„Véleményt akartam mondani a társadalom életéről.” – Fotóalbumban jelentek meg Gönci (Frühof) Sándor képei

Gönci 1907-ben született, autodidakta módon sajátította el a fotográfia mesterségét és a két világháború közötti időszakban kezdett el a fényképezéssel foglalkozni. Abban a korszakban, amikor a (vizuális) művészeteket is áthatotta a jobboldali politikai ideológia. A könyv első harmadában bevezető írásokat olvashatunk, amelyekben a szerzők kontextualizálják Gönci munkásságát. Így Baki Péter Szociofotó a két világháború közti Magyarországon című írásából kiderül, hogy a korszakban a szociofotó másodlagos volt, a magyaros stílus – Balogh Rudolf, Vydarény Iván, Vadas Ernő – határozta meg a magyar fotográfiai közélet látásmódját. Ugyanakkor a korszakban Magyarországon is, bár az uralkodó jobboldali politika igyekezett kevés teret engedni számukra, a baloldali művészeti mozgalmak is fontos szerepet játszottak a művészeti-politikai közéletben. Gönci (Frühof) Sándor fiatal felnőtt korában következett be a nagy gazdasági válság, aminek a szegényebb társadalmi rétegekre gyakorolt hatása elemi tapasztalat volt számára. Így Gönci bekapcsolódott a külföldről hazatérő Kassák Lajoshoz és köréhez kötődő avantgárd, baloldali, szociálisan érzékeny művészeti-politikai Munka-kör nevű csoportosuláshoz – olvasható Gönci András Gönci és a Munka-kör című írásában. A Munka-kör kitűzött célja volt, hogy be- és felmutassa a munkásosztály mindennapi életének pillanatait, nehézségeit és gondjait, de mindezt ne csupán a nyomort esztétizálva, hanem önálló és új képi-esztétikai minőséget hozzanak létre. Ennek a betetőzése volt az 1932-ben Pozsonyban bemutatásra került A mi életünkből című csoportos fotókiállítás, melyen láthatóak voltak Gönci (Frühof) Sándor képei is. A vándorkiállítás viszont már túlment azon a határon, melyet a kor művészeti-politikai hatalma Magyarországon megtűrt volna, ezért az itthoni bemutatására egészen 1966-ig kellett várni.

Az olvasó a bevezető írások után 6 tematikus fejezeten keresztül ismerkedhet meg Gönci leghíresebb és legérdekesebb fotóival. A Hangyatelep sorozatban Gönci a munkát kereső Rákos György és családjának mindennapjait mutatja meg. Megrendítő portrékon láthatjuk a hangyatelepen élő gyerekek szórakozásait, életük helyszíneit és Rákos György munkakeresésének novellaszerű történetét. A sár központi eleme a hangyatelepnek; ezzel építenek maguknak házat, ebben játszanak a gyerekek, ez veszi őket körül. Hasonlóan a Hangyatelephez, de elrugaszkodva a beazonosítható szereplőktől, a városi szegénységet mutatja be a Városi sors című fejezet. Gönci képei az alanyainak a nyomorúságát és kilátástalanság érzéseit közvetítik, ugyanakkor a felvételei mély empátiáról és a humánumra odafigyelés gesztusáról tanúskodnak. Az Építők című fejezetben a munkásosztályt követhetjük nyomon, ahogy a különböző épületeket készítik. Ezeken a fotóin Gönci egyedi perspektívákkal, izgalmas térgeometriai megoldásokkal teszi vizuálisan érdekessé az egyébként is izgalmas és sokszor veszélyes munkafolyamatokat. A Vidék című fejezetben Gönci a magyar vidéki embereket, a parasztokat követi nyomon. A szociofotó „természetes” közege inkább a város, az urbánus „vidék”, ebben a fejezetben viszont a vidéki embereket és az ő életüket láthatjuk, annak minden elemével és munkájával együtt. Ezáltal a gesztus által, hogy vidékre is ellátogatunk, a könyv és Gönci kitágítja a szociofotográfia perspektíváját – és méltán válik Gönci a szociofotó műfajának megkerülhetetlen alakjává Magyarországon. A Kísérletezés című fejezetben Gönci elszakad az emberektől és a különböző struktúrákat, tárgyak és alakok fény-árnyék játékait és kompozícióit rögzíti. A hatodik, Család, barátok személyesebb hangvételű fejezetben pedig Gönci (Frühof) Sándor számára fontos embereket, így pedig a művészt ismerhetjük meg.