Blog

Fotótörténet – Fan Ho: Közeledő árnyék (1954)

Bár művészete szemléletmódjában rokonítható volt Cartier-Bressonéval távol állt tőle a purizmus, nem ragaszkodott munkamódszerhez sem: egyaránt jelen volt a türelmes, a környezetébe beolvadó, a megfelelő pillanatért órákig várakozó utcai fotográfus, és a felvételeket, nyersanyagokat szétbontó, átíró laboráns, manipulátor.

Tovább

Ez volt a világ egykori legdrágább fotója, melyet Athénban fényképeztek

Bár rengeteg felvétele volt, Girault de Prangey életében egyszer sem mutatta meg és sohasem állította ki fényképeit, melyeket meglepő módon csak az 1920-as években fedeztek fel birtoka raktárában, és csak újabb nyolcvan évvel később, a kétezres évek elején váltak ismertté, amikor 2003 májusában a Christie’s londoni árverésén a katari Saud Al Thani sejk 922.488 dollárért vásárolta meg egyik Athénban készült dagerrotípiáját, mely a Zeusznak szentelt templom megmaradt oszlopait ábrázolta.

Fotótörténet – Paul Strand: A Lusetti család, Luzzara (1953)

A világhírű fotó a Pó völgyében élő Lusetti családról készült, melyen az anya, Anna Spagiari Lusetti, és öt fia látható. Kevésbé ismert tény, hogy a csoportkép mellett több verzió is készült a család tagjairól. Ismerünk olyan képet, ahol az anya és egyik fia külön is modellt álltak Strandnek, és olyan változat is készült, ahol az anya négy gyermekével áll az ajtóban, sőt olyan portré is ismert, ahol csak az egyik fiú látható.

Kaliforniában állították ki a világ legnagyobb fotográfiáját

2006 tavaszán és nyarán hat fotográfus és több száz önkéntes, művész és szakértő több ezer órát töltött azzal, hogy egy használaton kívüli, dél-kaliforniai katonai repülőgép-hangárt óriási kamerává alakítson át. A cél egyetlen fekete-fehér fotográfia elkészítése volt – messze a valaha készült legnagyobb.

85 évvel ezelőtt egy magyar fotográfus, képszerkesztő állította össze a Lilliput világhírű képpárjait

A magyar származású Stefan Lorant zsebmagazinja, a Lilliput 1937. június 16-án jelent meg először Angliában. A 240 oldalas zsebkönyv gyorsan népszerű lett, ám a cikkek közül a képpárokat bemutató rovat lett a legsikeresebb, így 1940-ben egy külön könyvben is megjelent 101 képpár. A kiskönyv bevezetője magyar nyelven most először olvasható el.

Ennél a fényképezésnél nem kell okvetlen mosolyogni – Válogatás Josef Maria Eder röntgenfelvételeiből

Ezek a képek a valaha készült első röntgensugár-sorozatok egyikéből származnak, amelyeket Josef Maria Eder (1855–1944), egy grafikai eljárásokkal foglalkozó osztrák intézet igazgatója és Eduard Valenta (1857–1937), fotokémikus készített. A portfólió Versuche über Photographie mittelst der Röntgen’schen Strahlen (Kísérletek a fényképezésben röntgensugarak segítségével) címmel jelent meg és összesen tizenöt képet tartalmaz.

Fotótörténet – David Chim Seymour: Tereska (1948)

A fotót 1955-ben Edward Steichen beválogatta a legendás Az ember családja című kiállításra. Az évek, évtizedek alatt a fénykép, amelyen Tereska lerajzolja otthonát, sok mindenkit lenyűgözött, és a második világháború egyik jelképe lett. Hogy ki volt Tereska, mégis majdnem hetven évig rejtély maradt.

Fotótörténet – Herb Ritts: Stephanie, Cindy, Christy, Tatjana, Naomi (1989)

A 90-es évek hosszú és legendás szupermodell korszakát egy 1989-ben készült fényképpel lehetne összefoglalni: Herb Ritts mára már ikonikussá vált felvételén Naomi Campbell, Cindy Crawford, Christy Turlington, Tatjana Patitz és Stephanie Seymour meztelenül bújik össze. A kép most a Fahey/Klein Gallery standján, a Paris Photón is megtekinthető.