November 11-én érkezik a Netflixre Ron Howard Richard Avedonról szóló dokumentumfilmje
26 • 11 • 04 Baki László Olvasási idő: 2 perc
A Netflix bejelentette, hogy november 11-én mutatja be az Avedon című dokumentumfilmet, amely a 20. század egyik legnagyobb hatású fotográfusa, Richard Avedon életét és munkásságát dolgozza fel. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezte, az alkotás pedig korábban a 2026-os cannes-i filmfesztiválon debütált, melyről korábban már a Punkton is beszámoltunk.
A dokumentumfilm Avedon több mint hat évtizedes pályáját tekinti át, a divatfotográfiától és a hollywoodi sztárokról készített portréktól kezdve egészen a társadalmi kérdéseket vizsgáló munkáiig. A produkció különleges hozzáférést kapott a fotográfus személyes archívumához, így korábban nem publikált képeket, kulisszák mögött készült felvételeket és a hozzá közel álló munkatársakkal készített interjúkat is bemutat. A film azt vizsgálja, miként alakította Avedon a 20. század vizuális kultúráját, és hogyan lépett túl a divatfotográfia hagyományos keretein. Az Avedon című film Ron Howard rendezésében az Imagine Documentaries és a Fifth Season produkciójában, a Richard Avedon Foundation közreműködésével készült.
„Mindig is vonzottak az olyan történetek, amelyek segítenek jobban megérteni a rendkívüli embereket. Richard Avedon olyan művész volt, akinek munkássága nemcsak az általa alkotott rendkívüli képek miatt hat ránk mindmáig erőteljesen, hanem a mögöttük rejlő emberség és kíváncsiság miatt is. Az Imagine Documentaries-nél pontosan ilyen történetek elmesélésére törekszünk, és ez a film rendkívüli lehetőséget nyújtott számunkra, hogy egy páratlan archívumon, valamint az őt legjobban ismerők megszólalásain keresztül tárjuk fel Avedon örökségét. Nagyon örülünk, hogy a Netflixszel való régóta fennálló partnerségünket folytatva a világ minden táján eljuttathatjuk a történetét a közönséghez.”
– mondta Ron Howard, aki rendezőként olyan filmekről ismert, mint az Egy csodálatos elme és az Apollo 13, dokumentumfilmes munkái között pedig a Pavarottiról és a Beatlesről szóló alkotások is szerepelnek.
Avedon
Netflix
1h 44min, 16+
Premier: 2026. november 11.
Szereplők: Isabella ROSSELLINI, Lauren HUTTON, Larry GAGOSIAN, Adam GOPNIK, Calvin KLEIN, Twiggy LAWSON, John AVEDON, Penelope TREE, Tina BROWN, Twyla THARP, Hilton ALS, Yolanda CUOMO, Beverly JOHNSON, Sebastian KIM, John LAHR, Jane LIVINGSTON, James MARTIN, Joel MEYEROWITZ, Tyler MITCHELL, Samira NASR, Ginny HEYMAN WALDMAN, Greg WAKABAYASHI, Laura WILSON