Brandt Zimbabwében készült fekete-fehér fényképei, korábbi sorozataihoz hasonlóan, úgy jöhettek létre, hogy ugyanazon a helyszínen több képet is készített, amelyeket a fényképezőgépen belül vagy számítógépes utómunkával egyesített. A fotográfus módszeréhez hozzátartozott, hogy nem idomított állatokkal dolgozott, hanem megvárta, hogy az adott helyen az emberek között élő valamelyik példány besétáljon az előre berendezett és bevilágított térbe. Több esetben erre heteket kellett várni, és szinte csak éjszaka lehetett dolgozni, mivel nappal az állatok ritkábban merészkednek az emberek közelébe.
Brandt sok esetben előre felépítette az állványrendszert, elhelyezte a világítást, a kamerákat és különböző tárgyakat, hogy azok vonzzák az állatokat a beállított térbe. Ő és csapata mindig elegendő időt hagytak arra, hogy az állatok megszokják az új elemeket – a díszleteket, a fényeket –, így fokozatosan nőtt annak az esélye, hogy belépjenek a kompozícióba. Bizonyos projektjeiben – különösen a This Empty World sorozatban – azonban már nem csupán a látványra törekedett: az emberek és állatok közös veszteség- és melankóliaérzetét akarta megragadni. Ezekben az esetekben előbb az állatokról, majd később az emberekről készítette el a felvételeket. Brandt munkamódszere tudatosan épült fel: először rögzítette az állatokat, majd visszatért a helyszínre, és ugyanabból a kameraállásból felépítette a teljes díszletet, beállította az embereket, valamint az egyéb kompozíciós elemeket. Az így létrejövő felvételek pontos egymásra illesztéséből születnek meg a kész felvételek, amelyeken már együtt látható az összes szereplő. A művész egy interjújában így jellemezte a fényképeit:
