Vihar Nan Goldin körül: intézményi cenzúra és kurátori lemondások a torontói Art Gallery of Ontarióban
26 • 02 • 14Kéri Gáspár
Jelentős port kavart a nemzetközi művészeti életben a torontói Art Gallery of Ontario döntése, amellyel elálltak Nan Goldin legújabb alkotásának a megvásárlásától. Az eset rávilágít a magánadományozók és a múzeumi függetlenség közötti feszültségre, a döntést követő felháborodás pedig kurátori lemondásokhoz és egy jelenleg már több mint hétszáz főt számláló tiltakozó nyilatkozathoz vezetett.
A kortárs fotográfia egyik meghatározó alkotója, Nan Goldin vizuális naplói és a társadalom perifériáján élőkről készült anyagai mellett aktivizmusáról is jól ismert. Miután évekig sikeresen harcolt a műpártoló Sackler család által gerjesztett modern kori fájdalomcsillapító-válság ellen, az utóbbi időben a palesztin ügy melletti kiállása került tevékenysége középpontjába. Aktuálisan ez az elkötelezettség vált nemrég egy intézményi válság kiindulópontjává Torontóban, amiről az Artnews cikke is beszámolt.
A botrány januárban robbant ki, miután kiderült, hogy az Art Gallery of Ontario (AGO) nem veszi meg Goldin 2024-es Stendhal Syndrome című mozgóképes alkotását. A művet eredetileg három intézmény – az AGO, a Vancouver Art Gallery és a minneapolisi Walker Art Center – közösen tervezte megvásárolni. Míg az utóbbi két múzeum végül lebonyolította az üzletet, Torontó az utolsó pillanatban kihátrált.
A döntés mögött a hírek szerint Judy Schulich, a múzeum egyik magánadományozója és legbefolyásosabb kuratóriumi tagja állt. A Schulich Foundation – Kanada egyik legnagyobb magánalapítványa – vezetőjeként fellépő Schulich állítólag antiszemitának bélyegezte a zsidó származású amerikai fotográfust a gázai övezettel kapcsolatos álláspontja miatt.
0103
Fotó: team art in berlin: Nan Goldin
Az intézmény belső köreiből érkező információk szerint a vásárlás elleni szavazás szoros, 11–9 arányú volt, a következmények viszont annál drasztikusabbak lettek. John Zeppetelli, az AGO modern és kortárs művészeti kurátora, aki Goldin és alkotása elkötelezett támogatója volt, a szavazás eredményének következményeként lemondott posztjáról, példáját más bizottsági tagok is követték. A felháborodás azonban nem maradt a múzeum falain belül. Egy nyílt levél látott napvilágot, amelyet eddig több mint 700-an írtak alá – köztük maga Nan Goldin is. A petícióval egyetértők Schulich lemondását követelik és élesen bírálják azt a tendenciát, amely során vagyonos adományozók ideológiai alapon avatkoznak bele kurátori döntésekbe, ezzel cenzúrázva a művészi szabadságot. Ahogy a levelükben is megfogalmazták.
„A vagyon és az intézményi hatalom felhasználása a kurátorok megfélemlítésére, a szakmai döntéshozatal felülírására és a művészek cenzúrázására ellentétes a művészi szabadság eszméjével.”
A botrány hatására a múzeum független irányítási felülvizsgálatot rendelt el, majd bejelentette, hogy 2026-ban kettéválasztják a modern és kortárs művészeti bizottságot. Előbbi a 20. századi, utóbbi a kortárs 21. századi művészetre fókuszál majd, azt remélve, hogy ezzel elkerülhetők lesznek a hasonló ideológiai súrlódások. És bár a Stendhal Syndrome nem kerülhetett be a torontói gyűjteménybe, az AGO kollekciója így sem marad Goldin-művek nélkül. A múzeum továbbra is őriz három fontos fotográfiát az alkotó korábbi korszakaiból, a Brian in Hotel Room with Three Beds, Mérida, Mexico (1982), a Cody in the Dressing Room at the Boy Bar, NYC (1991) és a My Bed, Hotel La Louisiane, Paris (1996) című alkotásokat.
Az eset mindeközben rávilágít arra a világszintű jelenségre is, melynek következményeként a kulturális intézmények a politikai megosztottság és a finanszírozási függőség csapdájába esnek. Kérdéses ugyanakkor, hogy a bejelentett strukturális reformok elegendőek lesznek-e a szakmai hitelesség és a kurátori autonómia helyreállításához egy olyan neves intézményben, mint az Art Gallery of Ontario.
