A vizuális brand genezise: Oscar Wilde és Napoleon Sarony 1882-es portréja
26 • 01 • 31Sas Liza
2026. február 18-án a Bonhams Knightsbridge-i árverésén egy látszólag szerény méretű kabinetkártya kerül kalapács alá. A szépia tónusú albuminprinten Oscar Wilde áll, teljes alakos beállításban, egy díszített stúdiófalnak támaszkodva. A becsérték 1500 és 2500 font – átszámítva nagyjából 670 ezer és 1,1 millió forint között – mozog. A tétel azonban jóval többet hordoz, mint amennyit ezek a számok sugallnak: egy vizuális korszakváltás lenyomatát.
A fotó az Oscar Wilde: The Collection of Jeremy Mason című aukció része. Mason hat évtizeden át épített, több mint ötszáz darabot számláló gyűjteménye nem egyszerűen egy író relikviáit sorakoztatja fel, hanem egy életmű köré szerveződő kulturális mitológiát. Az árverés időzítése is beszédes: Wilde halálának 125. évfordulójára esik. Ebben a kontextusban a Sarony-fotó nem illusztráció, hanem kiindulópont.
A Québecben született, majd New Yorkban karriert építő fotográfus 1871-ben nyitotta meg Union Square-i műtermét, amely rövid időn belül a 19. századi amerikai hírességkultúra egyik központjává vált. Sarony nem pusztán portrékat készített, hanem karaktereket gyártott. A Mathew Brady utáni generáció egyik legmeghatározóbb alakjaként pontosan értette, hogyan lehet egy arcot, egy testtartást, egy ruhadarabot vizuális narratívává formálni. Kamerája előtt Sarah Bernhardt, Mark Twain és Nikola Tesla is megfordult — mindannyian olyan emberek, akiknél a kép már szorosan kapcsolódott a kultuszhoz, amit képviseltek.
Oscar Wilde esetében azonban fordított volt a helyzet. Amikor az író 1882 januárjában megérkezett Amerikába, még alig ismerték. Előadókörútra érkezett, hogy az esztéticizmusról beszéljen, és tudatosan építette saját nyilvánosságát. Ennek részeként kereste fel Sarony műtermét. A fotózások során mintegy huszonhét felvétel készült róla különböző pózokban: steppelt szmokingkabátban, térdnadrágban, selyemharisnyában, lakkcipőben. A most árverésre kerülő kabinetkártya ezek közül az egyik, a negatívon a 12-es sorszámmal jelölve.
Sarony állítólag annyira izgalmas jelenségnek találta Wilde-ot, hogy még szokásos tiszteletdíjáról is lemondott. Jeremy Mason egy korábbi nyilatkozatában megemlíti, hogy a fotográfus az akkor még ismeretlen írót „egzotikus teremtménynek” láttatta. A képek hatása azonnali volt: Wilde gyakorlatilag ezeknek a portréknak köszönhetően vált híressé Amerikában. Mielőtt megszülettek volna a művek, amelyek később kanonizálták – Dorian Gray arcképe, Bunbury –, már létezett a figura.
0103
Fotó: Napoleon Sarony:
Cabinet card photograph of Oscar Wilde, taken in New York, 1882
© Bonhams 2001-2026
Ez teszi a Sarony–Wilde-sorozatot különösen érdekessé. Míg Twain vagy Tesla esetében a fénykép egy már meglévő szellemi teljesítményt erősített meg, Wilde-nál maga a kép vált a produktummá. Sarony nem dokumentált, hanem előállított: pózokkal, kellékekkel, festett hátterekkel és szőrmeborítású heverőkkel hozta létre azt az intellektuális, enyhén dekadens aurát, amely később elválaszthatatlan lett Wilde nevétől.
A most aukcióra kerülő kabinetkártya így nem csupán egy 19. századi fotográfiai tárgy. Sokkal inkább annak a pillanatnak a bizonyítéka, amikor a vizuális identitás megelőzte az életművet és a modern értelemben vett celeb megszületett. A fotó megmaradt, a bársony anyagszerűsége dacol az idővel – a történelem pedig végül igazolta Wilde tételét: az élet utánozza a művészetet, nem pedig fordítva.
