feinsten kimagasló munkássága csak 2015-ben bekövetkezett halála előtt nem sokkal kezdte méltó helyét elfoglalni úgy a fotográfia történetében, mint a szélesebb közvéleményben. Feinstein ugyanakkor soha nem távolodott el a szakmától, de kétségtelen tény, hogy a már tizenévesen csodagyerekként szamon tartott fotográfus harmincas éveihez közeledve az árnyékba húzódott. Egyrészt a New York-i Jazz Loftban letelepedve a Blue Note Records vizuális kreatívjaként évtizedekre elkötelezte magát a jazz mellett; másrészt neves keleti parti művészeti oktatási intézmények oktatójaként többek közt olyan fotográfusokat indított el pályájukon, mint Mary Ellen Mark. Feinstein ugyanakkor soha nem hagyott fel a fotózással, élete végéig járta New York, benne Brooklyn utcáit és az általa „kincses szigetként” illetett Coney Island tengerparti sétányait, hogy megkérdőjelezhetetlen optimizmussal közvetítse személyes véleményét a világról, valamint meséljen arról a rendkívül heterogén nagyvárosi társadalomról, melynek egész életében aktív tagja maradt.