Varga Dzsenifer: Több mint menedék
25 • 07 • 19Punkt
A Hemző Károly Alapítvány 2025-ben tíz jelölt közül választotta ki azt az öt finalistát – Horváth Júliát, Mohos Mártont, Mohos Zsófiát, Varga Dzsenifert és Zoltai Andrást – akiknek munkáiban társadalmunk fontos kérdései kerültek fókuszba. Az idei díjat Zoltai András nyerte el, akinek sorozatát már publikáltuk itt a Punkton, de az elmúlt évekhez hasonlóan az elmúlt hetekben a Galéria rovatunkban bemutattuk az idei Hemző-díj finalistáit is.
Varga Dzsenifer: Több mint menedék
A RÉS Alapítvány női éjjeli menedékhelye egész évben nyitva áll a rászorulók előtt: nyáron 35, télen 50 hajléktalan nő számára biztosít alvóhelyet minden este hattól másnap reggel nyolcig. A Podmaniczky utcai szállón már több mint három évtizede térítés és feltételek nélkül vehetik igénybe a lakók az alvási, fürdési, mosási és ételmelegítési lehetőségeket, valamint igény esetén vacsorát, meleg teát is kapnak. A menedékhely jóval többet ad a hajléktalan nőknek, mint pusztán menedéket. Bárki kaphat segítséget szociális ügyintézésben, adományok által új ruhát, igény esetén rendelkezésre állnak könyvek, újságok és internet is. A szállóra érkezési sorrendben lehet bekerülni, a lakók felvételéről az ügyeletes szociális munkás dönt. Habár hivatalosan hattól lehet jönni, sokan már két órával a nyitás előtt itt vannak. Az épületben több sokágyas lakószoba működik, a beengedést követően mindenki megkapja, hogy aznap éjjel hova szól a helye. Érezhetően vannak preferált helyek, akadnak összeszokott párosok, csapatok is. A menedékhely két szinten működik: a felső szinten helyezkednek el a lakószobák, a vizes blokk, az ügyeleti szoba, valamint az értékmegőrző, ahova éjszakára el lehet zárni az értékes holmikat. Az alsó szinten további ágyakkal felszerelt szobák mellett helyet kapott egy közösségi tér is. A szállón időről időre megjelennek új arcok, de van egy megszokott társaság, attól is ilyen családias a hangulat. A dolgozók épp ezért döntöttek úgy, hogy két szobában állandó helyeket alakítanak ki a visszatérő lakóknak. Miután mindenki elfoglalta az ágyát, sokan kihasználják a lehetőséget, hogy kimossák ruháikat, megvacsorázzanak és lefürödjenek. A lámpaoltás este 9-kor történik, ezután aki elhagyja a szállót, már nem térhet vissza aznap éjjel. Az alapítvány célja a hajléktalan emberek helyzetének enyhítése: segíteni a túlélést, megelőzni az állapotromlást, és támogatni a rászorulókat abban, hogy kimozduljanak a hajléktalan létből.
2024 elején látogattunk el a szállóra újságíró kollégámmal, hogy riportot készítsünk a 24.hu számára. Az ott élő nők történetei, valamint a kezdeményezés emberközpontú szemlélete mély benyomást tett rám, ezért az év folyamán többször is visszatértem. Így lehetőségem nyílt arra is, hogy az év végén megörökítsem a karácsonyi készülődés pillanatait.
Ez az időszak különösen megterhelő a szálló lakói számára, hiszen sokan egyedül, családtagjaiktól távol töltik az ünnepeket. A szociális munkatársak ilyenkor kiemelten figyelnek arra, hogy a közösség számára mégis megteremtsék az ünnep hangulatát. 2024-ben a lakók kézzel festett fakorongokat készítettek, amelyeket a nagykörúton osztottak szét a járókelők között, hogy egy-egy kedves gesztussal kívánjanak boldog ünnepeket az arra haladóknak.