„Nem láthatsz engem onnan, ahonnan magamra nézek” – Francesca Woodman a bécsi Albertinában
25 • 04 • 05Szentirmay Réka
A tragikusan fiatalon elhunyt Francesca Woodman (1958–1981) első osztrák múzeumi kiállítása 2025. április 4-én nyílt a bécsi Albertinában. A 2004-ben alapított Verbund Collection tulajdonában lévő 80 műből álló kiállítás 20 képe vintázs nagyítás a művész rövid, ám termékeny életművéből.
Francesca Woodman 13 éves korában kapta első fényképezőgépét (Yashica Mat-124G), legelső munkájaként számontartott önarcképét máig stílusának előfutáraként emlegetik. A bentlakásos középiskolai évekkel kezdődő, 1973 és 1981 közötti alkotói korszak eredménye 800 hátrahagyott alkotás. Első nagyszabású kiállítása 1986-ban nyílt. Az Ann Gabhart és Rosalind Krauss szervezte vándortárlat célja Woodman újrapozícionálása volt. A zavart, életének önkezével véget vető fiatal nő helyett a formalizmus természetes mesterét, a rendkívüli tehetséggel megáldott művészt szerették volna a középpontba helyezni. A tárlat nem csak hogy a kánon legmagasabb szintjére helyezte Woodmant: Abigail Solomon-Godeau Just Like a Woman (1986) című elemzésének eredményeként a feminizmus kultszemélyiségei közé is bekerült.
A test önreprezentációja a művészek számára évszázadok óta fontos eszköz, női alkotók esetében pedig elemi fontosságú. Míg a férfiak könnyűszerrel hozzáfértek bármiféle inspirációhoz, a nőknek sokáig elérhetetlen maradt az élő modellek megfigyelése. Habár Woodman idejében ezek az akadályok már megszűnőben voltak, a saját test mindmáig sok alkotó számára a leghozzáférhetőbb „kellék”.
Face (1975–1976) című fotóját egy meztelen női test tölti ki, arca kimarad a kompozícióból. Széttárt combjai között jellegtelen, fehér papírmasé maszk. A szemeknek és orrlyukaknak szabadon hagyott nyílásokon át némi betekintést nyerhetünk, de a legintimebb pontot a maszk zárt ajkai magabiztosan takarják. Egyik legismertebb képén, Self Deceit #1 (1978/1979), egy elhagyatott szobában törött tükördarab. A sarokba helyezett ajtónyíláson épp bekúszik valaki, meztelen teste a tükör felé hajol, akárha egy másik dimenzióba készülne belépni. Egyszerűnek tűnő, itt-ott horrorfilmekre hajazó koncepciói valójában szürrealista remekművek.
Woodman és az általa fényképezettek könnyed természetességgel viselik meztelenségüket a hátrahagyott korpuszban. A szexualitástól és identitástól szinte megfosztott testek egyfelől amolyan bútorfunkciót viselnek, másfelől Woodman korát meghazudtolóan éles kritikával és humorral szemlélik azok társadalmi szerepét. Képei nem csupán fotográfiák, hanem egy-egy helyszíni performansz dokumentumai a testiség, a kiszolgáltatottság és a pótolhatóság kíméletlenségéről.
„Munkájának súlya és szélsőségessége fájdalmas tapasztalatok eredménye; annak érzéki szépsége és álomszerű utalásai azonban az akarat erejéről, az alkotói örömről adnak tanúbizonyságot—nyelvtől, kultúrától, képtől és testtől független utat járva."
Just like a woman. A Solomon-Godeau. Francesca Woodman: Photographic Work, 11-35, 1986. 56, 1986.
Francesca Woodman munkáját alábecsülni könnyű, első ránézésre nem feltétlenül tűnnek többnek egy fiatal művészképzős találékonyan megközelített házi feladatainál. Érdemes azonban hosszabb időt eltölteni a képekkel. Minél tovább tűnődünk azon, hogy mit is jelenthet egy-egy szimbólum, annál nyilvánvalóbb, hogy miért is érdemes őt számon tartanunk.
Francesca Woodman. Works from the VERBUND COLLECTION, Vienna
Tietze Galleries | The ALBERTINA Museum
2025. április 4. – július 6.
Kurátor: Gabriele Schor