Menü

Miben rejlik a fotográfia esszenciája? – Daido Moriyama retrospektív kiállítása a Photo Elyséeben

24 • 10 • 09Kéri Gáspár

Közel hatvanéves pályafutása során egyszerre mutatta be és vonta kérdőre a világot, miközben a mai napig következetesen kérdőjelezi meg a japán társadalomról kialakult sztereotípiákat is. Radikális esztétikájával már a kezdetektől elutasította a dokumentarista fotográfia dogmatizáló jelenségeit, markánsan képviselve a médium demokratikus erejét. A kortárs japán fotográfia élő legendája, Daido Moriyama életműve egyik legteljesebb európai válogatása a Lausanne-i Photo Elysée retrospektív kiállításán tekinthető meg 2025. február 23-ig.   

Daido Moriyama 1938-ban született Oszaka prefektúra Ikeda nevű városában, gyermekkorát és felnőtté válását pedig meghatározta a második világháború megalázó vereségéből újjászülető Japán társadalmának átalakulása. Az amerikai megszállás évei, a gazdaság és a politikai élet elképesztő sebességben lezajlott nyugati típusú átalakulása, a japán tradíciók és a nyugati kulturális hatások ütközése Moriyamát már a kezdetektől arra ösztönözte, hogy ezeket a jelenségeket a számára legdemokratikusabbnak tartott médium, a fotográfia segítségével rögzítse. Mindeközben a tömegmédiának, köztük főként magazinoknak dolgozó fotográfust olyan alkotók befolyásolták, mint az író Jack Kerouack, a képzőművész Andy Warhol, vagy az ugyancsak fotográfus William Klein.

Az 1960-as, 1970-es évekre kialakult Moriyama sajátos stílusa, melyet fényképei szemcsés és gyakorta életlen esztétikája határoz meg. Történt mindez abban az időszakban, amikor a népszerű és nagy példányszámú japán magazinok fotóillusztrációi szinte kizárólag a humanista fényképezés esztétikája és mondanivalója segítségével reprezentálták a kiemelt nemzeti témákat. Ám a domináns, európai gyökerű stílussal szemben Moriyama nyers képi világa számos rövid életű, de annál nagyobb hatású magazinban jutott érvényre, köztük az egyik legfontosabb a Provoke volt, amely cáfolata volt mindannak, amit az európai stílusú fotóriport képviselt akkoriban. A mindössze három számot megélt magazin kulturális hatásai a Nyugat ingerküszöbét is jócskán elérte, miközben Japánt segítette felhelyezni a progresszív fotográfia világtérképére.

0103

Fotó: Tokyo, 1969. From 'Accident, Premeditated or not'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Shizuoka, 1968. From 'A Hunter' © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Hyogo, 1971. From 'A Hunter'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

„Az a fotográfus, aki a kamera hagyományos aspektusait használva próbál boldogan beilleszkedni a világba, végül beleesik a saját maga számára ásott »ötlet« csapdájába.” (Daido Moriyama)

0103

Fotó: Yokosuka, 1965. From 'Japan, a Photo Theater'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation.

0103

Fotó: Tokyo, 1982. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

Míg Moriyama széles körben elsősorban a rontás esztétikáját gyakorta felmutató kontrasztos, fekete-fehér képeiről ismert, a Photo Elysée kiállításán azok a színes fotográfiái is megjelennek, melyeket személyes esszéknek szánt, vagy olyan magazinokkal együtt dolgozva készített az 1970-es, 1980-as évek során, mint a Camera Mainichi, az Asahi Camera, vagy az Asahi Journal. Ám nem maradnak el azok az anyagok sem, amelyek a tömegmédia – a nyomtatott sajtó és a televízió – hírképeinek és reklámjainak a reprodukálásával, valamint új kontextusba helyezésével tartanak tükröt a mindenkori társadalmaknak. A kiállítás a jelenbe érkezve Moriyama folyamatosan formálódó kísérleteinek egyik legfontosabb platformja, a Record magazin teljes áttekintésére törekszik. A többször újraindított lap a mai napig 57 számot élt meg, s minden egyes kiadás a világ egy adott városára fókuszálva mutatják be az alkotó publikus terek iránti érdeklődését, valamint az utcai fényképezés moriyamai gyakorlatát. A Photo Elysée Daido Moriyama – A Retrospective című tárlata most a látogató számára teszi fel azt a kérdést, amit a japán fotográfus munkássága során önmagának is nemegyszer szegezett: vajon miben rejlik a fotográfia esszenciája?

0103

Fotó: Tokyo, c. 2000. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Tokyo, 1982. From 'Memories of a Dog'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: For 'Provoke #2', Tokyo, 1969. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Tokyo, 1966. From 'Japan, a Photo Theater'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

„A fényképek az örök világ – a mindennapi élet – darabjai, valamint a fény és az idő foszlányai. Emellett az emberekről és történelmükről szóló megérzések, inspirációk, feljegyzések és emlékek töredékei is. Egy másik nyelvet és világot tárnak fel, amely a valóság objektiválásával válik láthatóvá és érthetővé a fényképezőgépek segítségével. Megmutatják nekünk a szépséget és a gyengédséget, valamint néha a csúfságot és a kegyetlenséget – nem válaszként, hanem mindig új kérdésként. Úgy hiszem, a fényképek egy hiányos kirakós darabjai, ezért szenteltem és szentelem magam a fényképezésnek.”

0103

Fotó: Minato, Tokyo, 1969. 'Design', Dec., 1969. (c) Daido Moriyama_. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Tokyo, 1967. From 'Japan, a Photo Theater'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Kanagawa, 1967. From 'A Hunter'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: From 'How to Make Beautiful Photos', 1987. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Tokyo, 1969. From 'Accident, Premeditated or not'. © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

0103

Fotó: Tokyo, 1970. From 'Farewell Photography' © Daido Moriyama. Daido Moriyama Photo Foundation

Jegyzetek

Daido Moriyama – A Retrospective
Photo Elysée
2024. szeptember 6. – 2025. február 23.