Az akvizíciós folyamat során Jamie M. Allen kurátor és csapata tudatosan kereste a kollekció hiányzó láncszemeit. Ennek a precíz munkának az eredménye az a két 1850-es évekből származó ivorytípia, amelyet Donald K. Weber adományozott az intézménynek. Ez a ritka és rendkívül munkaigényes eljárás – amely színezett és viaszolt sópapírok finom rétegzésével hozott létre plasztikus térhatást – főként a korai fényképészet technikai kíváncsiságát dicséri. A történeti kontinuitást jelzik a múzeum egykori munkatársainak, Beaumont Newhallnak és Nathan Lyonsnak a frissen megvásárolt alkotásai is.
A 19. századi alapozás mellett a múzeum határozottan nyit a 20. század megkerülhetetlen alkotói és a jelenkor friss hangjai felé. A San Franciscó-i Fraenkel Gallery nagylelkű felajánlásának köszönhetően tizennyolc Diane Arbus-felvétel került a gyűjteménybe, miközben a kortárs vonalat Tseng Kwong Chi, Liz Deschenes, Zig Jackson és Stanley Wolukau-Wanambwa munkái erősítik. A kurátori figyelem ugyanakkor finoman átlépi a magas művészet határait is. A masszív bővülésben természetes módon megférnek egymás mellett Nicola Toscano ötvenes évekbeli olasz családi pillanatképei, Daiho Yoshida kelet és nyugat formavilágát ötvöző divatfotói, Philip Trager mozgástanulmányai és Horst Faas nyers vietnámi háborús tudósításai.
A megszerzett művek jelentős része nem marad sokáig a raktárak mélyén, a közönség már az idei tárlatokon találkozhat velük. A látogatók hamarosan Wayne Miller bensőséges felvételein kísérhetik figyelemmel Edward Steichen mindennapjait, egy másik gyűjteményi válogatáson pedig Brett Weston, Milton Rogovin és Carl Chiarenza munkái is falra kerülnek. A George Eastman Museum legújabb, átfogó gyarapodása ismét rávilágít a fotográfia rugalmas természetére, enciklopédikus igénnyel rögzítve mindazokat a látásmódokat, amelyek a képalkotást formálják.
