A folyamatos megújulás igénye: 70 éves a Magyar Fotóművészek Szövetsége

A Magyar Fotóművészek Szövetsége ebben az évben ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját. Története során volt az éppen aktuális kultúrpolitika kiszolgálója, a politikai, társadalmi változások elszenvedője, valamint a politika által negligált társadalmi szervezet. Egy azonban változatlan maradt: a magyar fotóművészek legfontosabb társadalmi egyesülete, tagjai 1956 óta a legfontosabb fotográfusok hazánkban. Történetéhez szervesen kapcsolódik a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum létrejötte. A Szövetség elnökével, Hamarits Zsolttal beszélgetünk a múlt értékeléséről, illetve a jövő kihívásairól.

B.P.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége hetvenéves fennállása alatt sokféle szakmai kihívással szembesült. Hogy értékeled a mai állapotokat a Szövetségen belül és kívül?

H.Zs.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége hetven éve egyszerre szakmai közösség, érdekképviselet és kulturális műhely, jelenleg 330 tagja van. Hetven év alatt a fotográfia szerepe és társadalmi megítélése is alapvetően átalakult: a klasszikus analóg korszakból eljutottunk a digitális képáradat és a mesterséges intelligencia idejéig. A Szövetségnek mindig az volt a feladata, hogy ezekre a változásokra ne csak reagáljon, hanem értelmezési keretet és szakmai minőséget is kínáljon egyszerre. A mai helyzetet kettősnek látom. Belső értelemben a Szövetség erőssége továbbra is a tagok szakmai sokszínűsége. Több generáció dolgozik együtt: jelen vannak a klasszikus dokumentarista és autonóm fotográfiai hagyomány képviselői, a tagság több mint fele 60 év feletti, ugyanakkor egyre több fiatal alkotó érkezik, akik természetesen használják az új technológiákat, a multimédiás gondolkodást vagy akár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos vizuális kísérleteket is. Ez hatalmas inspirációt, de egyben kihívást is jelent, mert meg kell találni az egyensúlyt a hagyományőrzés és a megújulásra való nyitottság között. Külső szempontból a legnagyobb változás az, hogy a kép soha nem látott mértékben vált a mindennapi kommunikáció eszközévé. Ma mindenki fényképeket készít, képeket oszt meg, vizuális tartalmat gyárt. Ez ugyan sokaknak demokratikus és izgalmas folyamatnak tűnik, viszont szigorúan fotográfusi szemszögből vizsgálva egyben felértékeli a fotóművészet valódi szerepét: a gondolati mélységet, az alkotói felelősséget és a vizuális hitelességet. Egy szakmai szervezetnek ma már nem elég kiállításokat szerveznie; fontos feladata a vizuális kultúra képviselete, az oktatás, a nemzetközi kapcsolatok építése és a szerzői jogi, illetve szakmai érdekek védelme is, ez azonban rengeteg munkát és szervezést jelent. Úgy érzem, hogy a Szövetség ma stabil alapokon áll, de folyamatos megújulásra van szüksége. Nyitottabb párbeszédre a fiatal generációkkal, erősebb nemzetközi jelenlétre és arra, hogy a fotográfiát ne csupán technikai médiumként, hanem önálló kulturális nyelvként képviseljük. A hetven év nem lezárás, inkább egy olyan pont, ahonnan újra meg kell fogalmaznunk, mit jelent ma Magyarországon fotóművésznek és a Szövetség tagjának lenni.

B.P.

Elnökséged alatt mely területeket értékeled kitörési pontoknak a magyar fotográfián belül, illetve az elnökséged szakmai víziója merre irányítja a folyamatokat?

H.Zs.

Mint már előbb is említettem, az egyik legfontosabb feladatnak azt tartom, hogy a magyar fotográfia egyszerre tudja megőrizni a saját hagyományait és hitelesen kapcsolódni a nemzetközi kortárs vizuális diskurzushoz. Az elmúlt években világossá vált, hogy a fotográfia
határai kitágultak: ma már természetes az átjárás a képzőművészet, a mozgókép, az installáció vagy a digitális és mesterséges intelligenciával támogatott vizuális rendszerek között. Ezt nem veszélyként, hanem lehetőségként kell értelmeznünk.
Kitörési pontnak látom mindenekelőtt a fiatal alkotók nemzetközi jelenlétének erősítését. Magyarországon rendkívül erős fotográfiai tudás és vizuális érzékenység halmozódott fel, de ezt sokkal tudatosabban kell láthatóvá tenni külföldön is — fesztiválokon, szakmai
együttműködésekben, rezidenciaprogramokban és nemzetközi kiállítási kapcsolatokon keresztül. Ezekre adott válaszként az eddig hároméves elnökségem alatt jó kezdeményezésnek bizonyult a Pécsi Fotóbiennálé programjainak az újjáélesztése, az Art Market Budapest nemzetközi fotókiállításain való megjelenésünk és a brüsszeli, valamint a berlini Collegium Hungaricumban csoportos kiállítások megvalósítása, nem utolsósorban a Kortárs Magyar Fotográfia 2024 album kiadása.
Nagyon fontosnak tartom továbbá a dokumentarista fotográfia újraértelmezését is. A hiteles vizuális történetmesélésnek ma különös értéke van egy olyan korszakban, ahol a képek manipulálhatósága mindennapossá vált. A magyar fotográfiának ezen a területen komoly hagyománya van, és ezt a kortárs társadalmi kérdések felé nyitva lehet tovább építeni.
Szintén stratégiai területnek gondolom az oktatás és a vizuális nevelés kérdését. Nemcsak alkotókat kell támogatnunk, hanem a közönség vizuális tudatosságát is erősíteni kell. A jövőben a képértés legalább olyan fontos készség lesz, mint az olvasás vagy az írás.
Az elnökség szakmai víziója ezért három fő irány köré szerveződik: a generációk közötti párbeszéd erősítése, a nemzetközi kapcsolatok tudatos építése és a kortárs technológiai változásokra adott szakmai válaszok kidolgozása. Olyan Szövetséget szeretnénk működtetni,
amely egyszerre őrzi a magyar fotóművészet értékeit, ugyanakkor nyitott műhelyként képes reagálni a gyorsan változó vizuális kultúrára.

B.P.

Mit gondolsz az elmúlt hetven év legnagyobb tanulságainak és mit tapasztaltál a Te személyes munkád során az elmúlt években?

H.Zs.

A legfontosabb tanulságnak talán azt tartom, hogy a fotográfia mindig képes volt megújulni, még akkor is, amikor sokan egy-egy technológiai vagy társadalmi változás miatt a végét jósolták. Az elmúlt hetven évben a magyar fotográfia átélt politikai korszakváltásokat, technikai forradalmakat, intézményi átalakulásokat és teljes vizuális paradigmaváltásokat. Mégis minden időszakban megszülettek azok az alkotások, amelyek érzékenyen és hitelesen reagáltak a kor kérdéseire. Ez számomra azt bizonyítja, hogy a fotográfia ereje nem az eszközökben, hanem az emberi látásmódban és a kreativitásban rejlik.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége történetéből az is világosan látszik, hogy egy szakmai közösség csak akkor maradhat élő és releváns, ha képes a párbeszédre — generációk, műfajok és különböző alkotói szemléletek között. A bezárkózás mindig gyengíti a művészeti közeget, míg a nyitottság és az együttműködés új energiákat hoz. A saját munkám során az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a vizuális zaj drámai módon megnőtt. Soha ennyi kép nem vett még körül bennünket, és emiatt az alkotónak ma sokkal tudatosabban kell dolgoznia ahhoz, hogy valódi figyelmet és mélységet tudjon teremteni. Egy jó fotó ma már nem feltétlenül attól erős, hogy technikailag tökéletes, hanem attól, hogy képes megállítani a nézőt egy pillanatra ebben a folyamatos információáramlásban. Személyesen nagyon fontos tapasztalat számomra az is, hogy a fiatal generációk másképp gondolkodnak a képről, mint korábban. Kevésbé ragaszkodnak műfaji határokhoz, természetesebben mozognak a digitális és hibrid vizuális közegekben, és sokkal bátrabban kapcsolják össze a fotográfiát társadalmi, személyes vagy interdiszciplináris kérdésekkel. Ezt inspirálónak tartom, még akkor is, ha időnként újra kell definiálnunk bizonyos szakmai fogalmakat. Számomra az elmúlt évek egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a fotográfia jövője valószínűleg nem a technológiai versenyben dől el, hanem abban, hogy tud-e emberi tapasztalatot, hitelességet és gondolati mélységet közvetíteni egy egyre gyorsabb és mesterségesebb vizuális világban.

B.P.

Véleményed szerint mi lehet a fotográfia jövője a mesterséges intelligencia vonatkozásában, hogyan változtatja meg akár a Szövetség tagjainak munkáját is majd ez az új eszköz?

H.Zs.

A mesterséges intelligencia megjelenése a fotográfiában valószínűleg akkora szemléleti fordulatot jelent, mint korábban (körülbelül huszonöt éve) a digitális technológia elterjedése. Sokakban természetesen bizonytalanságot vagy félelmet kelt, hiszen az AI már nemcsak képfeldolgozásra alkalmas, hanem önálló képek létrehozására is. Én azonban úgy gondolom, hogy a fotográfia lényegét továbbra sem maga az eszköz, hanem az alkotói szándék, az érzékenység és a gondolati tartalom határozza meg.
A mesterséges intelligencia alapvetően át fogja alakítani a vizuális kultúrát, és ezen belül a fotóművészet működését is. Egyre nehezebb lesz különválasztani a dokumentált valóságot, a manipulált képet és a teljesen generált vizuális tartalmat. Emiatt felértékelődik a hitelesség, az alkotói transzparencia és az etikai felelősség kérdése. A fotográfus szerepe talán kevésbé a technikai képalkotásban, mindinkább a vizuális gondolkodásban, a koncepcióalkotásban és a jelentésteremtésben erősödik meg.

A folyamatos megújulás igénye: 70 éves a Magyar Fotóművészek Szövetsége

Következő

Egy örök álmodozó vallomása – így emlékszik René Burri özvegye a legendás svájci fotográfusra

„Ez a történet Csernobilról nemcsak mint tragédiáról szól, hanem arról is, hogy miként marad fenn az emlékezet” – Beszélgetés Maxim Dondyukkal

„Teret teremtek a figyelemnek” – beszélgetés Benedetta Ristorival a The Wall Remembers Twice című sorozatáról

„Apám képei nemcsak fotótörténet, hanem történelem is” – Interjú Peter Steinnel Fred Stein örökségéről

„Engem nem a szépség érdekel, hanem az igazság” – Beszélgetés Tóth György fotóművésszel