Az egyik első fotográfiai kooperáció – a David Octavius Hill és Robert Adamson páros
25 • 01 • 24Szabó Benedek
A 19. század egyik legjelentősebb fényképészpárosa – David Octavius Hill (1802–1870) és Robert Adamson (1821–1848) – tájképeikről, városi felvételeikről ismertek, de jelentőségük nem csak ebben keresendő. Különleges portréik már korukban ismertté tették őket, de az ő nevükhöz fűződik a fotográfia történetének első hosszú távú dokumentarista sorozata is. Fényképeik napjainkban művészeti és fotográfiatörténeti szempontból is fontosak, mivel felvételeik egy olyan időszakból tudósítanak, amelyről kevés fénykép maradt ránk. A művészpáros képei a Das Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg és a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálhatók.
Hill és Adamson skót fotográfusok a 19. század legjelentősebb fotográfiái közül többet közösen készítettek. Eredetileg egyikőjük sem fényképészettel foglalkozott, Hill kezdetben tájképfestő volt, Adamson pedig mérnökként dolgozott, közös munkájuk 1843-ban kezdődött. Ekkoriban két kiforrottabb fényképészeti eljárás létezett: a Louis-Jacques-Mandé Daguerre által jegyzett dagerrotípia, és William Henry Fox Talbot találmánya, a kalotípia. A fotográfusok úgy döntöttek, hogy Talbot találmányát fogják használni, mivel ez a technika lehetővé tette az arckifejezések és a gesztusok részletesebb megmutatását is. A páros számára ez lényeges szempont volt, mivel képeiken az alanyok személyiségét is meg szerették volna mutatni.
A korai portréfényképek gyakran hosszú expozíciókat igényeltek, így az alanyoknak percekig mozdulatlanul kellett állniuk, Hill és Adamson portréi azonban spontaneitást és természetességet sugároznak. Ez figyelhető meg korszakalkotó fotográfiai projektjük képein, amelyet 1843 és 1847 között készítettek. A közel 130 képből álló sorozat egy kis halászfaluban, az angliai Newhavenben élő halászcsaládokról szól. A művészpárosnak az volt a terve, hogy az emberközeli portrékból összeállított album eladásából befolyó összeget felajánlják a rossz körülmények között élő halászoknak, ám azt nem tudni, hogy mindez mennyire volt sikeres.
Egyik következő munkájukban Edinburgh városának épületeire, a városi környezet átalakulására koncentráltak. Ekkor épült a városban Sir Walter Scott skót költő, regényíró épületnagyságú emlékműve, a Skóciai Szabadegyház Közgyűlési csarnoka, és néhány ipari létesítmény. A felvételek között egyaránt találni áttekintő, távoli perspektívából készült képeket, és részletekre koncentráló felvételeket is, ahol esetenként emberek is feltűnnek.