Menü

Múltunk és emlékeink vizualizálása a mesterséges intelligencia segítségével – A Synthetic Memories projektje

24 • 10 • 24Kéri Gáspár

Egy barcelonai kezdeményezés, a Synthetic Memories akadémiai és művészeti intézményekkel együttműködve 2022-es indulása óta arra tesz kísérletet, hogy a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruáljon olyan személyes és kollektív emlékképeket, amelyeket a múltban sem fényképen, sem mozgóképen soha nem rögzített senki. Az AI alapú képi rekonstrukció a személyes múlt feldolgozását, a kollektív történelmi emlékezet megőrzését, valamint a demenciában szenvedők emlékeinek a megmentését egyaránt hivatott segíteni.

A vizuális memória képi rekonstrukciójának rendszerszintű alkalmazását nem a jól megfontolt üzleti szándékok vezérlik, hanem a személyes múlt traumáinak a feldolgozása, valamint a kollektív történelmi emlékezet vizualizálásának az igénye. Ám nem elégszik meg ennyivel a Syntethic Memories: munkájukba ugyanúgy beletartozik a gondtalan gyermekkor meghatározó pillanatainak a képi előhívása, mint a korai stádiumú Alzheimer-kórban szenvedők emlékeinek a megmentése. A rekonstrukciós munkában a közös nevezőt az AI használata jelenti, s jellemzően azokat a személyes emlékeket idézik meg a tudományos szakemberekből és vizuális művészekből álló csapat tagjai, amelyekről a múltban sem fénykép, sem mozgókép nem készült. Vagy ha készült is, régen elveszett az idő sodrában.

„A kezdeményezés 2022 óta a világ különféle közösségeivel működik együtt, személyes interjúk segítségével építve múltjukról vizuális rekonstrukciókat. E rekonstrukciók nem a múlt tényszerű reprezentációi, inkább olyan emlékezetvektorok, amelyek az emberek emlékein alapulnak.”

0103

© Domestic Data Streamers

0103

© Domestic Data Streamers

A kutatás egyik leglátványosabb eredménye az a folyamatosan bővülő archívum, amelyben néhány mondatos visszaemlékezések kíséretében láthatók a mesterséges intelligencia segítségével generált fotografikus képek. Olyan képekről beszélünk, amelyek elkészítéséhez a visszaemlékező a tőle telhető legtöbb információt megadta; legyen szó színekről, formákról hangulatokról, illetve tárgyakról, személyekről, vagy publikus városi terek és az intim szféra helyszíneiről.

A projekt jelentőségét mutatja, hogy a Synthetic Memories szorosan együttműködik a Toronto University, a New York-i School of Visual Arts, az Universitat Politècnica de Catalunya és a barcelonai Elisava művészeti egyetem különféle tanszékeivel, valamint kutatási műhelyeivel. A Syntethic Memories AI kompatibilis memóriarekonstrukciója kutatásai során arra is törekszik, hogy az etikai biztosítékok rendszerét kialakítva segítse az egymás megértésére való törekvést, valamint erősítse a kapcsolattartásra irányuló képességeinket.

Jegyzetek