Dokumentumfilm készült a japán fotográfusról, aki szó szerint eltemette életművét
25 • 10 • 01Baki László
Ukai Giokuszen (1807–1887) neve kevésbé ismert, mint kortársaié, mégis a japán fotográfia úttörő alakjaként tartják számon. A szamurájcsaládból származó Ukai eredetileg művészként és antikgyűjtőként tevékenykedett, majd Jokohamában találkozott az amerikai Orrin Freemannel, akitől megtanulta a fényképezés technikáját. 1860 körül nyitotta meg az Aisendōt, Japán első hivatásos fotóstúdióját, amelynek neve azt jelenti: ’Az igaz képek csarnoka’. A műtermében főként arisztokratákat és szamurájokat örökített meg ambrotípiatechnikával.
Ukai mindössze nyolc éven át működtette műtermét, majd amikor Japánban a fényképezés szélesebb körben is kezdett elterjedni, váratlanul hátat fordított a fotográfiának, és visszatért az antikvitások világához. A fényképek fakulása és az anyag törékenysége egyre inkább elkeserítette, így 1883-ban különös döntést hozott: több száz üveglemezre rögzített negatívját saját sírhelye mellett, a tokiói Janaka temetőben elásta. Négy évvel később őt is ott temették el. Bár életének és munkásságának emlékét két sírkő őrzi, ő szinte teljesen feledésbe merült.
1956-ban fotótörténészek és Ukai leszármazottai feltárták a sírhelyet, ahonnan mintegy száz üveglemez került elő, többségük azonban súlyosan sérült volt vagy teljesen megsemmisült. A fennmaradt képekből azonban kirajzolódik Ukai különleges látásmódja: portréi gyakran szakítottak a kor konvencióival, modelljeit olykor félrefordulva vagy szokatlan beállításban örökítette meg. 2009-ben újabb feltárási kísérlet történt, de a talaj állapota és a korábbi bolygatások miatt alig találtak újabb leleteket. Ma a fennmaradt darabok magán- és közgyűjteményekben vannak.
„Közel 150 évvel ezelőtt egy férfi gondosan gödröt ásott, és több száz üvegnegatívot helyezett a földbe. Elásta őket. És azok ott feküdtek úgy hetven éven át. Néhány túlélte, a legtöbb nem. A férgek martalékává váltak. Szomorú, de valahol költői gesztus is egyben”
– hangzik el a BBC legújabb dokumentumfilmjében, amely ismét reflektorfénybe állítja a különös sorsú fotográfust, aki, bár életében elfordult a fényképezéstől, ma a japán fotótörténet egyik legizgalmasabb alakjaként kap újra figyelmet. A dokumentumfilmben két fotótörténész, Naomi Izakura, a JCII Camera Museum kurátora, és Torin Boyd filmes és fotóriporter beszél Ukai pályájáról, az elásott negatívok jelentőségéről és az új felfedezésekről, amelyek az Ukairól szóló kutatás során láttak napvilágot.
